December 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VIBRÁTOR


Kilógó nyelvvel, kétpofára

Az történt, hogy a foltokban kiszámíthatatlan honi időjárás elől menekülve, Azerbajdzsán fővárosában +10 fokos napsütésben ünnepelte Orbán Viktor és kormányának oszlopos tagjai, hogy vannak országok a földgolyón, ahol még velük is szóbaállnak.

A megérkezés utáni örömmámor tudatmódosító hatása alatt aztán rendre üzengettek hazafele. Először Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert szállta meg a szentlélek és adott ki közleményt arról, hogy Azerbajdzsán a Dél-Kaukázus legdinamikusabban fejlődő gazdasága, a térség országai közül Magyarország legjelentősebb partnere. Hogy kölcsönösen beruházunk, hogy együttműködünk gazdasági, kereskedelmi és energetikai szempontból, nem beszélve a gyógyszer- és egészségiparról. Szerinte az innovatív magyar munkaerőpiaci intézkedések (?!?) révén – amelyek jelentős eredményeket hoztak (?!?) nekünk az elmúlt években – hozzájárulhatunk a több lábon álló, erős azeri gazdaság létrehozásához.

Ezen a ponton elmorzsoltam egy erőtlen nab*zmeget, de itt még korántsem volt vége, folytatták. Orbán Viktor ma arról beszélt a tegnapi +10 fok hatására, hogy Magyarország látja az olajárak okozta gazdasági nehézségeket, de elismeréssel figyeli, ahogyan Azerbajdzsán reagál az új helyzetre. Idézem, mert ez kötelező olvasmány:

„Azerbajdzsán egy szinte reménytelen helyzetből a világ legjobban tisztelt és gyakran irigyelt országai közé emelkedett. (…) A világ nem könnyen ismeri el a sikert, azonban előbb-utóbb a munka és a siker utat tör magának. Ezt látni Azerbajdzsán esetében is, amelynek elismertsége, súlya és tekintélye jelentősen megnőtt az elmúlt években. Európából nézve stabil, kiszámítható, sikeres, a Kelet és Nyugat közötti együttműködést elkötelezetten szolgáló országot látnak, amelynek világos szellemi háttere van, mégis képes magába foglalni az európai politikai rendszerek sok sajátos elemét, és ez értékelte fel a súlyát az elmúlt években.” 

Hogy teljes legyen a kép, Szijjártó Péter a nemzet futsalosa külgazdasági és külügyminiszter, Orbán hű papagája tegnap is, ma is hozzátette a magáét a sikertörténethez: arról beszélt az összes többi baromság mellett, hogy a jelenlegi, instabil világpolitikai helyzetben nagy szükség van kiszámítható, megbízható partnerekre – épp olyanokra, mint amilyen Azerbajdzsán Magyarország számára.

A sok szoros együttműködés és számolatlan barokk semmitmondás, esetenként mellbevágó és borzaszó kijelentés olvastán hirtelen egyetlen kérdésre futotta a megrökönyödésemből: mi a frászt keresnek ezek Azerbajdzsánban? Egyáltalán mi a fészkes fenét keresünk mi Azerbajdzsánban és mi a magasságos eget jelent az, hogy  „sikerült megerősíteni a két nép barátságát, a kölcsönös tiszteletet a vezetők között, és olyan üzleti lehetőségeket teremtettek, amelyeket a két nép javára használhatnak ki a jövőben?” Tudják ezek egyáltalán miről beszélnek a szájukkal és milyen gyalázatos hétvégi kiruccanásokra költik a magyar adófizetők pénzét?

Attól tartok, a helyzet nem súlyos, tragikus. Még mindig arról az Azerbajdzsánról beszélünk, amely egy középkori módszerekkel vezetett posztszovjet diktatúra, egy demokratikus országnak álcázott sötét rezsim az egykori Szovjetúnió területén. Ilham Alijev államfő, egy KGB-s, maffiakapcsolatokban nyakig fetrengő apától örökölte meg valószínűleg örök életére az országot, aki ugyanúgy birtokaként kezelte azt, mint ő most, a jelenben. Két Orbán Viktor oldalán készült fotó között.

„Senkit ne tévesszen meg az a pompa, amelyet Azerbajdzsán közvetít a külvilág számára annak érdekében, hogy nemzetközi hírnevet szerezzen magának, illetve hogy külföldi tőkét vonzzon az országba. Hatóságai és állami intézményei a legelnyomóbbak között vannak Európában, és dobogósok abban tekintetben is, hogy hány emberi jogi aktivistát tartanak fogva az azeri börtönökben” – így írt Azerbajdzsánról tavaly John Dalhuisen, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatója.

Egészen félelmetes, hogy miközben Alijev lányai aranybányákkal, fiai olajmezőkkel és dubaji luxusingatlanokkal rendelkeznek úgy, hogy egy rakás off-shore vállalat van a nevükön, a kormányzat kritikusait valós indok nélkül tartják fogva, állandó fizikai erőszaknak vannak kitéve és folyamatos fenyegetettségben élnek. Ezt keressük mi Azerbajdzsánban, ehhez a stabil, kiszámítható és sikeres diktatúrához dörgölőzünk mi kilógó nyelvvel, kétpofára. 

Az azeri államfő apja, Hejdar Alijev könyörtelen, véreskezű kommunista diktátor emléke előtt tiszteleg a magyar miniszterelnök (Fotó: Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Egy olyan országot tartunk követendő példaképnek és kiszámítható, stabil partnernek, ahol ugyan törvények tiltják, hogy kormányhivatalnokok (beleértve az elnököt is) saját vállalkozásokkal rendelkezzenek, de ahol ezek a szabályok nem vonatkoznak a családtagokra. Ahol következésképpen az olaj, a közlekedés, a telekommunikáció teljes egészében az államelnök családjának kezében van.

Függetlensége elnyerése óta Azerbajdzsánban soha ilyen mélyen nem volt az emberi jogi helyzet: a folyamatos bebörtönzések gyakorlatilag megbénították a civil társadalmat, egyben a véleménynyilvánítás szabadságának a végét jelentik. Újságírókat, civileket, fiatal aktivistákat vegzálnak, hamis vádak alapján ítélnek el, miközben például az államelnök anélkül terjeszti be a költségvetést a parlamentnek, hogy a kiadási tételek részletezve lennének benne. Azerbajdzsán az az ország, ahol az olajbevételek egy olyan alapba kerülnek, amely nem része a költségvetésnek, hanem közvetlenül az elnök rendelkezik felettük. Ahol 2009-ben népszavazáson módosították az alkotmányt úgy, hogy ez az ember akár élete végéig államelnök maradhasson. Ahol a korábbi (ma már igencsak megkérdőjelezhető) gazdasági teljesítmény mögött egy mindent átható korrupciótól bűzös, sötét diktatúra, egy középkori feudális állam magasodik.

Akkor is drámai lenne egy ilyen helyen vergődni, ha Varga, Orbán, Szijjártó dicshimnuszaival szemben nem lenne igaz, hogy az olaj- és földgázbevételektől totálisan függő Azerbajdzsán – a propaganda ellenére – nemzetközi (pl. IMF, Világbank) segítségre szorul. Ha kitaláció volna csupán, hogy a helyi fizetőeszköz, a manat tavaly összeomlott és mindez olyan mértékben megnövelte az élelmiszerek és más alapvető cikkek árát, hogy az már zavargásokhoz vezetett, akkor is elképesztő, hogy egyáltalán erről beszélünk. Hogy Orbán Viktor és szervilis csürhéje szerint ez a világ egyik legjobban tisztelt és gyakran irigyelt országa, amellyel nekünk a stratégiai partnerséget egyre szorosabbra kell fonnunk.

Félelmetesen elkeserítő, hogy továbbra sem vagyunk hajlandóak az európai nyelvet megtanulni, köpködjük a Nyugatot, méltatlankodunk a hanyatlásán, ganébűzös gumicsizmával érkezünk a vasárnapi ebédjeire, és minden alkalmat kihasználunk arra, hogy jól odamondjunk: odaégett ez a rántott hús, b*sszátok meg. Szuverén magyar ember ilyen moslékot nem eszik meg. A retardált, hülyegyerek méltóságával és valamennyi, Brüsszel okozta frusztrációjával odaállunk egy vérbeli, szuverén despota mellé, aki egyébként már velünk mosatta ki a térdig érő trágyát a vécéből (adjátok ki a baltás gyilkost, leültetjük, ja, bocs, nem, inkább mégis szabadon engedjük) és az az érzésünk van, hogy jól megmutattuk ezeknek az európai-amerikai csőcselékeknek miről szól a helyes irány.

Pedig nem, nagyon nem. Mert bármennyi is ma a kőolaj hordónkénti ára, Azerbajdzsánnak van ásványkincse, nekünk nincs. Azerbajdzsánnak van irigylésre méltóan jól működő diktatúrája, nekünk (még) nincs, bár keményen dolgozunk rajta. Ha jól értem, akkor ez a még nem teljesen megbomlott, de már erősen bomladozó elme (és az agymenéseit gondolkodás nélkül visszaböfögő sleppje) azt sejti valahol mélyen, hogy helyből távolugrásos stratégiával, nyílegyenesen kihátrálni az EU-ból nem igazán érdemes csóré seggel. Kellenek a lojális barátok, akármilyen sötétek is.

Az Azerbajdzsánnal való kapcsolat ilyetén megszilárdítása ugyanakkor az eszközök, a módszerek elrettentő jellegét vetik fel és több mint jelzésértékű, hogy a nyolcezerféle területen tervezett együttműködés mellett a demokratikus intézmények fontossága kitétel valahogy mindig kimarad ezekből a hazaüzengető közleményekből. Azerbajdzsán feudális állam lehet szuverén, Magyarország nem lehet, nálunk ugyanis a nyilatkozatok szintjén folyamatosan jelentkező „szuverénkedés” következménye legfeljebb az lesz, hogy a tőke kivonul az országból. És nincs kőolaj, földgáz, aranybánya, amivel túlélhetjük, és leszarhatjuk, hogy hadd menjenek. Mert nyilatkozatok szintjén valóban mi vagyunk a világ motorja, az univerzum mozgatórugója, a hanyatló Európa termelési központja, egyben végvára a migránsok elleni küzdelemben. Elméletben, az elmeháborodottság alternatív valóságában. Gyakorlatilag azonban sehol nem vagyunk, és egyre kevesebben állnak szóba velünk.

Hát ezért kell úgy, mint egy falat kenyér, hogy egy gyászos, pincesötét diktatúrában fetrengő ország vezetője, minden idők egyik legkorruptabb embere jól vállon veregessen. Vagy mi kezet csókoljunk az ő drága feleségének. Európából nézve értelmezhetetlen egy hamisítatlan despotával mutatkozni, erre egyetlen magyarázat lehetséges: valószínűleg így nyer értelmet az államközi üzleteken át lebonyolított pénzmosás. Az ilyen Alijev-féle (2013-ban a világ legkorruptabb embere cím boldog tulajdonosa) sötét elnyomók ugyanis tökéletesen megértik a mi kis kelet-európai banánültetvényünk vezérének sajátos gondjait. Hogy milyen nehéz manapság a titkosított-ellopott közpénz-csilliárdokat tisztára mosni.

És amíg Orbán Ráhel (aki egyelőre lemaradt a csoportképekről) vendégelőadó lehet az azeri nemzeti egyetemen, nekünk maradnak a kételyek: hogy legközelebb az etióp életszínvonallal, a szudáni stabilitással, a venezuelai kiszámíthatósággal, vagy a kongói biztonsággal fogunk stratégiailag partneri viszonyra lépni. Kilógó nyelvvel, kétpofára.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.