Vendégcikk: Itthon bozgor, ott román

Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tőkés László | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Németh Zsolt, Orbán Viktor, Tőkés László | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tisztelt Kolozsvári Szalonna!

Elolvastam az Önök oldalán megjelent A mi bőrünkre senki ne alkudozzon se Orbánnal, se senki mással cikket, a hozzászólásokat. Van bicskám, de nem nyílt ki a zsebemben, jobbnak látom az ésszerű, tárgyilagos érvelést. Beleértve azt is, hogy a másik félnek is lehet igaza, lehet finomítani az elképzeléseinken, ha szót akarunk érteni, kompromisszumra és képesek kell legyünk. Hiszem, hogy az értelmes, ésszerű vita segít a feszültségek feloldásában.

Keressük meg, hogy mi az amiben egyetértünk és ebből kiindulva valahogy dűlőre jutni. Számomra teljesen elfogadható a cikk utolsó mondata: „Ideje lenne nekünk, erdélyi és magyarországi magyaroknak végre szót értenünk egymással, kihagyva ebből a mindenkori politikusokat és pártokat. Mert így csak a szakadék mélyül, az pedig senkinek sem érdeke.”

Szavazati jog.

Ha jól értettem, az ami a legellenszenvesebb, az a szavazati jog. Bevallom én is gondolkodtam arról, hogy részt vegyek-e vagy sem a magyarországi választáson. Hogy úgy döntöttem, hogy mégis részt veszek nem egy pillanatnyi fellángolás eredménye, egy hosszabb vívódás után töltöttem ki végül a szavazólapot és tettem postára.

Igen, végig gondoltam, hogy mivel a mindennapjaimban nem szembesülök a mindenkori kormány tevékenységének hatásaival, van-e erkölcsi alapom szavazatommal támogatni egy adott magyarországi pártot, mennyire befolyásolom a szavazatommal a magyarországi választási eredményt? S akkor kezdtem rakosgatni az érveket a serpenyő mindkét oldalára. Mind a kettőre jutott bővel. Végül a mérleg a szavazáson való részvétel felé billent.

A szavazást ellenző serpenyőben többnyire azok az érvek kerültek, amiket itt többen is felsoroltak, amit nem említettek, de azért ebbe a serpenyőbe került, az, hogy a levélben való szavazást nem vehetik igénybe a huzamosan külföldön élő magyar állampolgárok, habár többnyire az ott szerzett anyagi haszonból tetemes mennyiség Magyarországra kerül. Nem tartom helyesnek. Érzem én is az ellentmondást, és a pártérdek előtérbe helyezését.

A másik serpenyőbe nem került bele sem a hála, sem a Fidesz mint az a párt, amelyik végül is megalkotta az állampolgárság visszaadásáról szóló jogszabályt. A legsúlyosabb érv az volt, hogy mint magyarországi lakhellyel nem rendelkező egyén, csak pártlistára szavazhatok, a Magyarországon lakó állampolgárok mindennapi életét leginkább befolyásoló helyi testületekre nem, vagyis véleményt formálok az országos nagy politikában, de végeredményben nem szólok bele a helyi közösségek életébe. Lehet mondani, hogy a „nagy politika” kihat a helyi közösségekre is, de ahhoz, hogy az itt leadott szavazat befolyással lehessen a végeredményre, ahhoz kellenek az ott leadott szavazatok. Szándékosan nem használom a „ti” és „mi” megosztó minősítéseket.

Másik érv, ami ide került, hogy nagyon nem mindegy hogy a megválasztott magyar kormány milyen külpolitikát folytat a szomszédos országokkal, mennyire támogatja a határon kívül került magyar közösségeket. Ha én is megpróbálom elmagyarázni, akkor tényleg nem szólhatok bele, hogy a „testvérem kit választ, milyen a pénteki vacsora”, de abba mindenképpen beleszólnék, hogy hogyan viszonyul a szüleimhez. Ezt sem itt döntjük el, de legalább véleményt formálhatunk, ami, véleményem szerint mint magyar állampolgárnak, kutya kötelességem is.

Ide került, az is, hogy az itt leadott szavazatok, legjobb esetben is egyetlen képviselőre lennének elegendőek, így az elfogadott vagy vitatott párt végeredményben az ott leadott szavazatok alapján kerül hatalomra. Ha szavazatommal lényegesen befolyásolnám a magyarországi politikai helyzetet, akkor a mérleg valószínű a másik irányba billenne, de egyelőre, csak véleményformáló szerepe van, és ehhez itt is ragaszkodunk.

Számunkra a szavazati jognak elsősorban, talán azt is mondhatnám hogy kizárólag, erkölcsi értéke van. Valószínű, hogy azoknak is akik egyértelműen elutasítják, adózáshoz, költségvetési hozzájáruláshoz kapcsolva a szavazati jogot, bár nem jelentik ki tételesen, ugyanezzel van a bajuk. És így számomra érthető is a felháborodásuk. A szavazás erkölcsi értéke ugyanakkor ránk is érvényes. Gondoljanak bele, hogy a fordulatig – szándékosan nem használom a „forradalom” szót, amelyet itt előszeretettel hangoztatnak – itthon „bozgoroknak” , hazátlanoknak, Magyarországon pedig románoknak, jobb esetben lesajnált szegény alamizsnáért kolduló rokonoknak tekintettek. A nyolcvanas évek végén a zöld határon ha valakinek sikerült átjutni, a magyar hatóságok kíméletlenül visszatoloncolták Romániába, ahol elképzelhetik, hogy mi várt rájuk. Nem szóbeszéd alapján, a tágabb családból van rá példa, amikor a magyar köztörvényes bűnözők között eltöltött vizsgálati fogság után következett a román börtön. Akiknek pedig legálisan sikerült Magyarországra jutniuk, azoknak is egy nagyon megalázó állampolgársági vizsgán kellett részt venniük, sokszor a kínai, vietnami jelentkezőkkel együtt. (Ne értsenek félre, nem a kínaiakkal vagy vietnamiakkal van a problémám, hanem azzal, hogy azonos módon kezelnek egy magyar identitással egyáltalán nem rendelkező egyénnel egy, a magyar identitáshoz szorosan kapcsolódó dologban). Erre is van példám a szűkebb családból. Önök „gulyás kommunizmusnak” nevezik az akkori magyarországi helyzetet, de nekünk maga volt a „Kánaán”. A fordulat után, már szabadon átjárhattunk Magyarországra, nem toloncoltak már vissza, de a bélyeg, a kezdeti, rövid ideig tartó eufória után, megmaradt. Erre még rátett egy lapáttal a (ha jól emlékszem) 2005-ös „mikulás” is, majd a „23 millió Magyarországot elözönlő román”, a „800 ezer magyarországi szociális juttatásokra áhítozó erdélyi bevándorló”. Ezután a Fidesz kormány alatt jogszabályba foglalták az állampolgárság visszaadását, majd a szavazati jogot. Remélem érzékelhető, hogy az előbbiek után mit jelentett ez. A szavazási lehetőségben elsősorban nem azt láttuk, hogy a magyarországiak sorsáról dönthetek, hanem inkább azt, hogy végre emberszámba vesznek, meghallgatják a véleményemet, hallathatom a hangomat. Hogy ez politikai célokat szolgált és hogy végeredményben eszközként használtak, az ebben a nagy eufóriában másodlagos volt. Ugyanúgy lehetnénk akár MSZP-és bérencek is, ha történetesen az adott jogszabályt az MSZP kormány dolgozza ki.

Jó lenne, ha ezt a kérdést le lehetne választani a napi politikai helyzetről. Lehet, hogy naivitásra vall, de el tudnék fogadni egy olyan ideális helyzetet, hogy a határon kívül élők saját soraiból egy képviselőt küldjenek a magyar parlamentbe, aki nem tagja egyetlen pártnak sem, csakis a közösség érdekeit szem előtt tartva tájékoztatja a képviselőtársait az éppen aktuális helyzetről, esetleg igyekszik meggyőzni őket, hogy lépjenek az adott probléma megoldására, szavazna a közösséget érintő kérdésekben, de tartózkodna a csak határon belülieket érintőkben. Tudom, hogy ez egyelőre utópia, de ebben sem tudunk mi dönteni, a döntés ugyanúgy a Magyarországi választók kezében van, mint az eddigi döntésekben is. De abban sem vagyok biztos, hogy zökkenőmentesen tudnánk mi is kiválasztani a megfelelő képviselőt.

Költségvetéshez való hozzájárulás

Kedves Forgács Erzsébet, nem tudom vannak-e gyerekei, nevelt-e fel, taníttatott-e gyereket, mi igen. Amikor gyereket nevelünk, taníttatunk, akkor nem átadjuk a román államnak és megnevelve, taníttatva készen visszakapjuk, ahogyan Magyarországon sem. Amikor pedig elhagyják az országot, akkor a szülők is egy kicsit magukra maradnak. Gondolom érzi a különbséget. Ne értsen félre, megértjük és elfogadjuk a helyzetet, nem sajnáljuk, de megalázónak tartjuk a szegény, csóró szerepet. Nem ugyanaz a helyzet, amikor idegen országba, vagy egy magáénak is érzett országba vándorol ki valaki, amelyikhez kulturálisan és érzelmileg is kötődik.

Ezért érzem hibás gondolatmenetnek, amikor összemossák az adott ország költségvetéséhez való valamilyen szintű hozzájárulást a szavazati joggal, anélkül, hogy az érzelmi, kulturális kötődés szerepét figyelembe vennék. Nekem sem volt szándékomban összemosni, csak érzékeltetni szerettem volna, hogy valamilyen módon anyagilag is van valamennyi hozzájárulásunk, az érzelmi kötődésünkön túl. Hogy ez sok vagy kevés? Nem tudom. Minden esetre, nem gondolom azt, hogy csupán az anyagi hozzájárulásunk miatt járna nekünk szavazati jog. Csak szeretnénk azt hinni, hogy mégsem vagyunk éppen azok a szánni való szegény, szégyellni való rokonok.

„Nem ismerjük a magyarországi helyzetet, nem érint minket közvetlenül az ottani helyzet.” Közvetlenül nem, de higgyék el gyakrabban tekintünk Budapest felé mint Bukarestre. Nekünk érzelmileg még mindig Budapest a főváros. Hogy ez nem a legjobb? De ez van, nem biztos, hogy csak mi lennénk ebben a hibásak. A szűkebb családban is sokat vitatkozunk ilyen témákról. A kint élő fiaim, öcsém enyhén szólva nem tekinthetőek Fidesz rajongóknak. A hozzászólók „érveit” elég gyakran hallom tőlük is. Egyikük sem tudja és nem is akarja meggyőzni a másikat a maga igazáról, de azért vitázunk, egyes dolgokban egyet is tudunk érteni, másokban meg nem és egyáltalán nem befolyásolja a kapcsolatunkat, sőt. Éppen érveink alátámasztásához keresünk újabb információkat. Néha találunk, néha nem.

Vélemények

Érdekesnek találtam, hogy mennyire polarizálódnak a vélemények. Attól függően, hogy hol jelenik meg a cikk, majdnem kizárólag csak egy adott réteg reagál, csak egy adott réteghez jut el. Ezért is küldtem el Önökhöz is a gondolataimat. Nem szeretnék meggyőzni senkit, de szeretném, ha minket is megértenének. Szomorú, hogy egy társadalom ennyire polarizálódik. Úgy vagyunk mint a nyuszika, akinek ha van sapkája az a baj, ha meg nincs akkor az.

Tisztelettel,

Szakács Bélaadomany-1