December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Nem csak felülről taposnak a nyakunkra, hanem alulról is be akarnak mindent szőni, mint a penész

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Néhány napja a rengeteg olvasói üzenet között volt egy, amely így kezdődött: ha kifogytatok volna a témából, nézzétek meg ezt…Megnéztük, na és? Nem érdekes. De az olvasó nem adta fel – ezer köszönet neki ezért -, összefogott a fotósunkkal és immár belülről is jött a noszogatás. Hogy fontos. És tényleg az és a rohadt életbe, miféle szájbatekert ország ez, de főleg miféle kormány? Mondom, figyelj!

Miközben a felszínen forrnak az indulatok a CEU körül (amúgy nem, mert az oktatás szabadságáról szól többek között) és most az úgynevezett civil törvénnyel tapos rá a társadalom fejére a kormány, a felszín alatt, suttyomban a társadalom és a civil szféra, egyszersmind a demokrácia alapjait is bontja. Éppen olyan sunyi módon, ahogy minden mást is csinál.

Varga Mihály még tavaly év végén adta be a szövetkezetekről szóló törvény módosítására a T/12732 törvényjavaslatot. Ez így nem sokat mond, meg amúgy is, ki a fenét érdekel? Pedig kezdjen el érdekelni mindenkit, mert van olyan súlyos ügy, mint a civiltörvény. Sőt, megítélésem szerint súlyosabb, csak éppen az érintettek nem rendelkeznek akkora publicitással, hogy hangot adjanak a felháborodásuknak.

Akkor én most hangot adok és szokásommal ellentétben kérlek benneteket, hogy segítsetek felerősíteni ezt a hangot, mert valami egészen elképesztő ez az aljas, mocskos benyomulása a hatalomnak az életünk minden területére. Összefoglalom, miről van szó. És nem érdemes legyinteni, hogy kit érdekel, nem érint engem, mert de. Téged is érint, engem is. Téged is beletaposnak a pöcegödörbe, engem is. Téged is megnyomorítanak, engem is és mindenkit, kivétel nélkül.

Röviden (minden más ott található a két link alatt) van olyan, hogy szociális szövetkezet. Szociális szövetkezeteket kimondottan helyi közösségek hoztak létre, mégpedig olyan feladatok ellátására, amely feladatokat az állam nem, vagy nem megfelelően lát el. Munkahelyeket teremt ott, ahol nincs munka, mert egy kis zsákfaluba senki nem viszi a vállalkozását. Civilek, helyi emberek összefogásával élhetővé teszi a majdnem élhetetlent, széppé a csúfat. Itt egy olyan példa, amiről már sokan hallottak:

Van olyan szociális szövetkezet, amelyet kizárólag munkanélküliek hoztak létre. Habár Cserdiben a polgármester állt a történet élére, sok településen a civil lakosság hozott létre különféle célok érdekében ilyen szövetkezeteket. Zöldség- és gyümölcstermesztéstől kezdve a kézműves termékek előállításáig, biobrikett gyártástól kosárfonásig számtalan profil létezik. Jelenleg 2600 ilyen szervezet működik Magyarországon.  A szövetkezetbe való be-, vagy az onnan kilépés teljesen önkéntes. Volt. Eddig.

Ugyanis rohadt nagy csendben úgy döntött a kormány, hogy túlságosan önállóak a nyomorult civilek. Önszerveződnek, közösen gazdálkodnak, összetartanak, pusmognak. Még a végén azt gondolják, hogy maguk dönthetnek a sorsukról. Francot!

Az van, hogy ezek  után szövetkezeti tagnak kötelezően be kell venni – nem, még nem a jóképességű Mészáros Lölöt, vagy családjának valamely tagját, hanem – az önkormányzatot. Érted, jó lélek? Az önkormányzatot. Kötelezően és visszamenőleg, a már működő szövetkezetekbe is.

A szövetkezet működése demokratikus. Minden tagnak egy szavazata van. Elvileg az önkormányzatnak is, ám tegye fel a kezét, aki komolyan elhiszi, hogy a falu első embere, akitől a közmunkához jutástól a segélyekig minden függ, nem lesz képes egyszemélyben befolyásolni a működést! Természetesen az önkormányzatok döntő többsége fideszes.

Maga a kormány is csinált szociális szervezeteket, szám szerint 123 taggal, mely tagok önkormányzatok. Ez a szociális szervezet a közmunkát koordinálja. És most be akarják darálni a teljesen más profilú, jól működő, civil kezdeményezésből felálló, független szövetkezeteket, mind a 2600 darabot azért, hogy egy kurvanagy közmunkatáborként működjön az ország, hogy az embereknek eszükbe se jusson bármit tenni, gondolni, vagy mondani, ami nem egyezik a központi akarattal.

Figyelem, emberek! Orbánék nem csak felülről taposnak a nyakunkra, hanem alulról is be akarnak mindent szőni, mint a penész. A gyökerénél, az általános iskolákban verik szét a jövőt akkor, amikor megszüntetik a gyógy- és fejlesztőpedagógushoz jutást, amikor képesítés nélküli tanárokkal akarják feltölteni az üres helyeket. Folytatják a gimnáziumoknál, amikor az önkormányzat dönti el, melyik gimnáziumba mennyi legyen a felvételi ponthatár. Erről ITT egy mai cikk, aki még nem tette, olvassa figyelmesen. Végül azt már mindenki tudja, mi történik az egyetemekkel, az egyetemi autonómia felszámolásával, az oktatás kivéreztetésével, majd a CEU-val.

Ugyanez megy végbe a civil szférában. Pontról pontra ugyanez. Nem csak a jogvédő és egyéb szervezeteket támadják Orbánék, hanem a társadalom alapját, a szolidaritást, az összefogást akarják szétmorzsolni.

És nem, rohadtul nem vagyok paranoiás. Ez a nagy büdös valóság. Mint a rákos daganat, úgy terjednek mindenhol, bele akarják rágni magukat mindenhová, hogy mindenhol ott legyen a Párt, mindent lásson, halljon, irányítson.

Tudom, ki a faszt érdekel néhány szociális szövetkezet? Azért aztán senki nem emeli ki a seggét a fotelból, mert semmi jelentősége. Majd visszatérünk erre, amikor kötelező módon be kell venni a családi vállalkozásba a kormányt és amikor bevezetik az első éjszaka jogát.

És az a baj, hogy semmi kedvem nincs viccelni. Okom sincs rá.adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.