Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A neved legyen: Baromságok püspöke

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jánosnak lenni nem bűn. A neten kutakodva megálltam az első találatnál és meglepve olvastam, a név jelentése: Isten kegyelme, Isten kegyelmes. Abba most ne menjünk bele, hogy milyen tulajdonságokat aggattak a név mellé, mert ez bizony két Jánosra nem igaz. Az egyik bajszos, a másik meg a baromságok püspöke. Ez utóbbi „embert” Lázár János néven ismerjük. Névnek talán enyhe kifejezés ránézve, de igazán ez jellemzi őt. Hazudik reggel, délben, este. Lázárból valószínűleg egy igaz dolog távozik: az éj és a takaró leple alatt kisurranó lágy, ámde büdös, véletlen szellentés. Az ébrenléte alatt előadott verbális fekáliafolyamban annyi igazság van, mint egy nem létező csoport által elkövetett garázdaságért kiszabott ítéletben.

János (Lázár úr?), hivatkozom a Világgazdaságban megjelent cikkre. Ámbátor megjegyzem, tudom, felesleges. A hetente előadott verbális ámokfutása és tegnapi nyilatkozata tiszteletére, állampolgári jogaimnál fogva, felkenem a „Baromságok Püspöke” névvel.

Legutóbbi írásomban Fürjes Balázsnak is feltettem jó néhány kérdést. Ezúttal is feltennék néhányat, bár tudom, feleslegesen. Izzadva, összeszorított foggal próbálok értelmet keresni ott, ahol nincs. Pontosítok: számomra nincs, mert én nem vagyok fideszes. Öreg hibám, hogy gondolkodom, de amit olvastam, az alapján nem sokáig, mert még megérem, hogy saját, hazai gyártású fegyverrel lőnek tarkón a Duna parton… János (Lázár úr) érzi a halovány utalást a Bayer- és Orbán-féle uszításra, ugye?

A Hvg.hu-n nagyon jól kiemelték a baromságai lényegét, de engedje meg, hogy egy-két szót én is ejtsek. Essünk is neki:

A vállalkozások fő problémája nem a közműszolgáltatók, hanem a Fidesz-kormány. Egy – nem baráti – vállalkozás a kormány számára nem más, mint egy hétbőrös fejőstehén. Nyúzzák, fejik, amíg meg nem döglik. A terv inkább az lehet, hogy lazítanak bizonyos biztonsági és egyéb szabályokon, hogy a havercsávóknak még annak a minimális törvényi követelménynek se kelljen megfelelniük, aminek eddig meg kellett. Mindemellett nem hagyja ki a lehetőséget és előrevetíti zsigeri elnyomó ösztöneit:

„A szolgáltatók hatalmát megnyirbáljuk, munkatempójukat gyorsítjuk. Jobban kell dolgozniuk kevesebb pénzért.”

Ehhez csatoljuk egy későbbi mondatodat:

„Magyarországon kevesebb ugyan a fizetés, de mégis jobb az élet, mint ha Nyugaton lennél rabszolga.”

Igen. Hogy merészelnek a magyarok külföldön „látszat rabszolgák” lenni, mikor itthon valódi, igaz magyar rabszolgák lehetnek. Bödőcs Tibor után szabadon: magyar földre magyar rabszolgát. Legyen szolga a nép, legyen szolga a szolgáltató, mert az urak a kormányban ülnek.

Ez csak a jéghegy csúcsa. Nem kívánom kielemezni, idézgetni az egész interjút. Tele van csúsztatásokkal, mellébeszéléssel. Ritka nagy hülyeség, hogy csak akkor lehetünk a térség legerősebb országa, ha fegyverkezünk. A 2020-2026-ra szóló nagyívű honvédségfejlesztési terv inkább a 2020-ban bekövetkező uniós pénzcsap-elzárás egyik alternatív megoldása lehet. Nevezzük nevén a gyereket: az akkor bekövetkező gazdasági összeomlás okozta tüntetések, lázadások, kormánybuktató próbálkozások egyik „megoldása” lesz. Tudom, vad ötlet, de amit mostanság a kormány előad az ellene tüntetőkkel szemben, igenis valós forgatókönyvként képzelem el a fentieket. Apropó: a Honvédség fejlesztése hogy fér bele anyagilag az Olimpiai álomba? Fürjes tud erről?

A munkabérekkel és az inflációval kapcsolatos szómenés cáfolatához a saját történetemet mesélném el.

2009-ben elhelyezkedtem egy cégnél, havi nettó 133.000 forint fizetés, plusz havi 15.500 étkezési utalvány és egyszeri 38.000 forint üdülési utalvány volt a juttatásom. Ebből a pénzből kifizettem a lakbért (50.000), rezsit, bevásároltam és tudtam félretenni. Egy-egy új cipő, ruha, vagy valami meglepi magamnak nem okozott gondot. 2015-ben még mindig ugyanott laktam, de:

A fizetésem ugyan annyi maradt, a lakbérem nem változott, ellenben már csak 8000 forint volt az ÖSSZES cafeteria juttatásom. Télen csak akkor fűtöttem, amikor már szétfagyott a hátsó felem és nagyon, de nagyon meg kellett gondolnom, hogy mikor, mennyit eszem, hogy ne dögöljek éhen. Mindezt azért, mert olyan szinten emelkedtek az adók, a járulékok, hogy a boltok, a szolgáltatók (pl. ugye a bankokat érintő adókat is mi szívtuk meg) csak áremeléssel tudtak reagálni a harácsolásotokra. A cafeteria juttatásomat érintő adót is rám terhelte a munkáltatóm, mert megkapta a lehetőséget. Mindezt úgy, hogy ezen munkáltatóm tövig volt a kormány valagában. Emlékszem, még önről is megemlékeztek:

„a Lázár egy hisztis fasz, de kénytelenek vagyunk nyalni neki, mert tőle jön a lóvé.”

Szóval nekem ne jöjjön azzal, hogy mekkora fenékig tejfel az élet hazánkban. Aki itt jól él, az a kormány és a holdudvara. A munkáltatóknak esélye sincs béreket emelni, mert a járulékos költségek az egekben vannak. Csakis a kormányzás hibája, hogy honfitársaink kivándorolnak külföldre. Most hagyjuk a rasszista baromságot, hogy „keresztény, fehér fiatalokat várnak külföldön”. Ez kicsit ISIS light. A vallási hovatartozás és a bőrszín, mint mértékegység csakis a csökevényes agyú, egybites gondolkodásúak fejében létezik.

Hogy a bánatban van, hogy azon ismerőseim, akik külföldön dolgoznak, nem azt mondják, hogy kizsákmányolják őket, vagy akár ők tenmagukat. Az én ismerőseim eljárnak szórakozni, már vettek autót maguknak, van félretett pénzük és még haza is tudnak küldeni. Mindegyikük becsületes, kétkezi munkás. Kőműves, asztalos, de van köztük informatikus és egy grafikus is. Apropó: az asztalos cimborám éppen arra készül, hogy saját vállalkozást indítson, pedig csak 3 éve van kint. Megannyi becsületes, keményen dolgozó honfitársunk dolgozik külföldön, de János (Lázár úr) magácska másra sem képes csak foggal, körömmel védeni a saját hülyeségét. Árdrágító hatásról beszél, ahelyett, hogy valóban arról gondoskodna, hogy ezek a jó és becsületes emberek hazatérhessenek és szakértelmükkel az ország javát szolgálják.

Itt a lényeg. Az ország java. Önnek fogalma sincs erről, mert a saját java sokkal, de sokkal jobban érdekli. Ezért inkább kinyilatkoztatja, hogy a korrupciót nem lehet nullára leszorítani, a baráti köreiteket „preferált magyar cégnek” nevezi. Nem, nem az a baj, hogy magyar céget preferálnak, hanem azt, hogy kormányközeli cégeket. Mészáros Lőrinc cégei, West Hungária Bau, stb.

Drága kedves János (Lázár úr)!

Most írtam át a cikkemet magázós formába, mert az utóbbi időben a Bajuszkirály igen hisztis, ha a kormánytagokon kívül más is rondán beszél, vagy „személyeskedik”. Nehezemre esett, mert valójában nem érdemli meg még az úr kifejezést sem. A fehérrépát sem urazom, mert az is csak egy gyökér. Ezért a zárószavakat meghagytam eredeti formában.

Jól figyelj rám, Baromságok Püspöke!

Esélyetek sincs mindezt kivitelezni. A kozmetikázott felmérések, kimutatások, diagramok ellenére is jól látszik, hogy gyengék vagytok. Tehetetlenül vergődtök a saját csapdátokban. Pofátlanul hazudsz heti és napi szinten. Se te, se a kormány nem tud mit kezdeni azokkal az emberekkel, akik az utcákra vonultak. Tehetetlenül vergődtök. A saját híveiteket hergelitek, hogy vérbe boruljon a fiatalok bulizós, ámde hatásos tiltakozása. Mindezt hol Bayer, hol maga a „Mennyei Fény” segítségével teszitek. Nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy a 2018-as választásokat megoldjátok magatoknak. Mikor Fidesz ellenességem miatt elküldtek a fent emlegetett munkahelyemről, a főnököm azt mondta: Kormányt váltani csak négyévente az urnáknál lehet. Hasonlót ti is nyilatkoztatok már. Neked/nektek is azt mondom, amit az akkori főnökömnek:

„Csak hiszed, pajtás. Csak hiszed”.

Singing Jungle

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.