Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Azon fogtok eltaknyolni, hogy ótvar módon alábecsülitek a magyarokat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ha a Bayer nevű nemzetpusztító, egyszemélyes uszítóbrigád tegnapi, keringőre való felhívása után még mindig kételyek marcangolták volna a szívünket, hogy vajon van-e még hely a tektonikus lemezek alatt, ahova még nem sikerült lesüllyednie minden idők nemzeti kormányának, akkor tessék, mutatom. Van hely bőven. Főszerepben a Bayer nevű osztálytársával és kebelcimborájával, ez utóbbi lovagkeresztjének megálmodójával, a magyar kormány legfeleslegesebb tagjával, Semjén Zsolttal. Igen, közben – e sorok írásakor – hömpölyög a tömeg az Andrássy úton.

A Hősök terének árnyékában és fényében számomra a nap legsúlyosabb megszólalása ez, amit Orbán testközeli imádója interjú formájában előadott. Lehet szimplán blablának nevezni, de azért az aggasztón már régen túl van ez a fröcsögő gyűlöletbeszéd, ami a kormány hivatalos kommunikációjává lépett elő, és amely a Soros-hálózat, a világot átszövő Soros-ügynökök áldozataként reflektál Magyarországra. Annyi baromságot hordott össze ez az ember, hogy az példátlan, pedig Kósa-Hollik-Rezsiszilárd-Gulyás tartják a frontot rendesen.

Szóval, mielőtt a fővadász a kormánnyal egyetemben elhurcolta volna az ő beleit a jól megérdemelt húsvéti szabadságra, lenyomott egy akkora dörgedelmet, hogy én ilyennel szerintem még Orbán legelvetemültebb agymenéseiben sem találkoztam. Aki nem bírja idegekkel, annak ideteszek néhány példázatot a CEU beszántása köré szerveződő mentális mélyrepülésből:

– A CEU egy olyan leány, akinek nincs anyja.

– Lehet, hogy ő ezt mondta, de még az is lehet, hogy más majd mást mond (reagálás az amerikai helyettes külügyi államtitkár ama kijelentésére, miszerint az amerikai kormány nem köt semmiféle olyan megállapodást a magyar kormánnyal, amilyet külön Semjénék szeretnének).

ATV: Módosítsák az amerikai alkotmányt, hogy Donald Trump vagy a kormánya egy előzetes elvi engedélyt adjon New York állam kormányzójának, hogy Budapesten a CEU működhessen?

Ez egy nagyon kifacsart gondolkodás, mert ez azt tételezi fel, hogy nekünk a világ összes országának a bonyolult államszervezetét kellene figyelembe vennünk, amikor mi egy magyarországi törvényt hozunk. Mi a józan ész alapján hozunk törvényt. Hogy az amerikaiak hogy oldják meg az Egyesült Államokban ennek az államigazgatási lebonyolítását, az az ő dolguk. Ez nem befolyásolja, és nem is befolyásolhatja a magyar törvényalkotást. A magyar törvény ésszerű, sőt evidentikus.

– (…) az emberiségnek egy elenyészően pici hányada kérte ezt (hogy vonják vissza a lex CEU-t – szerk.), még a politikai életre értve is. (…) Hogy Donald Trump mit kér, azt honnan tudjam én, hogy ő kér valamit, vagy nem kér valamit?

A tüntetők követelését nem veszik figyelembe?

– Mi mindent figyelembe veszünk, mi mindenkinek a véleményét figyelembe vesszük, ha épeszű érvet mond.

Akkor miért nem módosítják a lex CEU-t?

– Azzal kapcsolatban egyetlen épeszű érvet nem hallottam (…) Egy politikai indíttatású hisztériakeltés zajlik, ami a napnál világosabban mutatja a Soros-hálózat mozgósító képességét. Ami megfontolandó nemzetbiztonsági szempontból is.

– Én csak azt tudom mondani azoknak a magyaroknak, akik hajlanak itt a Soros-féle ideológiára és így a korlátlan migrációra és az ezt képviselő pártoknak a támogatására, hogy senkinek ne legyen illúziója: hogyha a balliberális oldal hatalomra kerülne, akkor lebontanák a kerítést. És ha lebontanák a kerítést, ránk zúdulna az illegális migráció. És csak azt tudom nekik mondani, hogy ezek a balliberális emberek, akik ma ennek a legfőbb szószólói, azoknak a fejét fogják először levágni. Volt egy tanulságos beszélgetésem nem olyan régen, ilyen Pride-os emberrel, aki a tömeges migráció lelkes aktivistája. Mondtam neki, hogy barátom, a te fejedet fogják először levágni, ha itt tömeges migráció és a végén sarija lesz. A miénket majd csak a sor végén.

Nem tántorítja el Önöket a törvény megszavazásától, hogy a Néppárt ki akarja zárni a Fideszt, az Európai Bizottság pedig (…) vizsgálja a CEU-ügyet, és akár az uniós atombombát is élesítheti Brüsszel, azaz a magyar szavazati jog megvonását? 

– Nem. Sőt engem mindez megerősít. Mégpedig, azért, mert pont azt támasztja alá és pont azt bizonyítja, hogy micsoda hálózataik vannak, micsoda óriási pénzeket tudnak mozgósítani. A nemzeti önvédelem megerősítése az életösztönből következik.

Hát azt a jó evidentikus keservét ennek az egyébként fogalmatlan, cserében viszont indokolatlan nyelvi cizellákban utazó, önmagából kifordult, hatalomba kapaszkodó, megélhetési kereszténydemokrata agyfosásnak, Semjén! Ha huszönötször nem ugattad el Soros nevét, egyszer sem, de ez még mindig a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy a józan ész szókapcsolatot a szádra vetted. Hát ez van annyira groteszk, mintha Kósa Lajos a kultúrát védené, miközben a stadionok lebontását követeli.

Semjén! Megint több tízezer ember van ma az utcán! Sejted hogy miért, te álszent, hazug csaló, te ócska plagizátor? Mert levegőnek nézitek őket hetedik éve, mert azt hiszitek, hogy ami hatszázszor működött, az hatszázegyszedszerre is fog. A híveiteken kívül már senkit nem érdekel a fejlevágó, megfélemlítő, Európa halálát vizionáló süketelés! Azon taknyoltok el éppen, hogy ótvar módon alábecsülitek a magyarokat és általában véve a nálatok értékesebb, műveltebb, okosabb emberek százezreit. Akik lehet, hogy az emberiségnek csupán egy elenyészően pici hányadát teszik ki, de így is sokezerszer többen vannak, mint a KDNP nevet viselő, választásokon önállóan indulni hosszú évek óta képtelen piócapárt tagsága. Támogatókkal együtt. A tragédia az, hogy noha az emberiség mérhetetlen ezreléke választott meg benneteket, így is kétharmaddal önkényeskedtek a nyakunkon.

Na, akkor mondom mi van azon kívül, hogy az evidentikus szó nem létezik. Attól, hogy hol a magyar törvényeket, hol Sorost keveritek bele a totálisan szétcsúszott kormányzati kommunikációba, Trump ugyanúgy nem fogja tudni, hogy kik vagytok, mint ahogy eddig sem tudta. Az, hogy egy ideje az eszelős, suttyó trolljaitok szintjére csúszva érveltek az előre eldöntött abszolút igazságaitok mellett úgy, hogy a Lovasberény-algoritmus szerint tesztek fel mindent egy lapra, igen, ez az igazi nemzetbiztonsági aggály. Az ügynöközés, sorosozás helyett tisztázzuk: ott, ahol orosz kódok futkároznak a kormányoldalakon és az orosz titkosszolgálat hajol a magyar emberek személyes adatai fölé, ott ti vagytok a nemzetbiztonsági kockázat.

Semjén, vége a mókának, a hazudozásnak, a mondvacsinált józanságnak és épségnek! A mindenkit meghallgatunk, kivéve a Nobel-díjasok, akadémikusok végeláthatatlan sorát című performansz mellément. Ráadásul a sosem volt keresztény álarc porlik, mint a szikla, az élősködő, tolvajló, rablógazemberség lólába kilóg az erőltetett üldözési mániás sorosozás mögül. A bevándorlók számának drámai stagnálása sajnos elkerülhetetlenné teszi ezeket az egyre vadabb szürreáliákat, de már nem sokáig. Aki a más körülmények között saját európai pártcsaládjában is Soros kezét és fizetett ügynököket vél felfedezni, azon ez a kis húsvéti áramszünet nem fog segíteni. De már a gyógyszer se sűrűn.

Azt javaslom, kíméljük meg egymást ezektől a kontrolljukat vesztett fröcsögésektől. Nézzetek szembe a valósággal, Semjén! Nem vagyunk retardáltak, sem kretének. Trump nem mostanában fog koktélozni a főnököddel, viszont ha ezt így folytatjátok bizony a te fejedet az elsők között fogják levágni. Nyugi, szimbolikus értelemben gondoltam. Arról a magas lóról, ahol most ülsz, fájni fog a becsapódás, barátom!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.