Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
(József Attila: Levegőt!, 1935)
Figyeld, jóember! Dolgozik a kormány, annak is az igazságügyinek nevezett felszopó és hátramozdító részlege. Egészen nyilvánvalóan a te érdekedben dolgoznak éjt nappallá téve. Nem részletezem technikailag, mert inkább elmagyarázni szeretném, hogy mennyire mélyen vagyunk, mennyire sötét van, és mennyire leszarunk mindent, és mekkora nagy baj ez. Mert hát persze, hogy csak a munkájukat végzik a talpig tisztességes, becsületes polgárok. Egyébként tényleg azt végzik, és valójában már kiakadni is nehéz azon, ami itt napról napra történik.
Tehát. Bűncselekmény gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy bárkit lehallgassanak, titkos eszközökkel megfigyeljenek, felbontsák leveleit vagy távollétében átkutassák a lakását, kocsiját, amennyiben életbe lép az Igazságügyi Minisztérium javaslatcsomagja. (mno.hu)
A titkos információgyűjtés állampárti szájíz szerinti újratervezett szabályozásához több, a rendőrségi, a nemzetbiztonsági, az adóhivatalról és az ügyészségről szóló törvény módosítására van szükség, ezeket a tervezeteket már nagy erővel kibaszkodták a kormányzat honlapjára. A legvadabb ebben a sztoriban az, hogy az eddigiekkel ellentétben a titkos információgyűjtés a bizonyítékok megszerzésére is irányulhat, azaz nem kell valakinek gyanúsítottnak lennie egy ügyben ahhoz, hogy a nyomozóhatóságok megfigyeljék.
Itt, a szemünk láttára történik az, amit a tudatrepedt hatalommánia szépelgő, emberi jogi handabandának nevezett és lesajnált a minap. Lehet vele együtt röfögni, emberek! Igen, azokhoz beszélek, akik vele együtt röfögtek aztán március 15-én a bolond lyukból bolond szél fúj kezdetű gúnyos, megvető, kirekesztő beszólásán is. Pedig ezerszer leírtuk: aki az emberi jogokat idegen kultúrájú emberekkel összefüggésben szánalmas, hasbarúgandó kategóriaként kezeli, az valójában saját homogén polgárait is bármikor ugyanúgy fogja hasbarúgni, ha az érdeke azt diktálja. Ezúttal az akció fedőneve – hogy szintén az elcseszett tábornokot idézzem – előzetes felderítés, előzetes eljárás. Vagyis elvileg minden nyomozásra jogosult hatóság, így a rendőrség, az adóhivatal és az ügyészség is lefolytathat ilyen előkészítő eljárást, akár úgy is, hogy az adott ügyben egyébként nincs még gyanúsított.
És itt álljunk is meg, akit részletesebben érdekel a kérdés, olvasgathat még a részletek között. Nem vagyok jogász, és nem tudok olyan kurva okosakat és megnyugtatóakat mondani, hogy eddig is lehallgattak, és akkor mi van? Aki úgy véli, hogy lehet most is legyinteni, hát hiszen csak a törvényeket igazítják az egyébként aktuálisan is futó rendőrállami gyakorlatukhoz, az legyintsen nyugodtan.
A PS ideggyenge, nyolcadrangú hisztérikájának magas cén megeresztett rikoltozása jutott eszembe, miszerint milyen diktatúra, hol van itt diktatúra, ha diktatúra lenne mind börtönben rohadnának a nem fideszes csírák, nemdebár? Ehhez képest még mindig csak itt tartunk. Még mindig csak menetelünk visszafele az időben, a dicsőséges pártállami szocializmus kebelére, ahol éppen minden szinten feljogosítani készülnek magukat az elvtársak, hogy valamennyi rendszerellenség magánéletében úgy turkáljanak, mint kés a vajban.
Senkinek ne legyenek illúziói: itt nem arról van szó, hogy a vélt vagy valós politikai ellenfeleket, a másképp ugató nagykutyákat egy politikailag tökig motivált miniszter felhatalmazása alapján meg lehet figyelni. Itt arról van szó, hogy a kibaszott törvényük mindenkire vonatkozik, és ha valakinek minden bűncselekmény gyanúja nélkül fel lehet majd bontani a leveleit, távollétében átkutatni a lakását, kocsiját, akkor ugyanilyen előkészítő eljárás keretében, ugyanazzal a lendülettel miért ne lehetne majd börtönbe csukni civileket, kényelmetlen rendszerkritikusokat, engem, téged a másodikat vagy a harmadikat? Jahogy nem követett el bűncselekményt, még a gyanúja sem merült fel semmilyen disznóságnak, kit fog érdekelni?
Nekem semmi kedvem diktatúrázni, de van az a pont, amikor mindenki, aki az én nagyfene szabadságomra hivatkozik, hogy miért nem ülök börtönben, ahelyett, hogy írnék, hogy miért nem fogom be a pofámat és adok hálát, hogy még nem sikerült bedöteniük ezt a fórumot, aki attól érzi szabadnak magát, hogy van mit ennie, az vagy segghülye, vagy azért fizetik, hogy segghülye legyen, vagy korrupt, aljas kollaboráns. Más lehetőség nincs. Aki azt is meg tudja magyarázni magának, hogy az Európai Unió kibaszott kellős közepén 2017-ben egy kormány miért nem kormányoz, miért nem az országot gyarapítja ahelyett, hogy a jogszabályi kereteket fércelgetné az állampolgárai jogának sárba tiprásához és egy sötét banánköztársaság kiépítéséhez, az az első sorokban fog tülekedni, hogy besúgja a mellette álló polgártársát.
Erre volt elég fiataléknak és demokratáéknak a soha meg nem történt rendszerváltás óta eltelt közel három évtized. Hogy most összeizzadjanak egy olyan salátatörvényt, aminek értelmében – leegyszerűsítve – pofára turkálnak a magánéletünkben anélkül, hogy bármit elkövettünk volna. Tudom, hogy merő naivitás, amiről beszélek, de akinek erről az egészről nem az jut eszébe, hogy 2017-ben egy uniós ország állampolgáraként minden joga megvan a lehallgatástól, állami turkálástól mentes magánszférához, az minden egyéb aljasságra is képes.
Aki azon dolgozik, hogy bármilyen terhelő bizonyíték hiányában levadássza a polgárait, az egy utolsó rohadék. És nem arról van szó, hogy bármely titkosszolgálat nem tud ebben az eszmei pillanatban megfigyelni, lehallgatni bárkit, akit akar. De a kibaszott adóhivatal vagy a rendőrség, vagy az ügyészség az nem titkosszolgálat. Nekem senki ne jöjjön azzal, hogy ez is rendben van, mert semmi a világon semmi nem indokolja ezt a törvénymódosítást. Egyvalami: a rettegő identitászavar, aki pontosan tudja, hogy bármikor elszakadhat a cérna, bármikor kipattanhat a szikra és akkor nem árt, ha indok és jogállami garanciák nélkül is bármit megtehetnek.
Aki még mindig nem érti, hogy mi folyik itt, hogy minden idők legmocskosabb jogászkormánya hogyan szűkíti tovább minden egyes napon a szabadságjogokat, annak az agya azt sem fogja fel, hogy ahol kreált indokokkal és bizonyítékokkal zsarolhatóvá válhat akár egyetlen ember is, ott további milliók sem lehetnek szabadok. Aki meg önként lemond a szabadságáról az éhenhalástól megmentő csirkefarhát javára, annak tök felesleges volt az elmúlt 30 évben léteznie.
Akinek ez sem üti ki a butasága biztosítékait, hogy ismét állami szervek tartják nyilván a magánéletét (a magánszféra azért magánszféra, mert magánszféra, szevasz Kósa) ahol aztán kényükre-kedvükre találnak valami terhelőt (ott, ahol még a gyanúja sem merül fel semmi terhelőnek), az megérdemli a sorsát. Az egykori párttitkár üldözési mániás és hatalommániás fia visszahozza a 30-40-60 évvel ezelőtti fekete posványt, amitől állítólag ő maga és elvtársai szabadították meg az országot. Rákosi elvtárs megnyalná mind a tíz ujját.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.