Ameddig egyetlen ember is van ebben az országban, aki bármiről máshogyan gondolkodik, mint Kövér László, addig ő ilyen sötét, keserű, boldogtalan figura marad

MTI Fotó: Soós Lajos MTI Fotó: Soós Lajos

Haladjunk tovább Kövér László tekervényes agymenésein. Aki lemaradt volna az első részről, ITT bepótolhatja. A házelnöki bajusz, illetve annak leberetválása is szóba kerül, de történetesen nem érdekel, úgyhogy lépjünk tovább a súlyosabb kérdések felé.

Az ellenzék baloldali része azoknak a kommunistáknak a szellemi, vagy vérszerinti leszármazottja, akik Magyarországon is szörnyűségeket követtek el a világmegváltó eszméjük jegyében. Ott állt előttük a lehetőség, de sem 1989-1990-ben, sem pedig azóta nem akartak megválni a múltjuktól.

Ezt is Kövér László mondta, az ő újfent elburjánzott bajusza alól. Ez megint az a sötét sunyiság, amivel igen jól lehet manipulálni a gondolkodni nem hajlandó, felelősséget semmiért nem vállaló, a saját és az ország múltjával szembenézni nem akaró honfitársainkat. Az a legalja uszítás, ami a kormánypárt működését igen jól körülrajzolja és amiben immár hetedik éve vergődik az ország. Az ŐK – pontosabban AZOK – és MI. A gyilkos kommunisták és a keresztényi értékrend őrzői, a nemzet megtartói. És pontosan ez a takony az, amit simán rákennek mindenkire, aki nem hajlandó csatlakozni a szavazóbázisukhoz. Mindentől függetlenül. A rendszerváltás után születettek az ő tudatzavaros világképükben véreskezű komcsik, amennyiben történetesen nem tartják helyesnek a kormány működését. Ha ők nem is gyilkoltak, a szüleik biztosan.

Egy volt MSZMP párttagokkal pukkadásig tömött kormány – bőven ide értve a KDNP megtért híveit is – olyan sikeresen megvált a múltjától, hogy azóta is naponta köpi szemen akár egykori önmagát, akár a szüleit. Kövér László, aki már akkor is fülkeforradalmár volt, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt. És akkor is, amikor 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott. Belülről bomlasztotta a rendszert, ahogy oly sokan a közvetlen környezetében és ahogyan oly sokak szülei. Ezért tartom beteg dolognak, hogy nem tudunk szembenézni a múlttal (és a Fidesz-KDNP tűzzel-vassal akadályozza az ügynökakták nyilvánossá tételét), de ameddig nem nézünk szembe, addig lezárni sem tudjuk és ameddig nem zárjuk le, továbblépni sem vagyunk képesek. És ezért használhatják a múlt rendszert bunkósbotként azok, akik akkor is, most is kikaparták a maguk gesztenyéjét, mert mindig tudták, mikor miben kell hinni.

Az ellenzék – bármilyen ellenzék – Kövér értelmezésében ellenség. A Momentum mozgalom is az, az engesztelhetetlenül gyűlölt SZDSZ is az most is és mindenki, aki a kormány sokat hangoztatott, de soha nem létezett jobboldaliságához képest balra helyezkedik el. És mindenki ott helyezkedik el és mindenki kommunista, vagy kommunista ivadék az ország egyik legfőbb közjogi méltósága szerint. Az újságíró ezen a ponton megkockáztat egy halovány megjegyzést:

„A miniszterelnök megengedőbb terminológiája szerint ők is beletartoznak az etnikailag homogén Magyarországba.”

És a házelnök erről is kifejti a véleményét.

„Etnikai”, vagy inkább állampolgársági értelemben természetesen igen, de túl ezen, lelki, erkölcsi értelemben mindenkinek a saját lehetősége, joga, hogy eldöntse, hozzá akar-e tartozni a nemzethez, mint közösséghez. Ha valaki a magyar politikai nemzet tagja akar lenni, akár magyarként, vagy ide származott külföldiként, ennek a közösségnek a múltjában és jövőt építő erőfeszítéseiben, ünnepeiben és tragédiáiban is osztoznia kell.  Aki ezt megtagadja, önmagát rekeszti ki a nemzetből. Ők ebben a közösségben nem akarnak részt venni, nem szeretnék, hogy közös sikereink legyenek. Ha valahogyan hozzá is tartoznak a nemzethez, annak mindenképpen a rosszabbik énjét adják.

És még csak az egynegyedénél tartunk az interjúnak. Nem is érdemes tovább elemezni, ennyiből is pontosan kirajzolódik Kövér László gondolatisága, jelleme, vagy éppen annak torzulásai. Az a sötét gyűlölet, ami ebben az emberben iszapként bugyog, átjön minden mondatán, minden gesztusán. Az örök vesztes tehetetlen agressziója, aki képtelen elfogadni az  övétől eltérő véleményt, aki mindent és mindenkit kiirtana – legalább verbálisan -, aki nem abban hisz, amiben ő. A magyar parlament első embere köp a demokráciára, feljogosítva érzi magát arra, hogy eldöntse: ki tartozhat a nemzethez és ki nem tartozhat oda.

Kövér László tipikusan az a lelki defektusokkal gazdagon terhelt figura, akinek soha az életben nem lett volna szabad semmiféle hatalmat a kezébe adni. Portásnak, buszsofőrnek, liftkezelőnek is alkalmatlan, mert bárhol, ahol neki fikarcnyi döntési joga is van egy másik embertársával szemben, ott neki nincs keresnivalója. Csak rombolni, pusztítani tud és annak ellenére, hogy felkapaszkodott az egyik legmagasabb közjogi polcra, örök gyűlölködő, örök vesztes kisember marad. Ameddig egyetlen ember is van ebben az országban, aki bármiről máshogyan gondolkodik, mint Kövér László, addig ő ilyen sötét, keserű, boldogtalan figura marad. Így van összerakva, senki nem tud segíteni rajta.

Annyi a jó hír ebben – már ha lehet ilyesmiről beszélni ebben az esetben – hogy a Fidesz bukását követően sem fog semmi változni. Ő ugyanilyen marad, ugyanezekkel a sötét indulatokkal. Csak akkor már kevesebb kárt tud tenni a társadalomban. Legfeljebb a bajusza mellett megnöveszti a haját is, de soha ne legyen nagyobb bajunk.adomany-1