December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Egy érzelgős, már-már szentimentális kurvaanyázás margójára

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Te felülsz az álmok foltos indián lovára,

és ellovagolsz hamar a kurva anyádba. (Bayer Zsolt)

Gondolom, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy kinek szól ez a Fidesz udvari bértollnokának szándéka szerint érzelgős, már-már szentimentális versike. Igen, valóban. Kiss Tibinek, a Quimby frontemberének. Aki volt szíves Veiszer Alinda minapi műsorában megosztani a nagyérdeművel egyik versikéjét, amelyről sokan szerették volna azt hinni (én magam visszafogottan, szkeptikusan, de legalábbis kérdőjjellel fogadtam a keménynek tűnő beszólást, és mint kiderült nem voltak teljesen alaptalanok a fenntartásaim), hogy a fennálló hatalom kőkemény kritikája ez. A magyar rögvalóság lenyomata.

Amelyben igen nagy valószínűséggel Orbán a Varangykirály, amelyben megalázzák az ápolókat, a tanárokat, ahol mocsár és bűzös szar terjeng a hibbant elméjű hatalmasok áldásos munkája nyomán. Miután pro és kontra örültek/fanyalogtak a sajtó munkatársai, a jól fizetett véleményformálók, illetve az internet népe, ma már tudjuk, hogy szó nem volt itt pártpolitikáról, vagy arról, hogy a művész Orbán rendszerének olvasott volna be. De legalább sokan magukra vették és jól megsértődtek, mint például:

Kiss Tibi szerint viszont az van, hogy gondoljon mindenki, amit akar, ez művészet, akkor is ha szar (igen, versnek kurva szar), egy készülő színdarab része, de távolról sem a legfontosabb. Tök jó, csak azt nem értem, akkor miért pont ezzel kellett előállni a műsorban. Mindegy, már nem nagyon fogom megtudni, és valójában mindegy is. Ami fontos: ez nem aktuálpolitikai szöveg, hanem

a beteg, kifordult, ellenséges világunk lenyomata.

Kiss Tibi szerint a szétbaszott ország fölött siránkozó versikét (nem ő, én fogalmazok így) kiemelték a szövegkörnyezetéből. Tulajdonképpen szerinte olyan, mintha kiragadnák Tiborc panaszát a Bánk bánból, amihez már csak egy jó főcímet kell írni, és lehet belőle csinálni aktuálpolitikát.

Hát igen, Tibi, tök megnyugtató, hogy ez nem aktuálpolitika! Pedig egy pillanatra én is elhittem, hogy az. Látod, ennyi hülye él ebben az országban, aki tényleg azt gondolta, hogy téged aggaszt az, amit az egészségüggyel és az oktatással művelnek, hogy milliószámra hülyítik a hülyíthető embereket, hogy korrupt, félfeudális mocsárrá züllesztették az országot, ahol a varangykirály ül a szarkupac tetején és még mindig nem lakott jól. Megnyugtató, hogy szerinted ennek a szövegnek semmi köze ahhoz, ami körülöttünk történik, és őszintén sajnálom, hogy ennyire debilkretének vagyunk, hogy így félreértettük a mondanivalódat.

Azt írtam két nappal ezelőtt, hogy

lehetne ezt másképp is kifejezni, igen, lehetne szebben. De maximum a vers műfaji igényei miatt. Már ha ezt versnek tekintjük. Én nem tudom, minek kell tekinteni, és a kurva anyátok sem hiányzik belőle. Majd Bayer Zsolt szakértő megforgatja jól a szemeit azon, hogy hogy lehet így.

Bárcsak így lenne ötösöm a lottón, ahogy ezt itt összehoztam. Igen, Bayer Zsolt, a Fidesz és külön Orbán Viktor hivatásos ánusznyalogatója és az állampárt aranyszájú tehetsége ugyanúgy magára vette Kiss Tibi trágár költészetét, ahogyan azok, akik szerint a varangykirály minden bizonnyal a miniszterek elnökét testesíti meg. Ezért még azon nyomban és melegében megírta a frappánsnak és tökösnek vélt válaszát.

Tudom, hogy sokan most is úgy vélik, rágom a gumicsontot ahelyett, hogy. Pedig ez a történet így, ahogy van, tökéletes lenyomata a valóban beteg, kifordult és ellenséges közállapotoknak, amelyek ezt az országot jellemzik. Amely közállapotok kialakításához nem csak a politikai szereplők és seggnyalóik járulnak hozzá, hanem a Kiss Tibik is, amikor fogalmam nincs milyen indíttatásból, remélem nem csupán sima hatásvadászatból rukkolnak elő olyan komoly, a politikától sajnos el nem különíthető tartalmakkal, amelyekkel a Bayer-féle, szarosszájú nemzeti trollokat etetik. Öncélú, káros dolog ez.

Mert nem hiszem, hogy Kiss Tibi nincs tisztában azzal, hogy egy ilyen versnek milyen visszhangja lehet egy közönséges uszítással, hergeléssel, gyűlölködéssel idomított társadalomban, ahol olyan mély lövészárkokat ásott ember és ember közé a kormányzati propaganda, amelyeket évtizedek munkájával is nehéz lesz betömni. Egy ilyen helyzetben számomra nem megengedhető, hogy előállunk egy szókimondó tartalommal, másnap meg ugyanazzal a lendülettel visszakozunk, hogy nem is úgy gondoltuk, félreértették, kiragadták a kontextusból a mondanivalónkat.

A magyarázkodás fényében tényleg el nem tudom képzelni, mi volt a cél ezzel a verssel. Ha nem a sima figyelemfelkeltés, akkor mi? Mert ez a kétértelmű, utólag finomított, nagyon is politikai kiszólás ebben a formában visszatetsző. Fenntartom, hogy a művészembereknek nem tilos politizálni, sőt. Majdhogynem kötelesség olyan helyzetekben, amikor egy gátlástalanul korrupt államvezetés következmények nélkül szarik bele a polgárok szájába, hasbarúgja és megalázza őket. Ennek így nem csupán gyáva, meghátrálás íze van, de azt üzeni: az ember azért jól gondolja meg, mit ejt ki a száján, mert annak következménye lehet. Ráadásul jönnek a Bencsikek, a Bayerek és nagyon is szükséges, egészséges viták helyett jön a kurvaanyázás, a szaremberezés.

Ez a világ nem csak azért beteg, kifordult és ellenséges, mert azt írják az okos tankönyvekben, hanem mert egy beteg, önmagából kifordult és ellenséges állampárt nyomorgatja az országot. Nevezhetjük szivárványnak is, de ez politika, kőkemény párt- és aktuálpolitika. És ha valaki úgy érzi, leszarja mindezt és színdarabokat, dalokat ír a szivárványról, akkor tegye azt, de ne öntse az olajat a tűzre és ne szolgáljon munícióval olyan öncélúan mocskolódó, gyűlölködő torzmagyaroknak, mint Bayer Zsolt.

Aki újfent bebizonyította, hogy menthetetlen. A kurvaanyázás az a szint, ahova soha nem alacsonyodik le az az ember, aki vélt igazát képes érvekkel megvédeni. Bayer és elvtársai minden időkben a hatalmasok seggét védték, és most is egyből magukra vették a nemkritikát, és együttes erővel siettek gazdájukat megvédeni.

Ebben az országban nem nehéz Bayer Zsoltnak lenni, viszont nem kötelező Bródy Jánosnak vagy Koncz Zsuzsának sem lenni, ha valakinek ez nem megy. Megmondóembert játszani, másnap kihátrálni a mondanivalónk mögül, és a kontextusra mutogatni azonban kóros és tök felesleges. Mert ez legalább annyira hozzájárul a mocsár és a bűzös sár elmélyítéséhez, mint a Bayer elvtárs random érzelmes és szentimentális kurvaanyázása. adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.