Nem hiszem, hogy a jelenlévőkön kívül van ember, aki képes volt végigszenvedni Lázár János Kovács Desikerült? Zoltán oldalán előadott legalább három órás bűvészmutatványát. Nem tudok újdonságot mondani, de legalább az összes energiámat leszívta az ember, mert én viszont voltam annyira perverz, hogy végighallgattam. A monológot is, meg a kérdésekre adott, nem kis túlzással válaszoknak nevezhető böffentéseket.
Nem fogok kitérni az olimpiával kapcsolatos gyalázatos agymenésére, mert tényleg méltatlan már. A felfokozott brüsszelezés, a Knorr tyúkhúsleves-por és a Nesquick kakaó minőségéről tartott kiselőadás, a minden oldalról megtámadtak, de megvédjük, rezsicsökkentés, nemzeti konzultáció, kötelezettségszegési eljárások, azt is megnyerjük, megvédjük, megtámadtak, nem engedjük, nemzeti szuverenitás, hatósági gázár, nem hagyjuk, nem kell európai főügyészség, csak a szuverenitás, hogy képzelik, megbomlott a nemzeti egység, kisebbségben maradt a többség… egyszerűen siralmas volt az ember.
A magabiztosság látszatát kelteni hivatott idióta vigyorgás egyáltalán nem indokolt pillanatokban, cinikus, újságírókat kiröhögő, Matolcsy jegybankelnök úr hatalmas zsenijét méltató, őt kell megkérdezni típusú kínosan szánalmas Lázár-produkciót lehetetlen szavakba önteni, és nem is kell. Az biztos, hogy hétről hétre egyre kínosabb Lázárnak lenni és ez még akkor is így van, ha a színjáték kedvéért úgy tesz, mintha élvezné. Pedig biztosan nem élvezi, és nem csodálkoznék, ha azt az egy-két kényelmetlen újságírót is lapátra tennék hamarosan. Marad a csontig benyaló sisere, aki egyetlen hazugságra sem kapja fel a fejét, nem kérdez vissza, nem kérdez vissza ötödször is, amikor megpróbálják hülyére venni.
A lényeg, hogy miután a hírszerzésért felelős (!) Lázár Jánosnak fingja nincs arról, hogy Matolcsy Gyugyó milyen égbekiáltó baromságokkal üzent hadat az Egyesült Államoknak tegnap, és főleg nem is érdekli, hanem frontálisan szemberöhögi az újságírót, hogy ugyan már, ne fárassza jelentéktelen dolgokkal, szerintem beszéljünk arról, hogy mi van most, hogy a kormány lezártnak tekinti az olimpia nemzeti ügyét.
(Ja, és az megvan, hogy Balog a minap 2 millió eurót tolt az üldözött keresztényeknek? Akkor jó, bagatell szóra sem érdemes, a Budapesti Fesztiválzenekar éppen megint döglődik, de kit érdekel – mint ahogy minden más is döglődik, de ez jött szembe most éppen). Ha nem lesz olimpia, akkor Viktor Viktorovics Viktorka márpedig bosszút áll. Lázár be is nyögte az első geciséget: 192 milliárd forintba kerül az új Puskás Ferenc Stadion építése, miután három felcsúti arénányi lóvét (több mint 10 milliárdot) már elégettünk a soha nem lesz olimpiai készülődésre. Azt figyeld!
Az olimpiai pályázatért felelős Fürjes Balázs kormánybiztos vezette Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja a drasztikus költségnövekedésre hivatkozva 60-70 milliárdos plusz támogatást kért a kormánytól
– írja a 24.hu. Ez pedig miért vicces? Mert alig pár héttel ezelőtt a kormány még elutasította nevezett Fürjes kolléga kérését, ma már tényként állt elő vele a mindenhez értő. Pont most, nem jövő héten, mert szerintük most nem figyelünk oda, mert még fel vagyunk háborodva. Mi az anarchista, hazaáruló, büdös libsik. Kivételesen figyeltünk, Lázár, figyeld milyen vicces fiúkák vagytok ti!
Egy kib@szott stadion – nem olimpia! – építési költsége négy év alatt megduplázódott (2013-2017) hat év alatt (2011-2017) meg közel az ötszörösére emelkedett! És nektek volt pofátok a PWC 774 milliárd forintra alábecsült befektetési költségeivel ámítani az embereket? Igen, ez a PriceWaterhouseCoopers, amelyik nem mellesleg, ha már rugdossuk a tetemet, 2007-ben egy esetleges budapesti olimpia költségeit 5164 milliárd forintban állapította meg. Tökmindegy, csak az egység hiányában darabjaira hullott nemzet retardált kreténnek nézési indexét akartam megvilágítani.
Nem, nem arról van szó, hogy az olimpiarendezés felhajtása mellett nem árazták volna túl hihetetlen módon a minden lehetséges módon túlárazható, hasznos és kevésbé hasznos létesítményeket, de mi a kurva élet kerül 192 milliárd forintba (kb. 620 millió euró)? És még hol a vége, amikor még csak a romboláson vannak túl, az építkezés sehol nincs? Ha olimpia nem is lesz, a nemzeti egységet egyáltalán nem feltételező olimpiai lopást nem lehet feladni, sőt, most kell rákapcsolni csak igazán. Hogy a vizes vébé kiadásai már lassan a tízszeresénél tartanak az eredetileg tervezettnek, azt már nem is citálom ide, mert felesleges.
Tény, hogy miközben Európában a hasonló stadionok (itt, itt vagy itt) egyikét sem építették ezen az aranyáron, itt nincs holnap. A büdös lipsi meg hörögjön csak, ha azt hitte, hogy ha nem lesz olimpia, majd értelmes dolgokra és tisztességesen égetik a pénzt, és nem 100%-os túlárazással dolgoznak. Ha így megy tovább – és vegyünk rá mérget, hogy a felcsúti géniusz gyerekkori frusztrációi és torz, sérült személyisége szükségszerűen termeli most újjá és újjá a bosszút – az olimpiarendezés költségeinek többszörösét fogja hazavágni az idő töredéke alatt. Milyen füstölgő metró, milyen rothadó kórházak, milyen oktatás?
Én csak azt remélem, nem jönnek megint valami hazaárulók, akik megbontják a nemzeti egységet és nem engedik, hogy a miniszterelnök úr ellopja a Puskás Stadion árának tetszőlegesen akárhányszorosát. Van még hova eladósítani az országot, jön még a mocskos brüsszeliták pénze, a nemzeti magyar meg húzza az igát és adózik rendesen, úgyhogy nincs baj. Ha jövőre 500 milliárdra rúgnak a költségek, az is rendben lesz. Minden pénzt megér nekünk a miniszterelnök úr agybaja. Akkor is, ha kiderül, hogy olcsóbb lett volna olimpiát rendezni.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.