Akik elmennek, azok mondanak le a hazájukról, vagy a hazájuk hagyta el őket már jóval előbb?

Fotó: Lázár Gergő Fotó: Lázár Gergő

„Az ilyenek nem is magyarok én magyar vagyok itt élek, nem hagynám el semmi pénzért aki elmegy az nem jobb a koszos vándór cigányoknál akik a pénz miatt haggyák el az országot és mennek kanadába németországba, segélyárt kuncsorogni”.

Természetesen egy nemzeti érzelmeiben sértett hazafi fejtette ki imigyen a véleményét egy, a kivándorolni-maradni témakörben íródott cikk kapcsán. Változtatás nélkül, betű szerint másoltam. És most szeretnék egy másik olvasói idézetet is hozni, ugyanebben a témában:

„Szinte mindenki arról beszél, hogy megélhetési okokból hagyja el az országot. Hát nem. Számomra mindig is elsősorban etikai és lelkiismereti kérdés volt ez. Nekem elviselhetetlen a gondolat, hogy diktatúrában vagy autokráciában keljen élnem, ahol nem lehetek szabad. A kádár-korban ezért kellet elhagynom az országot, s most az OV-féle autokrácia tenné teljesen lehetetlenné az életet. Szabadságra vágyó, szabadnak lenni akaró embernek ott nincs helye. Ezért nem kell azt hinni, hogy sokan csak és kizárólag anyagi okokból távoznak. Az értelmiségiek körül elfogyott a levegő. Már ha nem Kerényi-Fekete-Dörner-Lánci-GFG-i körökben akar sikert aratni. Az ország sajnos mentálisan és kulturálisan ki fog ürülni. A másik út a belső száműzetés, vagy az alkohol. Lehet, hogy rosszul látom, de innen északról sajnos ezt látom”.

Most el lehet gondolkodni azon, hogy ki is az ellenség. Az, aki élhető életet szeretne teremteni önmagának és a családjának? Vagy esetleg az, aki mindenáron védelmez egy olyan rendszert, amely sok ember számára elfogadhatatlan?

Egyáltalán, akik elmennek, azok mondanak le a hazájukról, vagy a hazájuk hagyta el őket már jóval előbb? Természetesen a haza nem képes senkit elhagyni, sem elüldözni. Önmagában nem. De a haza az a hely, ahová születtünk, vagy az, ahol elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk? Egy ország sokkal több annál a darabka földnél, amelyet pengés drótkerítéssel be lehetne keríteni. Emberek sokaságát jelenti, családot, barátokat, munkatársakat.

Mint oly sok mindent az elmúlt években – szavakat, ünnepeket -, a haza fogalmát is kisajátította a kormány. Egyszerűen azért, mert nekik ez áll érdekükben. Orbán Viktoron kívül nem tudok olyan miniszterelnökről, aki vette volna magának a bátorságot és hazaárulónak, ellenségnek merészelte volna nevezni azokat a honfitársait, akik nem az ő akarata szerint képzelik el az életüket. Orbán Viktor ezt megteszi. Naponta megteszi és senki nincs, aki kikérné magának minden kitagadott nevében, vagy legalább önmaga nevében. Orbán bűne az, hogy önös érdekből ennyire megosztja a társadalmat, a társadalom bűne viszont az, hogy ezt engedi. Engedjük.

Már legalább 600 ezer ember (ennyi, amit maga a kormány is beismer) hagyta el ezt az országot. Lehetséges, hogy jóval több, de ennyi biztosan. 600 000 hazaárulóról beszélünk? Illetve nem is ennyiről, hanem jóval többről, hiszen sokan nem mentünk el (van, aki csak még nem), hanem megteszünk mindent, hogy változzanak a dolgok. És kétsége ne legyen senkinek, hogy amennyiben – és itt csak a magam nevében beszélhetek – még családalapítás előtt állnék, vagy a gyermekeim sorsa lenne a tét, én is fognám a bőröndömet és elhúznék innen. És egyetlen pillanatig sem érezném árulónak magamat, mert a család, a gyermekek iránti felelősség simán megelőzi azt az iszapbirkózást, azt az összefogni képtelen tipródást, ami itt megy.

Bármennyire romantikusan is hangzik az első komment szerzőjének a monológja, a valósághoz nem sok köze van. A valóság a kenyér az asztalon, a gyerek lábán a cipő és valóság a család biztonsága, a gyerekek, unokák jövője. És sajnos valóság az egyre mélyebbre süllyedő ország, az erkölcsi lepusztulása a társadalomnak. A nyílt színi rablás, a korrupció elfogadása, a felelősség fel nem vállalása, a félrenézés, a sunnyogás.

A második hozzászólás szerzőjének kell igazat adnom. Az ország lassan kiürül erkölcsileg, mentálisan, kulturálisan és minden létező módon. Akik maradtak, azok vagy szembenéznek a napi szintű támadásokkal, a kormánygépezet pitiánerségével, a bosszúval, vagy kivonulnak ebből az egészből és nem törődnek többé az országgal, csak önmagukkal. Az pedig már majdnem olyan, mintha elmentek volna.

Az önmagára és magyarságára oly büszkéknek üzenem: nem lesz jobb hely ez az ország attól, hogy sikerül vagy külső, vagy belső emigrációba kényszeríteni mindenkit, aki nem a jelenlegi kormányt támogatja. Ők sem lesznek boldogabbak, hiába is reménykednek ebben. Egyedül a politikusok – akik a rendszerváltás óta ebből élnek és politikusnak nevezik magukat – lesznek elégedettek. De ők is csak addig, ameddig lesz mit lerabolni. Aztán egymás torkának esnek ők is, mert soha nem laknak jól, mindig több kell.

A végére: van azért jó hír is. Amint elhagyják az országot a fiatalok, azonnal – vagy ha nem is azonnal, de igen hamar – megjön a gyermekvállalási kedvük. Persze úgy könnyű, ha nem kell rettegni sem a mától, sem a holnaptól. Egy friss felmérés szerint ma már minden tizedik magyar gyermek külföldön születik. Minden tizedik. És az elvándorlás üteme nem lassul. Lehet itt melldöngetve magyarkodni, árulózni, ez még nem fog megoldani semmit. Ha továbbra is képtelenek leszünk felismerni a közös érdeket (ami véletlenül sem azonos egyetlen egy politikus személyes, vagy családi érdekével sem), akkor majd mi magunk temethetjük el a saját országunkat. Már ami még megmarad belőle, miután egy jókora részét a nevére íratta a gázszerelők és sajátlábak egymást követő nemzedéke, a maradékot pedig elhordja a talpán az, akinek nincs itt maradása.adomany-1