DÜHÖNGŐ

Ezért baj, ha egy miniszter az egységsugarú fizetett troll szellemi színvonalán vegetál

H. A. | 2017. Február 4, Szombat | 14:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Nézze, az amerikai nagykövet itt Budapesten nem egy tévés producer volt? Kinek okozott problémát? (…) Azok az emberek, akik Csiszár Jenő kinevezésével kapcsolatban mindenféle kritikákat fogalmaztak meg, ők ahhoz a személyi körhöz tartoznak, akik ha bírálnak, tudom, hogy jó döntést hoztam. (…) Akik ezeket a kritikákat megfogalmazták, ha kritizálják egyes döntéseimet, akkor megerősítik, hogy jól döntöttem, tehát köszönöm nekik, tényleg, őszintén.”

Lovasberény-kisvasút-Rogán Antal-effektus kimaxolva. A fényességes tévedhetetlen istenkirály összes talpnyalója tévedhetetlen. Minden döntésük kikezdhetetlen és a gránit szilárdságával vetekszik. Axióma.

Szijjártó Péter, Magyarország még mindig hivatalban lévő külügyminisztere ezt tolta ki fogai kerítésén a TV2 legújabb csacsogós műsorában, amikor Azurák Csaba azt kérdezte tőle, mit szól a duplanullával egyenértékű (nem Azurák fogalmazott így, természetesen) diplomáciai tapasztalattal rendelkező Csiszár Jenő milánói főkonzullá való kinevezését övező bírálatokhoz.

Igaz, hogy még Azurák Csaba szerint is az úgy van, hogy a főkonzulok általában éveket vagy évtizedeket tanulnak ahhoz, hogy ilyen pozícióba kerüljenek, a mindennapi nemzeti toporzékolásért felelős miniszter ebből úgy vágta ki magát, hogy ő már két és fél éve megmondta, hogy a klasszikus diplomácia ideje lejárt. Vagy úgy.

Szeretném leszögezni, hogy Csiszár Jenő – minden bizonnyal értékes – eddigi pályafutásáról az általános műveltségemhez opcionálisan kötelező három tőmondaton kívül nem rendelkezem érdemi információkkal. Eme hiányosságot nem is tartottam szükségesnek széleskörűen pótolni, ugyanis kivételesen sokadrangú szerep jut a konkrét személynek. Ugyanis ahol Szijjártó Péter szellemi kakadu és intellektuális teremfocista felküzdhette magát a külügyminiszteri székig, ott Csiszár Jenő főkonzuli, vagy sokan mások egyéb diplomáciai kinevezése gyakorlatilag a szóra sem érdemes kategóriát súrolja. (Egészszégedre, Pálffy!) Ahhoz képest, hogy a Debrecen Televízió korábbi ügyvezető igazgatója tavaly nyár óta Los Angeles-i főkonzulként dolgozik, és a kutyának nem tűnt fel, tényleg nincs itt semmi látnivaló.

Az viszont önmagában is nevetséges, hogy Szijjártó Péterke elhitette magával – vagy ha nem is, de legalább nagy pofával hangoztatja -, hogy ő máshol is hozhat döntéseket, mint a családi összefogással összekuporgatott vityillója falain belül eső százhatvanakárhány négyzetméteren.

Az külön vicces, hogy Péterkének történetesen igaza is van. Félig. Ő is külügyminiszter lehetett és senkit nem zavart annyira, hogy azonnali hatállyal lerúgja a fejét, tehát. Az más kérdés persze – erről minden külügyminiszterek szégyene mélyen hallgatott -, hogy a politikatudományból és közgazdaságtanból diplomázott Colleen Bell 2014-es kinevezését nagyon is komoly ellenállás övezte/előzte meg az amerikai szenátusban. Sőt, éppen a magyar kereszténydemokraták újonnan felfedezett barátai, a republikánusok egyik szenátora, John McCain fogalmazott meg félreérthetetlen bírálatot vele kapcsolatban:

„Nem a politikai kinevezésekkel van bajom. (…) Értem én, hogy hogy működik ez a dolog. De gondoljanak bele: egy nemzet a határán van annak, hogy feladja a szuverenitását egy újfasiszta diktátornak, lefeküdjön Vlagyimir Putyinnak, mi pedig a Gazdagok és szépek producerét küldjük oda nagykövetnek.”

Hogy ez a néhai bírálat azóta hatványozottan aktuális lett, és már egyáltalán nem Colleen Bell, hanem a Szijjártó Péterekből álló magyar kormány irányába, az külön szégyen és gyalázat, de most hagyjuk. Itt és most a lényeg az, hogy ahol egy miniszter az egységsugarú fizetett troll szellemi színvonalán érvel, ott tökmindegy, hogy ki a milánói főkonzul. Vagy a Los Angeles-i. Ezért a fullba nyomott kretén önigazolásért – itt is fontos hangsúlyozni – máshol fejek hullanának. Ha esetleg már a szóban forgó kinevezéskor nem hullottak valamiért.

De ha így szóba került az idejét múlt klasszikus diplomácia, Petike: az egészen pontosan akkor áldozott le, amikor te, a diplomáciában – Csiszárhoz hasonlóan – triplanulla képzettséggel, jártassággal, tájékozottsággal rendelkező középső csoportos szellemi óvodás a külügyi tárca élére kerültél. Amikor veled együtt egy fél ország elhitte, hogy egy közönséges, mezei troll intellektuális muníciójával felvértezett papagáj méltó lehet a külügyminiszteri székre. A diplomácia az a fogalom és egyben többezeréves szakma, ami a kontraszelektált teremfocistákból verbuvált magyar külügyminisztériumban totálisan ismeretlen. Minden, amihez hülyék és tehetségtelenek vagytok, ami nem a telhetetlen harácsolási vágyatok csillapítását szolgálja, az számotokra nem létezik, annak leáldozott.

A tudáson, szakmai felkészültségen alapuló klasszikus karrier-lehetőségeknek egyébként valóban leáldozott. A szakmaiság helyére mindenhol a dilettantizmusba oltott talpnyalás és a futószalagon megszerezhető kaptafa-identitás lépett. Ahogy a tudásalapú társadalom munkaalapú elmebajjá avanzsált, a klasszikus gazdaságpolitika helyett unortodox kuruzslással hasítunk, a klasszikus egészségügy pedig lassan és jobb híján a ráolvasással gyógyítás művészetévé fajul. És akkor még nem is beszéltünk egy nagyköveti és egy főkonzuli tisztség közötti markáns különbségekről. Nem is fogunk, mert tök fölösleges.

Szijjártó személye és létezése tökéletesen igazolja, hogy a diplomáciai szakképesítés teljesen haszontalan bolsevik elhajlás. Ez az ember bizonyítja, hogy a –Hülye vagy! – Nem, te vagy a hülye! – típusú két és fél bites érvrendszerbe csomagolt szilárd hit bizonyos helyeken miniszteri széket ér. Ez az érvelés tökéletesen megmagyarázza, hogy a tahók magabiztossága miért lehetetlenít el minden értelmes párbeszédet ebben az országban. A semmihez nem értő barmok lenézik, és veszélyforrásnak tartják a valódi tudást, annak létjogosultságát pedig egyszerűen azzal kérdőjelezik meg, hogy a velük egyet nem értők nem értenek velük egyet. A tudjukkik.

A magyar diplomácia legutóbbi évein végignézve, nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy ha voltak ennek az országnak kimagasló diplomatái, akkor azok most együttes erővel forognak a sírjukban, látva ezt a semmihez nem hasonlítható mélyrepülést. Nem véletlen, hogy Szijjártó Pétert, akárcsak főnökét ma legfeljebb az Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán, Oroszország típusú virágzó demokráciákban veszik emberszámba. Értelmes, tanult, művelt ember pedig még mutatóban sem maradt a házuk táján. Az egységsugarú fizetett trollokkal viszont az a baj, hogy ki lehet őket nevezni külügyminiszternek, csak civilizált helyeken összesúgnak a háta mögött, kiröhögik, vagy egyszerűen átnéznek rajta. És sajnos ez nem a magánügyük.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Ezért baj, ha egy miniszter az egységsugarú fizetett troll szellemi színvonalán vegetál

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY