Olvastam ma egy kötelezően elolvasandó interjút, amit az atv.hu készített az első Orbán-kormány gazdasági miniszterével, Chikán Attilával. Ami nem azért fontos olvasmány, mert Chikán Attila véleménye történetesen egybeesik az enyémmel, és ez önmagában szóra érdemes, hanem mert.
Hanem mert egy olyan ember foglalt állást a jelenlegi, azaz harmadik Orbán-kormánnyal kapcsolatban (nem hivatalos állásfoglalásról van szó, megkérdezték, ő pedig válaszolt), aki a legrosszabb indulattal sem nevezhető balliberális, sorosbérenc, megélhetési és hadd ne soroljam még milyen jelzőkkel felruházható nemzetrontó hazaárulónak. Igaz, fideszesnek sem nevezhető, soha nem volt tagja a pártnak, mindössze röpke alig másfél évig (1998. július 8. – 1999. december 31.) látta el a gazdasági miniszteri teendőket a miniszterek örökzöld fideszes elnökének kormányában.
Chikán arról beszélt, hogy bár érzelmileg támogatja az olimpiát, a budapesti olimpia 1300 oldalas, egyébként rendívül optimista megvalósíthatósági tanulmányát átnézte, és az nem igazán győzte meg semmiről. A 2024-es gazdaságos budapesti olimpia nem csupán a korrupciós kockázat miatt nem megvalósítható, hanem azért sem, mert 1.043 milliárd elköltése olimpia-specifikus fejlesztésekre nem lenne egy szerves fejlődés része. Vagyis, nem arra költjük a pénzt, amire szükség lenne. Bár nem írta alá a Momentum népszavazási ívét, azt egy hibátlanul értelmes kezdeményezésnek tartja.
Orbán Viktor vonatkozásában Trumpról (Orbán nem lesz Trump), Putyinról, az orosz kapcsolat helyén kezelésének szükségességéről, de arról is beszél, hogy a keleti nyitás leginkább porhintés, a Kínával való kapcsolattól sem érdemes túl sokat várni. Meg még:
Az utóbbi években a korrupció a rendszer működésének mindennapos része lett. A korábbi kormányok idején is erős volt a korrupció, de rejteni igyekeztek és szégyenkeztek miatta. Ma a hatalmon lévők nem szégyellik, nem titkolják, inkább megmagyarázzák, hogy miért szükséges, meg jó ez.
Miután a minap felvázoltuk, hogyan viszonyul az Orbán-kormány politikájához és kiemelten a hazai olimpia megrendezésének kérdéséhez a Professzorok Batthyány Köre nevezetű, saját bevallása szerint nemzeti érzelmű, konzervatív, jobboldali egyetemi tanárokat tömörítő gittegylet szervezet, tegyük mellé Chikán Attila, közgazdász-egyetemi tanár-Magyar Tudományos Akadémia-tag véleményét is. Nem harsány, nem forradalmi, nem lázító, nem lázadó vélemény ez, de egy igen fontos hang. Mégpedig azért, mert ebben a puskaporos jelenben az ellenzék, a valamiért baloldalinak/balliberálisnak nevezett másik oldal állapotát, hitelességét, erőtlen erőlködését elnézve, felértékelődnek a valóban jobboldali, konzervatív szakemberek, közéleti személyiségek kormánykritikus véleményei.
Gyurcsányt, Vonát, Botka Lászlót, a Kétfarkút, a Momentumot lehet köpködni, azonnal rájuk repülni, amint az állampártot bírálják, Chikán Attilát (vagy akár Mellár Tamást) nem lehet köpködni és a barnanyelvű gépezettel darabokra tépetni. Bár a Fidesz esetében semmi nem elképzelhetetlen és semmi nem ördögtől való, azért nem kis vakmerőség kellene ahhoz, hogy ezekbe – a függetlenségüket megőrizni képes – szakemberekbe is belerúgjanak.
Márpedig ha van ma hiteles hang Magyarországon, amely segíthetne az agyakra nehezedő lila köd feloszlatásában, akkor az egyik feltétlenül a Chikán Attiláé. Aki pontosan tudja, kivel-mivel áll szemben, és akit teljesen felesleges azzal vádolni, hogy bezzeg húsz évvel ezelőtt a Fidesz szekerét tolta. Teljesen lényegtelen. Még akkor is, ha a fiatal demokraták étvágya, a maffia-tempó már akkor is épp eléggé nyilvánvaló volt, amikor az abszolút hatalmat még nem birtokolták. Mondhatnánk, hogy Chikán megsértődött, amiért Orbán annak idején menesztette, és Matolcsy Györgyöt (!) nevezte ki a helyére (ma már tudjuk, mi mindent köszönhet az ország a szerelmes és unortodox harácsolónak), de 20 év elteltével ez minimum nevetséges volna.
Chikán mai józan nyilatkozatai, és semmilyen formában egyetlen politikai párthoz sem köthető személye talán képes megszólítani, vagy legalábbis gondolkodásra bírni olyan mérsékelt jobboldali szavazókat is (a szekta azért szekta, mert másként nem tehet), akik változást szeretnének, de akiknek még mindig érvekre van szükségük ahhoz, hogy legyőzzék a kognitív disszonanciának nevezett betegséget.
Azt gondolom – persze erről is többször írtunk már -, hogy a Fidesz egyik elévülhetetlen bűne, a folyamatos árokásás mintegy mellékterméke, hogy legyilkolta a jó értelemben vett, egészséges konzervatív, jobboldali gondolkodást. Márpedig ahhoz, hogy ez az ország ne egy füstölgő puskaporos hordón ülve hulljon darabjaira már a 2024-es olimpia előtt, kell ez a fajta gondolkodás is. A Chikán Attila-féle, tisztességes, becsületes jobboldaliak mára ugyanis teljesen eltűntek Orbán pörköltszagú, melldöngető, magát kereszténynek csúfoló szarkupacának közeléből. Maradtak a komplett idióták, a szervilis semmihez nem értők, a kontraszelektált hazafiak.
Vagyis azt akarom mondani, hogy a jobboldali szellemiségű gondolkodóknak már nem lehet csendben maradni. Már múlt héten is késő lett volna megszólalni, már két évvel ezelőtt is. Mivel Chikán Attilát meglehetősen elszomorítja az ország helyzete, sem ő, sem a hozzá hasonlók (nincsenek túl sokan) nem engedhetik meg maguknak a hallgatás luxusát. Nem kérdezem, hogy hol voltak mostanig, hiszen tudom, hogy 2010 után számos alkalommal fogalmaztak meg bírálatot a Fidesz minősíthetetlen gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Tudom és értem is, hogy nem feltétlenül cél valamilyen hangos/kevésbé hangos csoporthoz/szervezethez csapódni, és ezáltal kerülni reflektorfénybe, aláírni íveket, esetleg 18 fős tiltakozó akciókat szervezni.
De beszélni kell, hangot kell adni, el kell magyarázni, hogy mi folyik itt. Az olimpia kapcsán, a korrupció kapcsán, és minden egyéb kapcsán is. Miután hetedik éve állandó háború és szabadságharc az élet, miután hosszú idő óta szó nincsen szakpolitikai kérdésekről, komolyan vehető szakemberek érdemi munkájáról, csak ideológiai hadviselésről, kiguvadt szemű hazaárulózásról, nagyipari agymosásról és gyűlöletkeltő ökölrázásról, nem lenne olyan nagy baj gyakrabban és hangosabban szót emelni.
Mert a konzervatív jobboldal nem Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással vagy Náray-Szabó Gáborral kezdődik és nem is velük ér véget. Tudomásul kellene venni, hogy az olimpiát, a korrupciót, a maffia-tempót ellenzők nem árulók, nem balliberális sorosbérencek, hanem a hazájukért aggódó emberek. Akik ráadásul még értenek is valamihez és le is tettek sok mindent a nemzet képzeletbeli asztalára. A magát ma nemzetinek nevező, torz fideszjobboldal tokkal-vonóval együtt sem ér fel Chikán Attila cipője sarkáig. Szakmailag, erkölcsileg, emberileg, sehogyan sem.
Mindent mindenki másnál jobban tudó, másként gondolkodókat eltorzult fejjel köpködők figyelmébe ajánlom Chikán Attila véleményét és érveit. Ő nem hazaáruló sorosbérenc. Nem pártkatona, nem fűződik érdeke ahhoz, amit mond, nincs rajta semmilyen fideszes kifizetési listán. Ő az egyik jó példa arra, hogy jobboldaliság és a hazaszeretet továbbra sem egyenértékű Orbán talpának feltételek nélküli nyaldosásával.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.