NEHAZUGGY

A kertvégi pottyantós és a disznóól között félúton szocializálódott tajparaszt definíciója

Molnár Bálint | 2016. December 18, Vasárnap | 19:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,642,337 forint, még hiányzik 357,663 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Azt hittem, hogy erről a témáról két napja mindent leírtunk, ami leírható volt, bár akkor én még nem szembesültem ezzel a néhány másodperces tömény vizuális, auditív és intellektuális moslékkal, ami az Orbán-Havasi duó brüsszeli szereplésének fél percét ragadja meg. Nem fogom megismételni mindazt, amit szigorúan a nemzetközi sajtóakkreditációval rendelkező, egyébként emberi és szakmai értelemben egyaránt megalázott újságíró és a hatalom viszonyáról már korábban világossá tettünk.

Ennek ellenére a fenti fél perc olyan kőkemény summázatát és keresztmetszetét nyújta a pillanatnyi magyarországi elme-, köz- és morális állapotoknak, hogy feltétlenül szükségesnek érzek összefűzni pár gondolatot a cifra nyomorúságon szocializálódott téesz-elnök és udvari komornyikja által előadott villám-kamaradráma kapcsán. Rögtön miután az undortól kifordult gyomromat visszatuszkoltam a helyére.

Nézzük meg jól ezt a videót, jegyezzük is meg, ha egy mód van rá, bár újabban olyan sebességgel érünk le naponta a magma újabb és újabb, addig ismeretlen mélységeibe, hogy szinte lehetetlen ilyet kérni bárkitől. Azért vegyük jól szemügyre azt az arrogáns, nyegle, öntelt ábrázatot, azt a hanyag-laza testtartást, azt a minden emberi, őszinte gesztustól mentes szereplést, amit a kamera kedvéért lenyom.

Ez az ember Magyarország miniszterelnöke, aki – ha netán bárki azt hinné, hogy nem volt tisztában a bekapcsolt mikrofonokkal és a működő kamerákkal, akkor felejtse el sürgősen – miután eljutott az agyáig, hogy a csicskája fényévekkel túllihegte a munkaköri leírásában és önnön szervilis értékrendjében szereplő elvárásokat, ilyen gyalázatos módon próbálta menteni a helyzetet.

Orbán nevű: Berci, nem akarod ezt a népszabadságost behívni? Adok neki egy röpiinterjút (bármit is jelentsen – szerk.).

Berci g*ci: De nincs Népszabadság.

Orbán nevű: Nincs? Ó, milyen kár. (érthetetlen pusmogás) De mostmár mindenki kimegy innen, elmennek…(g*ci Berci tovább óbégat, hogy nincs Népszabadság) Jó, de csak mondom neked, hogy örömmel beszélgetek vele vagy 3 percet, ha már így alakult. Ne mondja, hogy… De most nem sajtóalapon, hanem állampolgári alapon, tehát lakossági fórum az egy értékes dolog, tehát lakossági fórum keretében szívesen beszélek vele.

Ez röviden a disznóól és a kertvégi pottyantós között félúton szocializálódott, zsírpubivá hízott tajparaszt definíciója, akinek közel három évtizednyi kacskaringósan köpönyegforgató közéleti pályafutás sem volt elegendő a modora, az ösztönei, a veleszületett tahósága cizellálására. Pöffeszkedik egy rothadó liberális brüsszeli helyiségben és bűzlik a felcsúti disznótrágya a cipőjén.

A tekintetével keresi a jelenlévő – valószínűsíthetően – barnanyelvű médiarabszolgák megerősítő tekintetét, amely tekintetek visszaigazolják a nagyvonalú, igazságos király legendáját, amit magával kapcsolatban feltétlenül igaznak érez. Hamisan szólnak azok az akkordok, te méretes biomassza! Ez a modoroskodó kocsmai színvonal nem arra az újságíróra nézve szégyen, már régen nem róla van itt szó, hanem az egész országról. Hívd már vissza azt a népszabadságost, hogy nem mondja, hogy… Lökjünk már oda egy Bözsi utalványt a nyomorult nyugdíjasoknak, hogy ne halljam a sirámaikat… Mondjatok, ígérjetek valamit a kretén pedagógusoknak, egészségügyiseknek hátha befogják a pofájukat…

Ha kamerák és mikrofonok előtt ilyen stílusban beszél jelen nem lévő magyar állampolgárokról, jelentéktelen bloggerekké degradált akkreditált újságírókról, hogyan nyilvánulhat meg a zárt ajtók mögött a sajátjai előtt a magyarokról? Mennyire veheti semmibe ez a magát félistennek képzelő, repedt tudatú tahó – mindenki kimegy innen, elmennek a véres naplementébe – az adófizető kisembereket?

Erről szól ez a fél perc, már régen nem Halmai Katalinról. Hanem erről a kicsinyes, a saját lábszagú poénján fakutyaként vigyorgó, primitív, velejéig romlott, emberinek alig nevezhető lényről, aki érinthetetlensége tudatában rendelkezik emberi sorsokról, tapos bele emberekbe, majd nagyvonalúan kegyet gyakorol, hogy ne mondják, hogy. Ennek a kreatúrának minden mozdulata, mimikája, gesztusa, hanglejtése és megnyilvánulása valami döbbenetes felsőbbrendűség-tudattól, és hányingerfakasztó cinizmustól bűzlik.

A f*szparasztjának van bőr a képén, a legnagyobb trollokat megszégyenítő kaján vigyor kíséretében lakossági fórumot emlegetni, miután évek óta kerüli a nyilvánosságot, a spontán tömeget, mindenhonnan sunnyogva eleloldalog, hacsak nem a Berci-félék által szervezett, irányított bégetőkórusok előtti stand-up-ról van szó. Ez az ember betegesen retteg mindenféle olyan megjelenéstől, ahol váratlan kérdések elhangozhatnak, de most – miután egy öblös sorosozással is rúgott egyet egy állampolgárba – lakossági fórumos magánbeszélgetéssel próbálja jóvátenni, hogy Berci is pont akkora görény, mint ő.

Bevallom, ritkán láttam ilyen gőgös, lekezelő magatartást egy ország miniszterelnökétől (ha a felcsúti kocsmárosról lenne szó, aki éppen a fizetővendégét rúgta seggbe, az sem lenne kevésbé irritáló, de valahogy túltenném magam rajta), aki a saját jóváhagyásával pofátlan alattvalója disznóságát igyekszik a látszat kedvéért jóvátenni. Jobb lett volna, ha kussolsz, pávatáncos elvtárs! Gondolom a brüsszeli jóhíred kevéért dobtad be ezt a cselt, hátha el lehet kenni, nem tudja meg senki. Bezzeg a magyar parlmentben nem lettél volna ennyire gavallér.

Gyönyörű 30 másodperces portré készült egy igazán nagy emberről, és ha csak ez az egy felvétel maradna fenn valamilyen megmagyarázhatatlan okból róla, akkor is benne rejlik az egész foglyul ejtett, megvetett ország nyomorúsága. Ahol egy miniszterelnök ilyen köpedelem módon beszél a sajtó akármelyik munkatársáról, ott a hithű szavazóknak sincs nagyobb becsületük. Ha semmi mást, ennyit feltétlenül érdemes lenne megjegyezni ebből az egészből.

De toljad csak, taplókám, toljad Bertalannal vállvetve a kicsinyesség fostalicskáját. Az elcseszett geciségeiteket még nagyobb prosztóságokkal próbáljátok helyrehozni: sajnálat helyett flegmáztok, bocsánatkérés helyett lesajnáltok. Ebben az lesz a legszebb, hogy a sajátjaitok fognak felkoncolni benneteket (természetesen szimbolikus értelemben gondoltam), amikor rájönnek, hogy számotokra ők is csak Halmai Katalinhoz hasonló, rugdosnivaló állampolgárok.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!