Akkor fejeződik be a totális, teljes és résmentes diktatúra kiépítése

total

Nyakig ücsörgünk a trutyiban és már annak is tudunk örülni, ha nem hullámzik. Holott pedig de. Hullámzik. A tegnapi – némileg, ám teljesen indokoltan keresetlen hangvételűre sikerült cikkünkben szó esett ugyan a sajtó legyilkolásáról, sőt, máskor is írtunk már erről, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, kibontani és megmutatni, hogy mennyire fontos, létfontosságú ügyről van szó.

A 3,3 millió magyar kormánya elhatározta, hogy széttapossa, leMészárolja a teljes nyilvánosságot. Itt már régen nem néhány újságíró megélhetéséről, vagy annak ellehetetlenüléséről van szó, hanem az egész magyar társadalom alapvető jogairól. Az estéről reggelre megszüntetett Népszabadság látványos eleme volt a hatalom gátlástalanságának, de nem az első és nem is az utolsó állomása a totális diktatúra kiépítésének.

Elmondtuk, mindenki elmondta: a közmédia kormánypropaganda szócső, semmi más. Nincs olyan ordas hazugság, amit szemrebbenés nélkül le ne hoznának. Nincs olyan gerinctelen, sunyi hírhamisítás, amit pofátlanul be ne vállalnának. A közpénztévék alkalmazottaitól az MTI munkatársain keresztül a Habonymédiáig mindenki bűnrészes ebben. A szivart rágcsáló, amerikából a nyakunkra telepedett parókakészítő és az ő fánksütő felesége éppen annyira bűnös a sajtószabadság kiirtásában, mint az Origónál dolgozó legutolsó informatikus, vagy a Migránstévé időjósa. Ahogy minden egyes újságíró, médiamunkás is bűnös ebben. Most azok kerültek a pálya szélére, akik jóformán szó nélkül nézték végig az origósok kinyírását.

Holnap pedig azokra kerül a sor, akik most a Népszabisok feje fölött néznek el. Ugyanis a Népszabadsággal együtt 12 megyei lap is az új tulajdonoshoz – szépíthetjük, kerülgethetjük, de a lényeg nem változik, mert a végén mindig ott van Orbán Viktor – került. Kétsége se legyen senkinek, hogy ugyanazt a gennyes pártpropagandát fogják tolni hamarosan, mint mindenki más. Ugyanazt, amit a megvásárolt, vagy az ebből a célból létrehozott lakájmédia.

Ez attól nagyon súlyos, hogy a megyei lapok nagyjából egymillió emberhez jutottak el eddig és nyilván ezután is el fognak jutni. Ingyenesen. Egymillió ember, aki korlátozottan, vagy egyáltalán sehogy nem tájékozódik máshonnan, aki már nem fog rászokni az internetre, ezután kizárólag a propagandát, mégpedig a pártpropagandát fogja zabálni. Nagykanállal.

És nem fog itt megállni a történet, ameddig egyetlen olyan lap, internetes újság is létezik, amelyik nem állt be a sorba.

Látható, érezhető, ahogy a központi moslékot zabálni nem hajlandó olvasók egyre kisebb területre zsúfolódnak össze, ahogy keresik a még független hangokat. Az internetes megjelenés ad némi reményt, azonban tudomásul kell venni valamit.

A véleményportál nem újság. A blog nem újság. Az újságírás egy szakma. A tényfeltáró, oknyomozó újságírás nagyon komoly hozzáértést, kapcsolatrendszert, időt és pénzt igénylő munka. Az újságokat, az újságírókat nem tudja pótolni sem a Szalonna, sem az ötezer Fogjunkössze és Harcoljunk blog, Facebook-oldal, ilyen-olyan portál.

Ha nincs újság és nincs újságíró, senki nem tudja többé nyilvánosságra hozni az Orbánok, Mészárosok, Habonyok, Rogánok és társaik mocskos üzelmeit. Senki. Az újságírókon kívül mindenki eszköztelen ehhez.

A kormány ezen dolgozik most. Hogy kiirtsa az írmagját is a független újságírásnak. A tőlük függetlennek. És senki ne lélegezzen fel, mindenkire sor kerül. Ránk is. A bloggerekre is. Majd néhány jelentéktelen blogot meghagy a hatalom, hogy rájuk lehessen mutogatni: van itt független média.

A még talpon lévő lapok és oldalak küzdenek a túlélésért. A 168 óra archívuma nem elérhető már jó ideje, a hírek szerint komoly anyagi gondokkal küzdenek. A 444.hu még mindig ráfizetéses.

Mások – mint a Szalonna is – hónapról hónapra élnek. Ha sikerül Orbán-Habony terve és ki tudják irtani a nem kormánycseléd sajtót, valamint a véleményoldalakat, akkor fejeződik be a totális, teljes és résmentes diktatúra kiépítése. És akkor mindegy lesz, hogy szólhattam volna, de nem értem rá, hogy tehettem volna ellene, de lusta voltam, féltem, pont kellett az a tíz perc manikűrre, kellett az az ötszázas fagyira, kellett az a tiltakozásnyi idő, mert mozijegyem volt aznapra.

Lehet, hogy sokak számára nem tűnik fontosnak mindaz, amit elmondtam. Talán sokan nem is értik. És pontosan ez a baj. Hogy természetes, hogy nem fontos, hogy nem értik. Hogy leszarják. Pedig mindenkire sor kerül. Még rájuk is.adomany