Szeptember 28,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mert mi van, ha egyszer csak összeomlik és eldől, mint fél disznó az ólban?

Most döngethetném én is a mellkasom tájékát és idetehetnék kismillió cikket, amiben arról írtunk: a fényestekintetű felcsúti félisten (alliteráció kimaxolva) környezete tudatosan titkolja előle a valóságot.

Ha hinni lehet a kormány ellenségének kikiáltott médiának, akkor bizonyítást leltek egyáltalán nem alaptalan feltételezéseink. A kormányfő körül szorgoskodó árokásó szakmunkások nem merték megmondani neki, hogy bizony még akár érvénytelen is lehet minden idők legdrágább népszavazása, ami persze minden pénzt megért. Külön Kósa Lajosnak is.

Az történt, hogy a kampány koordinálásával megbízott, szabadlábon helikopterező Rogán még a sorsdöntő vasárnapot megelőző hétfőn is azzal etette a gazdáját, hogy felmérések szerint a Magyarország ellen indított gyűlölet-ostromot fényes siker koronázza majd. Még annál is fényesebb, mint ami a szemünk előtt lezajlott, látványosan érvénytelen vergődést koronázta.

A Századvég(bél) és a Nézőpont Intézet – milliárdos nagyságrendű közpénzzel kitapétázott agytrösztök – nem ritkán egy teljesen alternatív valóságot alátámasztó – mérései és iránymutatásai alapján cselekvő Orbán Viktor elől Rogán és köre ezúttal eltitkolta ez utóbbi közvéleménykutató szeptemberi – 40% körüli részvételt valószínűsítő – felmérését, amely mint ilyen, a népszavazás érvénytelenségét jelezte előre.

A 444.hu cikkében – amelyben egyebek mellett arról is szó esik, hogy fideszes vezetők is elismerték, igencsak túltolták a kampányt; hogy Rogánt többen emlegették, mint az érvénytelenség felelősét – úgy fogalmaz:

egészen az utolsó napokig nem merték vagy nem akarták szembesíteni Orbánt 

a számokkal, a szükségesnél és elégségesnél jóval alacsonyabb részvételt valószínűsítő adatokkal. Azt hiszem, hogy ez az egészen félelmetes pszichózis, ami – ugyan nem teljesen újdonság – van annyira érdekes mégis, hogy ejtsünk pár szót róla.

Valójában eddig sem gondoltam komolyan egy percig se, hogy a számok, tények, adatok képesek volnának összezavarni Orbán Viktort abban az igyekezetében, ami küldetésének teljesítését jelenti. Már nagyon régen nem a mindennapi valósággal köszönőviszonyban lévő statisztikák alapján kormányoz – ha egyáltalán ezt a migráció elleni kényszeres fellépést még kormányzásnak lehet nevezni, mint ahogy a 2014-es Folytatjuk! csatakiáltásban kimerülő kormányprogramot sem lehet jó szívvel kormányprogramnak nevezni -, több mint aggasztó szembenézni azzal, hogy mi felé halad az az ország, ahol közvetlen udvartartása és bizalmi emberei is rettegnek a királytól. És leginkább attól, hogy mi történik, ha egyszer csak megomlik és eldől, mint fél disznó az ólban.

Ha elfogadjuk a fentieket, rendkívül sokatmondó, hogy a félelemkeltésben és riogatásban élen járó vezető nagyvonalúan kifelejtette a stratégiájából: már hűséges talpnyalói is annyira rettegnek tőle, hogy titkolják előle a valóságot. Konkrétan: haudoznak neki. Vasárnapi és tegnapi megnyilatkozásait elnézve már az is felmerült bennem, hogy a népszavazás végleges eredményeit sem mutatták meg neki. De a hülyeséget félretéve.

Egyfelől persze az baromira nem lenne jó, ha ezt az embert bármi alól fel akarnánk menteni. Hogy hát félretájékoztatták szegény áldott Orbán Viktort, pedig ő csak jót akar, de lám-lám, az ember már a gatyájában sem bízhat meg. Másfelől ami ennél sokkal nagyobb tragédia, hogy ez az ember, aki nyilván nem bízik meg senkiben, nem is néz utána és nem győzödik meg a tényekről – jelen esetben éppen a népakarat volt terítéken -, amelyek túlmutatnak a 888, a Magyar Idők, Origó, Ripost, Lokál, Faktor PestiSrácok fizetett hazugságain. És ha ez tényleg így van, akkor Orbán Viktort egy afgán menekült is simán meg tudja vezetni, nem hogy a minden hájjal megkent Rogán. Akinek két luxushelikopterezés között a legkisebb gondja is nagyobb volt annál.

Harmadrészt viszont a világ hosszú és sötét történelme szolgáltat néhány eléggé sokatmondó példát (Hitlernél messzebb nem is kell menni) arra, hogy mi történik akkor, amikor az ország első emberei, a talpnyalók elkezdik megóvni és elszigetelni a vezért a valóságtól és a számára kedvezőtlen hírektől. Amit Orbán körül látunk, vagy nem látunk, de sejtünk, törvényszerűen erről szól. Olyankor szokás háborúkat veszíteni, amikor a beosztottak látványosan rettegnek a főbetegtől, és elhallgatják előle a valóságot. Mert mi van, ha a mentálisan labilis, személyiségzavaros ember összeomlik, megroppan idegileg, és összeomlik a kártyavár, kipukkan a rózsaszín lufi? És főleg mi van, ha holnap már nem tartanak igényt a szolgálataimra, elveszítem a jelenlegi kulcspozíciómat, belerugdosnak az árokba, beáldoznak, kegyvesztetté válok? Ha Simicskával megcsinálták, velem Tuzson Bencével, Dömötör Csabával, Gulyás Gergellyel, Kocsis Mátéval, Kovács Zoltánnal hogy a picsába ne?

Erről szól ez a borzalmas, vészjóslóan fölénk magasodó, sötét konstrukció. Hogy az önző, hatalommániás, küldetéstudatos vezér körül nettó seggnyalók keringenek, akiknek legfontosabb küldetésük, hogy félrenézzenek, amikor a rozsdás biciklit túltolják, és őrködjenek afelett, hogy a beteg nehogy felzaklassa magát. Ezek a NER recsegő-ropogó tartóoszlopai, akik az arcizmuk rándulása nélkül szembehazudják a népet, és ha kell – mint látjuk – elhallgatják a valóság kellemetlen részleteit a sámán előtt. Elhallgatják, hogy a magyarok józan fele baszik elmenni népszavazni és már több a józan, mint a megvezetett birka. Elhallgatják, hogy a soha nem volt 15 millió magyarból mindössze 3 milliót sikerült megmérgezni.

Ebben a felállásban nincsenek hosszú távú célok, csak olyan rövidtávú gennyes játszmák, amelyek kitolják a hatalomban maradásuk idejét. A nyaloncok elfordítják a fejüket, amikor a legmocskosabb eszközöket kell bevetni, mert nincs az az aljas eszköz, ami ne szentesítené a legnemesebb célt: a mindenkori választópolgárok hülyének nézéséből szárba szökkenő örök életet a közpénzes vályú mellett. Semmilyen manipuláció nem drága ahhoz, hogy a plebsz megvásárolja a romlott terméket. Mindegy, hogy mit akarnak, ezt kell szeretni, ezt kell megvenni, ezt kell megenni. Ehhez asszisztálnak minden egyes nap Rogánok, Kósák, Némethek.

Kussoltak, amikor a mérget öntötték le a nép torkán, most pedig csalódottan néznek egymásra, hogy hát csak ennyi, ezért csináltuk, és még érvényes sem lett? Egyik rosszabb, mint a másik: asszisztálni a vállalhatatlanhoz, majd utólag értetlenül állni. Persze tök jó, hogy aki az alternatív valóság alapján kormányoz, aki elől a sajátjai is titkolják az igazságot, az inkább előbb, mint utóbb fog megbukni. Ettől még ne tegyen úgy senki, mintha nem a mindenről egyszemélyben döntő Napóleon-kezdemény felelősségéről lenne szó.

Ami semmivel nem kisebb felelősség, mint azoké a Rogánoké és a Rogán alatt ügyködő seggnyalóké. Akik között egy nincs, aki kinyitná a mocskos pofáját, aki rácsapna az asztalra, hogy eddig és ne tovább, aki merné vállalni, hogy úszik az ingyenhitel, a meghívásos közbeszerzés, a szomszéd, barát, feleség 33 felügyelőbizottsági tagsága, a 6 darab trafikkoncesszió, 250 hektár föld és hadd ne soroljam. Mindenki kussol és retteg az egyélőistentől. Nincs eltérő vélemény, sőt, vélemény sincs. Szorongatjuk egymás tökeit az idők végezetéig. És reménykedünk abban, hogy a felcsúti Ramszesz nem dől el, mint féldisznó az ólban, mert akkor vége a jó világnak. Hát ennyi.

adomany

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!