Remélhetőleg nem marharépa

Fotó: Barnlmages Fotó: Barnlmages

Ma vitatkozós napom van, úgy tűnik. A reggeli cikk – ha nem is robbant fel tőle az internet, mint egy frissen vasalt herezacskótól – többeket elgondolkodtatott. Úgy gondoltam ezért, hogy folytatom, pontosabban kibontom a gondolatmenetet. Teszem ezt abban a kósza reményben, hogy talán olvassa valahol valaki, aki képes és alkalmas létrehozni azt a magot, amiből kicsírázhat valami. Remélhetőleg nem marharépa.

Ott hagytam abba, hogy szerintem két laptoppal simán le lehet verni a fideszmédiát.

Ezt az állításomat saját tapasztalatból bátorkodom kijelenteni. És most el fogom mesélni, hogy jött létre a Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk. Egyrészt, mert talán valakit csak az tart vissza attól, hogy egy jó kis közösséget hozzon létre, amiből akármi is lehet később, hogy fogalma sincs, hogyan jut el az emberekhez a mondanivalója és azt hiszi, rengeteg pénz és kapcsolatok nélkül ez nem lehetséges.

Másrészt – ha másokat nem is nagyon – az olvasókat talán érdekli az, honnan jött az oldal, amit gyakran, vagy ritkán megnyitnak.

Harmadrészt pedig azért, amit az egyik hozzászóló írt és amit én szeretnék tételesen cáfolni.

…kormányváltás céljára a laptopos dolog nem látszik működőképesnek(mert mire gyűljön az internetnép?!).

Szerintem (és szerintünk, mert közvéleménykutattam) alkalmas lehet, bizony.

A Szalonna nem minden előzmény nélkül indult útjára, nem egészen öt hónappal ezelőtt. Két blog – az ordítok és a hacsaknem – valamint néhány ember hasonló gondolkodásából, a szabadság bármely formában való korlátozása elleni tiltakozásból, egy kevés saját tőkéből, kitartásból és rengeteg munkából jött létre az, amit most lát az olvasó.

Amikor megszületett az elhatározás, hogy létrehozzuk ezt az oldalt, nagyjából semmit nem tudtunk arról, mit és hogyan kellene csinálni. Sem szakember, sem piackutatás, sem kutyafüle nem volt, csak fejenként tíz ujj, számítógépek (saját), egy barát, aki ért a weboldal kialakításához és a marhanagy bátorságunk, hogy belevágunk, rábízzuk az internetre és az olvasókra, hogy meddig marad életben.

Domain nevet vásárolni, szervert bérelni, sablont vásárolni és azt igény szerint kialakítani – véres verítékben fürdős cucc ugyan -, de öt számjegyű összegből kihozható. És persze fontos volt annak a biztosítása, hogy ne lehessen olyan egyszerűen elhallgattatni minket.

Amikor mindez összállt és már csak írni, publikálni kellett, akkor írtunk 2015 december kilencedikét. Azon a napon írtuk meg és tettük közzé az első cikket. Aztán – és azóta is – napi 10-14 órát dolgozunk. Aki éppen nem ír, az anyagot gyűjt, ellenőriz, szerkeszt, korrektúrázza a másikat (magad, uram), vagy néz ki a fejéből hülyén.

Az induló bázisunk a két blog olvasóközönsége volt és az a remény, hogy jönnek velünk az új helyre. Naponta lestük a számlálót, felsikítottunk, amikor emelkedni kezdett a mutató. Lassan felépült egy olvasói bázis. Illetve nem lassan, hanem gyorsan. Az első hónap végére 220 ezer, a második hónapban 500 ezer, aztán 820 ezer, a negyedik hónap végén 1,2 millió olvasott oldallal. Az ötödik hónap végére 1,5 millió körül fogunk zárni. Mindezt reklám és minden pénz nélkül. Illetve nem, mert volt párezer forint értékű Facebook-reklám. Ezt sem mi fizettük, ajándékba kaptuk. Két dologra volt jó. Egyrészt átmenetileg elszaporodtak a trollok, másrészt rájöttünk, hogy nem sok értelme van. Érdemben nem emelte az olvasottságot.

Csupán azzal, hogy nagyon igyekszünk színvonalasan írni, sokakat érdeklő témákat feldolgozni, becsületesen csinálni, amit csinálunk és – ez nagyon fontos – valamilyenek vagyunk, elértünk az olvasókhoz. Ők maguk, minden noszogatás nélkül osztották, osztják a nekik tetsző cikkeket, folyamatosan nő a követők és az olvasók száma.

Egy hónappal ezelőtt olvasottságban lehagytuk a (közpénzzel keményen megtámogatott) pestisracok.hu-t, a magyarhirlap.hu-t, a mandiner.hut, utolértük a valasz.hu-t, magyaridok.hu-t és a 888.hu-t.

Mindez a semmiből, ismeretlenül, egy fillér nélkül, szponzor nélkül…ész nélkül. Jó, az talán nem. Ma már nem az a kérdés, hogy olvas-e valaki minket, hanem az, hogy innentől meg tud-e állni a Szalonna a maga lábán. A saját erő elfogyott, ez a kritikus pont. Ér-e annyit az olvasóknak a munkánk, hogy életben akarják tartani.

És úgy tűnik, ér annyit. Elég volt felrakni az adomány gombot, és már voltak páran, akiktől kérni sem kellett. Aki valamennyire belegondol, tudja, hogy ezt, ilyen ütemben és színvonalon nem lehet munka mellett csinálni. Pontosabban: ez munka, mégpedig kemény munka. Igaz, nem havi fizetéssel, hanem becsületkasszával működik és aki úgy gondolja és teheti, fizet érte, ahogy fizet a fodrásznál, a boltban, az újságosnál. Egy politikai tartalmú weboldalt nem lehet reklámokból eltartani, nem nagyon van olyan reklámozó, aki merne kritikus hangvételű felületen reklámozni. A bárki számára hozzáférhető automatikus reklámok legfeljebb annyi pénzt hoznak, amiből – jó esetben – a havi szerverbérlet fedezhető. Az pedig édeskevés. Kizárólag a közösség képes fenntartani egy ilyen oldalt. Ha ez a támogatási kedv nem fogy el, hanem idővel nőni fog, akkor életben tudja tartani a közösség a Szalonnát. És fordítva. A Szalonna azt a közösséget, amelynek fontos ez a munka. Most úgy tűnik, talán sikerülni fog, bár még messze a cél. De ennek is idő kell, mint minden másnak.

Visszakanyarodva a cikk elejére: igen, le lehet verni akár két, vagy négy laptoppal a jól fizetett kormánymédiát. Pénz nélkül, szponzor nélkül, reklám nélkül is el lehet jutni az emberekhez. Csak jól kell csinálni, megfelelő embereknek a megfelelő helyen kell lenni és – a legfontosabb – soha nem szabad hazudni. Aki nyitott a világra, érdekli a politika, megtalálja azt, ami fontos számára. Számítógépen, laptopon, tableten, okostelefonon. Aki pedig kizárólag a televízióból tájékozódik, annak hiába is beszélünk/írunk bármit. Vagy felismeri magától, hogy nem jól vannak a dolgok, vagy meggyőződése, hogy jól vannak így a dolgok. Joga van ehhez mindenkinek.

Ennyire egyszerű ez.

Végére a vége: továbbra sem fogunk senkit és semmit propagálni, nem toljuk egyetlen szervezet, párt szekerét sem (az esetleges jelentkezők miatt mondom), nem írunk propagandát és nem kérünk, nem fogadunk el pénzt sem pártoktól, sem a közösből.