Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


Két laptoppal simán le lehet verni a fideszmédiát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A hétvégét vitával indítani – nincs is ennél szebb dolog. Egy előző cikkemre reagálva írta ezt egy olvasó:

Kérlek, ne erősítsétek még ti is azt a balga hitet, hogy lehet egy alulról szerveződő civil valami. Egy párt működtetéséhez iszonyú sok pénz kell. Illúzió, hogy civil összefogásból, önerőből meglesz. A dk is úgy kezdte, hogy a tagdíjakból is megoldja. 10 ezer tag mellet sincs annyi tagdíja, hogy normális sajtót tudjon magának gründolni. És amíg nem jutnak el a hírek a zemberekhez, addig b6tyúk. (Nem véletlenül fél kúrmányunk annyira a nettől, ha az eljutna mindenkihez lenne itt gondja. Legutóbb pl. Köteles Laca akart a megóvni a demokráciát a nettől.)”

Szerintem pedig de! Beszéljünk erről. Mit veszíthetünk a nullához képest? Szerintem semmit.

Már miért is ne lehetne egy alulról építkező szervezetet létrehozni? Lehet ez valóban civil és átalakulhat párttá is. Hiszen a jelenlegi választási törvények alapján csak pártokra szavazhatunk.

Jó, tudom. Ezer buktató, meg amúgy sem vagyunk az az összefogós fajta és macerás is, nehéz megmozdítani az embereket, meg a kormánypárt amúgy is ledarálja, lejáratja, kibelezi, ellehetetleníti. Az emberek félnek és lusták és féltik az állásukat és a gyerekük állását, fáradtak, elegük van.

De tegyük fel – pusztán elméleti síkidom – hogy mégis. A sok kis kezdemény közül az egyik elkezd üzemszerűen működni valamiért. Mert van egy karizmatikus és hiteles vezető. Mert vannak körülötte olyanok, akik képesek megszólítani másokat, nem tojnak be a hatalomtól. Vannak, vagy lesznek (mert sikerül odavonzani) olyan szakemberek, akik egy normális programot képesek kidolgozni, de legalább kijelölni egy sokak számára tetsző irányt.

Itt jön a képbe a sajtó, amit nem tud magának egy kis párt a tagdíjakból gründolni. Hát, mert talán nem is kell. Ott a Fidesz, hogy mást ne mondjak. Igaz, mást nehéz is lenne mondani. Egyszóval a kormánypárt gründolt annyi sajtót, hogy a fülünkön folyik ki. A közpénztévétől elkezdve a különféle webes felületeken keresztül a minden keményen hülyített kisember postaládájába ingyenesen bedobált önkormányzati propagandalapig, a rádióktól az önfényező jobbanteljesítés prospektusokig. Sikerül több szavazót megszólítaniuk? Nem. Megvan az a réteg, akiknek tök mindegy, ha egy szó nem hangzana el a kormány nagyszerűségéről, akkor is a Fideszre fognak szavazni. Ezek stabilan annyian vannak, amennyien.

A másik oldalon ott az MSZP – hogy balra nézzünk kicsit – a maga szerencsétlenkedésével. Ők még kapnak közpénzt, mégis a média az utolsó, amire egy fillért is szánnak. Az általam ismert egyetlen weboldalra egy vasat nem költenek, egy ráérő nyugdíjas szerkesztgeti pusziért, mindenhonnan összelopkodott cikkekkel frissítve a tartalmat. Olvasottság nulla.

A DK – ha már ők lettek kiemelve – még a közösségi oldalait sem képes kezelni. Tök mindegy, hogy a párt, vagy Gyurcsány profilját nyitom meg, mindenhol ugyanaz van. Mégpedig: Gyurcsány Ferenc elölről, hátulról, jobbról, balról és félprofilból.

Ezek persze hogy nem jutnak sehonnan sehová. Így nem is lehet.

Azt gondolom viszont, hogy egy normális, dinamikus, fiatal szervezet képes lehet sok pénz nélkül is sokakhoz eljutni. Ha akar és ha van is mondanivalója. Egy honlapot létrehozni nem egetverő összeg. A szerverbérlés sem az. Csak az kell, hogy valóban életképes ötletekkel álljon elő egy még nem lejáratott társaság. Kellenek szakemberek, az általuk összeállított anyagokat érthető és érdekes, színvonalas módon megfogalmazó írástudók és kész. Ha jó az, amit mondanak, az jól meg van írva, akkor a többit nyugodtan az olvasókra – potenciális választókra – lehet bízni. Rengeteg emberhez el lehet jutni, ha van mondanivaló. Egy százezer forintos költséggel létrehozott weboldallal és két laptoppal simán le lehet verni a fideszmédiát. Ha van mondanivaló, figyelmes fülek is lesznek hozzá.

De ameddig ugyanazok a pártok hasadnak szilánkokra és azt sem tudják pontosan, hogy mit is akarnak és ezt még megfelelően kommunikálni sem képesek, addig ez hihetetlennek tűnhet.

De szerintem nem lehetetlen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.