November 13,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Visszaszólt a brüsszeli bürokrata

Üzenem az Európai Parlamentnek (úgy cuzammen), hogy mi itt Magyarországon azon lepődtünk volna meg igen nagyon, ha nem zárják le a nyomozást bűncselekmény hiányában. Itt kérem egy ország nézi tátott szájjal ahogy egyik bűncselekmény a másik után nem történik meg.

Bevallom, nagyon sajnálom Ingeborg Grässle asszonyt, mert holnapra garantáltan kiderül, hogy Soros pénzeli, együtt szokott kártyázni Gyurcsánnyal, elvetemülten liberális és ráadásul femináci, csalja a férjét, alkoholista és még az orrát is túrja. Mifelénk így szoktak menni ugyanis a dolgok.

Meglepő, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében Magyarországon, mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése “meggyőző bizonyítékokat” tartalmazott a szabálytalanságokra – közölte az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának (CONT) elnöke szerdán.

Ingeborg Grässle hangsúlyozta, hogy a CONT-nak és az Európai Bizottság regionális politikai főigazgatóságának elemeznie kell a magyarországi nyomozás eredményét.
    “Az eredmény erősíti a magyar bűnüldöző hatóságok függetlenségével kapcsolatos kételyeket, valamint alátámasztja egy valódi eszköz szükségességét az Európai Unió pénzügyi érdekeinek jövőbeli védelmére, miután Magyarország és az uniós támogatások több más nagy kedvezményezettje sem csatlakozott az Európai Ügyészséghez” – írta a Twitteren a német néppárti képviselő.
    Az Országos Rendőr-főkapitányság arról számolt be kedd este, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az OLAF év eleji ajánlásai alapján elrendelt nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.