December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Vigyázzunk egymásra, a gyereket bízzuk a szomszédra, vegyük elő a pozitívabb énünket, és oldjuk meg

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Csodával határos jó reggelt kívánok mindenkinek, üdvözlöm a pozitívabb énjüket! Vasárnap van, március idusa, nemzeti ünnep, ezért örömmel számolhatok be az állami hírügynökség nyomán arról, hogy a közpénzmédia már ma kibővíti vallási témájú műsorait. Ha esetleg valaki nincs annyira képben (én se), ez azt jelenti, hogy a felekezeti magazinműsorok és a protestáns istentisztelet közvetítése mellé felsorakozik az élő katolikus mise is. Szerintem ez így demokratikus és helyes. Pontosan úgy, ahogy az is teljesen rendben van, hogy a közmédia független, objektív és tárgyilagos módon nem csak fideszes arcokat és szócsöveket, hanem ellenzékieket is meg szokott hívni a műsoraiba, pláne kiegyensúlyozottság biztosítása okán. Najó, ne beszéljek hülyeségeket, nem áll jól.

Horvátországban ellenben a döntéshozóknak a közmédiáról az jutott eszükbe, hogy miután a koronavírus-járvány terjedésének lassítása okán az iskolabezárások mellett döntöttek, a közszolgálati televízió egyik csatornáját arra használják, hogy az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára ott közvetítik a tananyagot. Mindjárt eljutunk oda is, hogy mi jutott eszébe az iskolák bezárásáról, akciócsoportilag a magyar kormánynak, de előbb a jegyzőkönyv és az utókor kedvéért rögzítsük: a járványügyi országos veszélyhelyzet kellős közepén az Orbán-kormány (azaz Viktor Orbán Viktor sk.) 18,5 milliárd forint átcsoportosításáról döntött. Ebből a tételből (a rendkívüli intézkedések pénzügyi kerete) azt érdemes megjegyezni – aligha igényel különösebb kommentárt -, hogy miközben az egészségügyi ellátóközpont támogatására 2 milliárd forintot hagytak jóvá, az egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások javára 2,77 milliárdot folyósítanak.

Ez talán azt is megmagyarázza (amit esetleg nem magyaráz meg, azt a kollektív amnézia ködébe vesző elmúlt 10 évben érdemes keresgélni), hogy most miért kell az ellátók adminisztratív terheinek csökkentése érdekében sok más korlátozás mellett a szűrővizsgálatokat is felfüggeszteni, ha jót akarunk magunknak. Vagyis ha azt szeretnénk, hogy lehetőleg elegendő egészségügyi kapacitás koncentrálódhasson a koronavírus elleni védekezésre. Mert ugyanis elég valószínűnek látszik: semennyire nem lesz elég, hogy a propagandamédia nyálcsorgató lelkendezése által kísérve Orbán Viktor profilképpel azt üzeni, hogy vigyázzunk egymásra. Képzeljék el, nem csak hogy ezt üzente, de a profilképén is feltüntette, márpedig koronavírus-járvány idején különösen fontos ez az üzenet.

Szóval tehát vigyázzunk egymásra, a gyereket bízzuk a szomszédra, vegyük elő a pozitívabb énünket, és oldjuk meg – körülbelül ezt a stratégiát rakta össze az akciócsoportba lendült, operatív törzs alakzatba szerveződött járványügyi állami kommandó.

Nekem ez inkább valamiféle elkeseredett segélykiáltásnak tűnik, semmint általános, népnemzeti megnyugtatásnak, amiből érezhető lenne, hogy uralják a helyzetet az elvtársak. Én például már azt sem értem, hogy hol dugdossák két napja az országos tisztifőorvost, hogy az operatív törzs napi sajtótájékoztatóin miért nincs legalább egy darab egészségügyi szakember, aki érdemi válaszokat tudna adni a sajtót, azaz a nyilvánosságot, azaz a populációt jogosan foglalkoztató kérdésekre. Ehelyett arra van kapacitás, hogy a Századvéggel a kormány propaganda céljait alászolgáló felméréseket végeztessenek fasztudja mennyi pénzért arról, hogy a társadalom 100 százalékának 150 százaléka támogatja a kormány rendkívüli intézkedéseit. És akkor mi a franc van? És ha nem 95, vagy 85 százalék értene egyet, hanem 28, akkor mi lenne, visszavonnák a rendkívüli intézkedéseket? Ezeket tényleg minden kibaszott kapcsolatukat elveszítették a valósággal?

Négy napja se értettem, tegnap se értettem, ma se fogom megérteni, pedig azóta csak súlyosbodott a helyzet: ha a miniszterelnöknek és az imázsát kozmetikázó köreinek ezekben a nehéz időkben is azon jár az agyuk, hogyan tudnák átverni a nyilvánosságot, akkor hogy várják el, hogy bízzanak benne? Megismétlem, különös tekintettel arra, hogy Kovács Zoltán főkommunikátor azon háborog, hogy a balliberális ellenzék olyan vádakat fogalmaz meg, amelyeknek nincs köze a valósághoz, és nagyban ellehetetlenítik a hatóságok hatékony fellépését.

Tehát Orbán Viktor és habonyista stábja forgatott egy propagandavideót a repülőtéren, ahol őfényessége (az az ember, akiben most kurvára bízni kéne, mert ő hozza a döntéseket, amelyektől a jelenünk és a jövőnk nagyban függ) rácsodálkozott arra, hogy tényleg baszki, tényleg mérik az utasok testhőmérsékletét? De mindenkiét? Még az övét is? Eltekintve attól, hogy ennek a lézeres hőmérőzésnek mennyi értelme van vagy nincs, tekintettel a vírus lappangási idejére és arra a bizonyítható tényre, hogy már a tünetek megjelenése előtt is bőven fertőz, ez az ember elvileg azt üzeni, hogy nyugodjunk meg, mert ők mindent megtesznek, ami emberileg lehetséges, de annál sokkal többet is? Erre kiderül legalább három különböző forrásból (lásd ITT, ITT és ITT), hogy se híre, se hamva nincs semmiféle egészségügyi személyzetnek a repülőtéren, a kutyának nem mérik a hőmérsékletét, az egész leginkább egy ordas szemfényvesztésnek tűnik.

És ugyanezek most azt állítják, hogy őket olyasmikkel vádolják, amely olyasmiknek semmi közük a valósághoz? Ezek most azt kérik, hogy mindenki vegye elő a pozitívabb énjét? Hogy a családtagok és a szomszédok bevonásával szervezzenek váltásos, kiscsoportos gyermekfelügyeletet, ahogy tudnak? Hogy egymás munkarendjére is figyelemmel oldák meg a felvigyázást? Hogy ahol enni sincs mit a családnak, nemhogy számítógép vagy okos telefon, tanárok levélben (??!!!) adják fel és ellenőrizzék a leckét? Hogy az önkormányzatok valamilyen módon oldják meg az ebéd kiszállítását?

És amikor a futószalagon kibocsátott kormányrendeletek között az ember (aki nem csak a pecsenyéjét sütögető ellenzéki politikus lehet, hanem a saját és a szerettei biztonságáért aggódó mezei állampolgár, négyévente: nyájas szavazó) keresgéli, hogy mi a koncepció például azzal az oly sokakat foglalkoztató kérdéssel, hogy a gyerekükkel otthonmaradó szülők támogatását hogyan oldják meg, akkor a nagy büdös semmit találja. Hónapokkal az után, hogy a vírus felütötte a fejét Kínában, de lassan két héttel az után, hogy Magyarországon is megjelent, az iskolák bezárásának megkésett, de fontos bezárása után egy-két nappal nem lehet jogosan feltenni azt a kérdést, hogy mi lesz azokkal a szülőkkel, akik kiesnek a munkából, mert otthon vigyáznak a gyerekeikre? Vagy nem lehet felvetni, hogy a rendelkezésre álló sebészmaszkok nem alkalmasak rá, hogy viselőjüket megvédjék a koronavírustól, mert akkor jönnek azonnal a sértődött, fröcsögő közlemények arról, hogy kinek az anyja picsáját és ki fordult a magyar emberek ellen?

Egy komoly és elkerülhetetlen, de egyelőre leginkább kiszámíthatatlanul komoly (globális) gazdasági összeomlás küszöbén nem lehetne kivételesen nem a kampányolni, hanem őszintén kommunikálni? Nem lehetne visszafogni a csahos kutyákat, akik mindenkinek nekiesnek, aki a társadalmat joggal foglalkoztató kérdésekre keresi a válaszokat újságíróként, politikusként, közönséges halandóként? Nem lehetne kivételesen nem ilyeneket írni?

Sajtótájékoztatón beszívott szemű kócos igaziújságírók kötnek bele a nemzetközi protokollba, vizsgáztatják az orvosokat nyolc általánossal. Mert kit érdekel valójában a vírus, a megelőzés, végre találtak valamit, amivel ütni lehet a kormányt.

Lehet sértegetni, becsmérelni az újságírókat, de az a valóságtól ezúttal nem védi meg az elvtársakat és elvtársnőket. Az operett törzs elmúlt napi produkcióit, a sikertelenül elfedett, nyilvánvaló információhiányt, a logikai bukfenceket, a megválaszolatlanul maradt, de további kérdéseket felvető problémákat elnézve az az érzés erősödik az emberben, hogy még mindig nem értik: békeidőben következmények nélkül át lehet hazudni akár egy évtizedet is, de most nem ez a helyzet. Minél később értik meg, annál ocsmányabbak lesznek a következmények.

Ennél aktuálisabbat most nem tudok, úgyhogy maradj otthon, nézzél tévét. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.