Április 2,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Veszélyes vírus

Kendermagos jó reggelt! Apropó kendermag. Nálunk télen családi hagyomány a madáretetés. Szeretjük nézni, ahogy csapatosan jönnek tömni a fejüket tollas barátaink – rigó, szajkó, rozsdafarkú és amiket nem ismerek, de a verebek is szívesen látott kosztosok a kertben. Tavasszal fokozatosan fejezzük be az etetést, gondoltuk, még nem most jött el az ideje. Azonban elfogyott a madárkaja. Én voltam a szerencsés, aki vásárolni ment és csodát láttam. El kell meséljem, mert nem hinném, hogy sok ilyen van. A harmadik üzletben kaptam madáreleséget. A többi boltban elfogyott és már nem rendelnek, mert itt a tavasz. Most jön a csoda része a dolognak. A pénztárnál előttem állt a koronavírus ellen vívott háború élharcosa. Esküszöm! Harmincvalahány éves nő – plázából már kiöregedett, de még nem vette észre-típus, tájidegen hajszínnel és ráncosra szolizott bőrrel – halálos komolysággal pakolta ki a szalagra a cuccot. Kesztyűben. Mármint gumikesztyűben. A szája előtt maszk. Bevallom, rácsodálkoztam, sőt, meg is érdeklődtem, hogy műtét közben ugrott-e ki vásárolni. Innen tudom, hogy a vírus ellen küzd. És eddig még semmi. Parkoló, pakolászás a csomagtartóba. Egyszer csak csörömpre leszek figyelmes. Kihúzom a fejem a csomagtartóból, azt kell látnom, hogy a maszkos nő kitolat a helyéről és végighúzza a saját autója oldalát az ott ácsorgó, igen nagyon jól látható szemetesen (az az oszlopra rögzített narancssárga basz), kiszáll, megtekinti a kárt. Igaz, közben senki sehová nem megy, mert félkeresztben képes a kicsikocsival teljesen eltorlaszolni az utat, de mindenki türelemmel vár), majd a vírusüldözött visszapattan az autóba – figyelem, a kesztyűt egy pillanatra sem vette le, de a maszkot sem -, megkerülte a parkoló autókat, majd nekihajtott az elég látványosan ott ácsorgó villanyoszlopnak. És még mindig csak az üzlet parkolójában vagyunk. Nem lett nagyobb baj, nagyon lassan ment. Csak azt akarom mondani, hogy vigyázzatok nagyon magatokra. A koronavírus tényleg veszélyes.

Az még megvan, hogy az Európai Néppárt tovább lógatja a Fideszt, ameddig az nem teljesíti a pártcsalád elvárásait? Na, akkor biztosan lesz meglepi, mert Orbán levelet írt a Néppártnak, melyben felsorolja, elvárásai szerint miben kell változtatni. Mármint a pártcsaládnak kell változtatnia természetesen, nem a Fidesznek. Ez nagyon vicces figura. Tisztára, mint amikor a kocsmából végül kivágják a törzsvendéget, aki sakálrészegen belekötött már mindenkibe, lehugyozta a sarokban a műpálmát, beleköpött a szomszédai poharába, de ezt egészen idáig tűrték valamiért, aztán betelik a pohár.  Nagy keservesen, közös összefogással kihajítják, eltorlaszolják a bejáratot, nehogy visszamásszon valahogy, erre az kívülről ököllel veri az ajtót és üvölti befelé a kulcslyukon, hogy oké, hajlandó visszajönni, ha megdughatja a kocsmárosnét.

És még nincsen vége a csodáknak. Az Origo című izé teljes mellszélességgel kiáll a Facebook és Mark Zuckerberg mellett. Itt őrüljek meg, ha nem attól harsogott a lakájmédia hónapokon (ha nem éveken át), hogy a Facebook libsi szervezet, direkt bántják a kedves, szélsőjobbos portálokat, Zuckerberg hol a nyolcaskára, hol a PestiSrácokra utazik, mocskoskomcsik. Ja, el ne felejtsem: természetesen Soros György zsebében vannak. Erre mi történik? Soros írt egy véleménycikket a Financial Times című lapba, melyben azt fejtegeti, hogy túl nagy hatalom van Zuckerberg kezében, nem kellene engedni. Arról is ír, hogy szerinte valamilyen megállapodás született suttyomban a Facebook és a Trump-kormányzat között, melynek értelmében a közösségi oldal be fog avatkozni az elnökválasztásba Trump oldalán. Origóék szinte szétszaggatták magukat a nyílt színen, hogy a gaz Soros! Bántja a drágaszép Zuckerberget! Hát ha én ezt értem, akármi legyek. Most akkor ha letiltják valamelyik posványmédiát, de legalábbis törlik a cikküket, akkor mi lesz? Ki lesz a bűnös? Soros nem lehet, hiszen ő pont Zuckerberg ellensége. És ha a Facebook Trumpot segíti, akkor vagy nem a libsik kezén van, vagy Trump liberális. Tisztára össze vagyok zavarodva. És ez még semmi ahhoz képest, hogy a szélsőjobb szent tehene, az illiberális példakép, a faszagyerek (még mindig Trumpról beszélek) éppen azon dolgozik, hogy szétcsessze az Európai Uniót, mert szerinte mi csak élősködünk az USA drágaszép testén. A büntetővámtól kezdve az amerikai mezőgazdasági termékek uniós piacra zúdításáig igen sok szar van a pakliban. A kérdés már csak az, a lakájmédia – és persze a jómagyar kormány, hiszen a pártújságok nem saját elképzeléseket irkálnak megfele -, kinek szurkol tulajdonképpen.

Húzom a belemet elfelé, ti pedig ébredezzetek szépen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.