Szeptember 23,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Versenyt futnak, hogy melyikük pofáján vastagabb a bőr

Jó reggelt kívánok! Azoknak is, akiknek nem. Február első napja van, amely valamiért egybeesik az aktuális hét utolsó hétfőjével, de ezt valószínűleg nem tőlem tudták meg. A lényeg, hogy jönnek a kertek alatt, osonnak, lopakodnak a 15 fokok. Nem mondanám, hogy ez februárban annyira természetes jelenség – nem tudom, hogy az Ausztráliában tomboló kánikula, vagy az Egyesült Államok középnyugati régióit sújtó, halálos áldozatokkal járok -40 fokok (hallod, Robi?) mennyire természetesek -, de nyilván nem tegnap óta szélsőségesedik az időjárás ezen a szétbarmolt földgolyón. Még néhány elmebeteg globális felmelegedés tagadó Trump, Bolsonaro és hozzájuk hasonló kaliberű pojáca hatalomra kerül, és hamarabb mindmeghalunk, mint gondolnánk. Pedig már most is döglődünk. Mindenesetre legalább ilyen módon egyensúlyban van a NER-fertőben múló életünk, hiszen a magyar politika se nagyon lehetne már ennél szélsőségesebb és betegebb. Ja, dehogynem. Majd amikor Orbán Toroczkaival szövetségben kapaszkodik a hatalomba…

Szezonja van most néhány múló pillanatig a politikusok vagyonnyilatkozatosdijának nevezett kutyakomédiának, az én olvasatomban aligha van ennél ocsmányabb mutatvány – pedig dehogynincs -, ami magán viselné a NER büdös talpának lenyomatát. Nincs is annál szebb, mint amikor a világ legszigorúbb vagyonnyilatkozati rendszeréről lamentáló alakok az év egyetlen napján tömegesen beleokádnak az orcánkba és versenyt futnak, hogy melyikük pofáján vastagabb a bőr. Mert ugye a papír bármit is elbír, azzal nincs probléma. A még létező sajtó szorgalmasan, az éjt nappallá változtatva tanulmányozza a világszínvonalú cinizmus eme bizonyítékait, hogy február elsején reggel legyen mitől elsüllyedni szégyenünkben. Pedig kurvára nem nekünk kellene.

2019. február elsején az ország papíron legzsírosabb, milliárdos disznószerelőjének haverja (főállásban miniszterelnök), aki egész életében a közpénz körül sertepertélt, és szándékai szerint élete végéig a hatalomban pöffeszedve szeretné ezt megtenni, a szerénységtől, a puritánságtól és a plebejusságtól változatlanul nem lát kettőig. Az Orbán nevű ember mindössze alig 450 ezer forinttal tudta növelni a megtakarításait, a bankhiteléből fél év alatt 667 ezer forintot faragott le, ám a felcsúti és XII. kerületi ingatlanokon túl továbbra is teljesen vagyontalan: se autó, se ingóság, se értéktárgy, se értékpapír nincs a nevén. Szar ügy. Több mint kínos és kellemetlen, de ezt zabáljuk kétpofára minden évben, menetrendszerűen. Nincs ennek semmije, az utolsó névtelen szekértoljának is több van a számláján, mint ennek az elvetélt ultibajnoknak. Ha valaki szeretné egy helyen látni a harmadik kétharmad birtokában a fejére okádó politikus elvtársak vagyoni helyzetét, vagyis hogy kinek mi fért rá a pofájára vagyonnyilatkozat címszó alatt, az ITT fog csodát látni. Ja, és majd jön megint az obligát bezzeggyurscsányozás.

Tegnapelőtt elkerülte a figyelmemet, hogy a doktorminiszterelnöknek van egy neje is, aki beverekedte magát az MTI híreibe, midőn a Média a családért elnevezésű díj átadásán okoskodott imígyen:

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége arról beszélt, hogy botránnyal, szenzációval évezredek óta hatni lehet az emberekre, és a mai fogyasztói társadalomban az nyeri el könnyebben az emberek figyelmét, akinek az üzenete harsányabb és könnyebben értelmezhető. (…) Vannak azonban olyan újságírók és sajtóorgánumok, akik és amelyek olyasvalamit alkotnak és adnak, ami segít az embereknek embernek maradni, szépen és jól élni, olyan gondolatokat tárnak elénk, amelyek kapcsolódnak a családhoz és így az egész életünkhöz. (MTI)

Nincs is ennél szebb, nem igaz? Amikor a viszkető tenyerő uszítóbajnok, a világ életében az agresszióból, hergelésből és konfliktusgyártásból élő miniszterelnök neje az embernek megmaradásról szónokol úgy, hogy közben a szeme láttára vetkőzik ki egy ország magából és minden emberségéből. Mert a férjeurának kurvára hatalmon kell maradnia, ameddig él. Hát persze, hogy ő csak egy gyönge nő, akinek nincs beleszólása semmibe, nem szabad őt bántani. Nem is bántja senki, de ez a mélységes, mindent elborító cinizmus és romlottság akkor is felháborító, ha elfogadtuk és legnagyobb pechünkre megtanultunk azzal együtt élni, hogy a politika nem erkölcsi kategória, és bármi belefér. Én személyesen azért ezt kikérem magamnak, és minden jogot fenntartok arra, hogy egy mélységesen romlott alak egész pereputtyát annak tartsam, ami: egy romlott, erkölcsileg rövidgatyás, undorító, kártékony bagázsnak.

Hasonlóképpen megvetem az MTI nevű üzleti vállalkozást (lánykori nevén: közszolgálat, állami hírügynökség), amelyik miközben arra kényszerül jelen állás szerint, hogy helyreigazítsa az égig érő, futószalagon gyártott hazugságait, nem volt hajlandó leközölni a Filmkritikusok Díjának meghívóját, amely díjátadóra ma kerül sor. Megjegyzendő: az évtizedes múltra visszatekintő díjat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), illetve a Magyar Filmművészek Szövetsége filmkritikus-szakosztálya adja át minden évben, tavaly még Andy Vajna is részt vett az átadón. Namármost a közpénzszolgálat, amelyik máskor előszeretettel adott hírt a CÖF békemenetelésre szólító felhívásairól, most azt állítja, hogy nem jelenhet meg olyan közlemény, amely  konkrét politikai akcióra, tüntetésen, vagy bármely rendezvényen történő részvételre, illetve adománygyűjtésre, bojkottra mozgósít, sőt nem szerepelhet benne a tervezett gyűlés, demonstráció illetve bármilyen rendezvény helyszíne, időpontja. Szeretném megőrizni a méltóságomat, úgyhogy a kurvaanyázás elmarad. Pedig arról még nem is szóltam, hogy az MTVA székházában mindeközben divatba jött a rácsos kapu. Ezzel akadályozzák, hogy választott képviselők, hivatalos személyek bemehessenek a mindenki által fenntartott, ám a kormány zsoldjában álló intézménybe. Szép meló.

Lévai Anikó puritán férjeura közben röhögteti magát a venezuelai válság ügyében: hosszas gondolkodás után rájött, hogy az európaiság látszatának kedvéért a súlyos válsággal sújtott, Maduro nevű elmebeteg által irányított dél-amerikai ország ügyében inkább az európai álláspontra helyezkedik, vagyis az önmagát ügyvivő elnökké kikiáltó Juan Guaidót támogatja Maduro ellenében. Ezzel szembehelyezkedik a haverjaival, Oroszország, Kína, Irán és Törökország diktátoraival, de a pávatáncba most ez tökéletesen passzol. Ez is legalább annyira vicces, mint hogy az ibizai szipákoló állítólag kiszorult a hatalom belső köreiből, merthogy szakmai vitája van neki Rogánnal, amiben alulmaradt. Szakmai, az. Gondolom, a lopott pénz fölött sikerült összeszólalkozni, a letelepedési kötvényenként széthordott ország hullája fölé hajolva.

Mindeközben a végeken, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében két tűzoltó másodfokú égési sérüléseket szenvedett munka közben, mert nem volt megfelelő a ruházatuk anyaga. Értjük? A világ legbiztonságosabb, legjobban fejlődő, legfaszább országában a tűzoltóknak nincs megfelelő ruházatuk, tűzoltók mondanak fel a méltánytalan körülmények és fizetés miatt, de a vezetőség azzal fenyegette a dolgozókat, hogy ha valaki kiszivárogtatja a hírt, akkor utánajárnak és kirúgják. Ja, de legalább nem jönnek a migránsok, ugye? Hát persze.

Nem baj, mert a rendőrség kötelékeiben legalább minden fasza. Ja, nem. Ott is rengetegen ugyanazért a szaros 120-150 ezer forintért húzzák az igát, mint amennyire megalázóan keveset keresnek tűzoltó társaik, de Balogh János országos rendőrfőkapitány szerint: kitartás, elvtársak.

Igenis tudunk arról, hogy az állományunkat foglalkoztatja a jövedelem. Nem az újságból jövünk erre rá

– ezt mondta a szájával ez a korszakos zseni Kiskunhalason, ahol ünnepélyesen átadták az új határvadász-laktanyát.

A vezérőrnagy magasabb béreket egyelőre nem ígért, csak kitartást kért a rendőröktől. Azt üzente az utóbbi időben egyre hangosabban elégedetlenkedő állománynak, hogy a rossz fizetés nem magyar specialistás, egész Európában hasonló kiívásokkal küzdenek a rendvédelmi szervek. Aha, pedig Magyarország jobban teljesít.

De még mindig nem az igazi, még egy kis ideig várni kell, ameddig az Állami Számvevőszék nem lehetetleníti el az összes ellenzéki pártot (a lehető legjobb úton haladnak a Kétfarkútól a DK-n át a Jobbikig terjedő tengelyen), hogy a végére egy maradjon: csak a Fidesz. Na, majd akkor beköszönt a Kánaán. Ha nem döglünk halomra. Nem jellemző különösebben rám, de valami emberi muzsikával búcsúzom. Jövünk vissza!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS