December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Varga Judit szerint az európai és a magyar baloldal „úgy fél a demokráciától, mint a tűztől”

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mióta az által vezetett minisztérium csúcsáig érő büdös korrupciós ügybe belekeveredett, és ezért inkább oldalra buktatta a gazdája, a fideszes parlament európai ügyek bizottságának élére, Varga Judit bírósági fogalmazóból lett hajdobáló hegedű- és életművész változatlan lelkesedéssel tolja az állampárt szekerét, és gondolom, soha el nem múló hálája jeléül, amiért neki nem kell bíróság elé állnia (ahogy Rogánnak sem kell bíróság elé állnia) az Igazságügyi Minisztériumot átszövő végrehajtói kenőpénzes maffia ügyében, hatványozott erőbedobással szolgálja az ügyet. Az ügy pedig most az, hogy jövő júniusban a gazdája és szélsőséges európai haverjai átvegyék a hatalmat Brüsszelben. Mert akkor megmenekülünk, különben mindmeghalunk.

Úgyhogy Varga Judit túlmozogja, ahogy a minisztersége idején is annyiszor, miközben a főnökét túllicitálva fejvesztve menekült a független sajtó elől: a közösségi oldalán elvileg a semmilyen jogi következménnyel nem járó nemzeti konzultáción való részvételre buzdít, valójában a Fidesz EP-választási kampányát tolja. Amivel semmi gond nincs, nem lehet elég korán elkezdeni, azzal viszont elég nagy baj van, konkrétan egyenesen hazugság azt mondani a híveknek, és azzal hitegetni őket, hogy ha kitöltik a nemzeti konzultációt, azzal arról döntenek, hogy brüsszeli birodalomban fognak élni vagy független nemzetállamokban. Jó, én értem, hogy a politika nem a tényekről szól, de egyelőre még szóvá tehetem, hogy ez mennyire ízléstelen csúsztatás.

Az nem kevésbé, hogy a visszamenőleges hatályú, éjszaka benyújtott, senkivel nem egyeztetett törvényekkel önkényeskedő, a civil társadalommal és a független sajtóval éppen leszámolni készülő kormánypárt beszélő arca, aki nem ismeri a jogállamiság definícióját, azzal szórakoztatja a közönséget, hogy a baloldal retteg a demokráciától, mint a tűztől. Hát ja, ex-miniszterasszony kétségtelenül jól megmondta a tutit, ha valaki retteg a demokráciától, az semmiképpen nem a választási autokráciát üzemeltető Orbán-párt, a minden ellenvéleményt elkussoltató, a társadalom egy részét lefóliázó Orbán-párt, hanem mindig a másik oldal. Hát ja, ezzel a teljesítménnyel még bármikor újra miniszter lehet Vargából, ha az EP-képviselőség netán derogál neki, vagy ha az elmúlt évek EU-ellenes influenszerkedése miatt nem sikerül megcsípni a biztosi pozíciót a brüsszeli bürokrata testületben. Aki képes azt mondani a szájával, hogy Magyarország már 1500 százalékra teljesítette a jogállamisági házi feladatot, azt kár lenne az út szélén hagyni.

Brüsszelben változásra van szükség, a tét az, hogy brüsszeli birodalomban fogunk élni vagy független és szabad nemzetállamokban – hangsúlyozta a nemzeti konzultáción való részvételre buzdító, a Facebookon megosztott pénteki videónyilatkozatában Varga Judit, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke.

A volt igazságügyi miniszter azt mondta, az európai és a magyar baloldal „úgy fél a demokráciától, mint a tűztől”, és nem véletlenül félnek a nemzeti konzultációtól, ami a csodafegyvere a magyar kormánynak, hiszen egy nagyon erős mandátumot tud felépíteni akkor, amikor a legfontosabb nemzeti kérdésekben védi az álláspontját Brüsszelben.

A brüsszeli baloldal próbálja lejáratni, nevetségessé tenni a konzultációt, hiszen félnek attól, hogy a magyar emberek és az európai emberek véleménye nem illeszkedik az európai fősodorba. 

Hollandiában már elindult a változás szele, hiszen egyértelmű nemet mondtak a választópolgárok a brüsszeli birodalomra és az illegális bevándorlásra (akárcsak Lengyelországban, höhö – szerk.). Ezért nagyon fontos, hogy „itt, mi Magyarországon a legfontosabb kérdéseinkben egy közös álláspontra jussunk, hogy megvédjük Európát az illegális bevándorlástól, megvédjük Európát a birodalomépítési kísérletektől”.

Azt kérte, mindenki töltse ki és küldje vissza a konzultációs kérdőívet, hogy „hallathassuk a hangunkat nagyon hangosan Európában”. (via MTI)

Ami szép, az szép, ez pont nem annyira, de íme a szívbemarkoló produkció:

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.