Október 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Varga Judit gyorsan betanulta a kötelezőt

Varga Judit igazságügyi miniszter a közpénz tévének mesélt arról, hogy szerinte a 7. cikk szerinti eljárást már régen le lehetett volna zárni, hiszen a vádaskodásokra már vannak jogi válaszok. A Twitteren magát mártírnak beállító Varga szerint egyszerűen le kellene már zárni ezt a témát és vélhetően végre arra koncentrálni, ami a Fidesz számára a legfontosabb a választások előtt: a migránsok. Témát kell adni a szavazóknak, hiszen ha nem hallják elégszer azt, hogy jönnek a migránsok, akkor bizony gondok lehetnek.

A Magyarországgal szembeni eljárás púp a kormány hátán. Ahelyett, hogy komolyan vennék azt a vádat – és tényt egyébként – miszerint Magyarország már nem jogállam, inkább megpróbálják azt elbagatelizálni. Úgy hiszem Varga Judit nagyszerű káderré vált hónapok alatt, nem lesz itt gond, hiszen nem érdemes saját gondolatok kifejtésétől tartani.

Ha nem politikai megrendelésre zajlana (az eljárás), akkor már tegnap, tegnapelőtt, sőt, egy éve le lehetett volna zárni, hiszen jogi válaszok vannak ezekre a vádaskodásokra – mondta az igazságügyi miniszter kedden, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról.

Varga Judit hétfői brüsszeli meghallgatásáról beszámolva aláhúzta, nem volt annyira nagy érdeklődés a tanácsteremben a hétfői meghallgatáson, de ez nem meglepő, mivel “semmi új nem volt a nap alatt”, hiszen “bevándorláspárti elit által szajkózott rágalmak, vádak hangoztak el”.

Kiemelte, a magyar kormánynak most lehetősége volt, hogy kidolgozva a teljes kontextust, részletes magyarázatot adjon a jogi, politikai környezetre Magyarország kritikusainak. Úgy fogalmazott: már régen vége lehetett volna az egész eljárásnak.

Varga Judit szerint ez is mutatja, miért nem kéne jogi eljárásokba beleszólnia a politikának, és más tagállamoknak sem. Annak ellenére, hogy az EU szereti transzparenciát, érdekes módon ezt a meghallgatást nem tették nyilvánossá – folytatta a miniszter, majd elmondta, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás további lépéseire később térnek vissza. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.