Hogy aludtatok? Kezdődhet a hét? Jancsi, te is jól aludtál? Akkor jó, bár engem a tegnap esti fáradt bohóckodásod és látványos ingerültséged nem győzött meg semmi olyasmiről, amivel te győzködted magad. Arról pláne nem, hogy a miniszterelnök úr csak éppen meg nem dícsért, miközben állítólag azt üzente a zembereknek, hogy köszöni, nagyon köszöni, hogy elmentek szavazni. Pont el tudom képzelni a jelenetet.
Mindegy is, a lényeg, hogy egy ilyen alattomos, extrém cuki fotóval szeretnék jó reggelt kívánni mindenkinek! És igen, külön üdvözletemet küldöm Jancsinak, a vásárhelyi bukta főszereplőjének. Bocsánat, úgy értem: Lázár János kancelláriaminiszternek, Hódmezővásárhely levitézlett urának, parancsolójának és zsarnokának.
3608 szavazattal nyert az az ember, akit minden létező módon megpróbáltak kinyírni, hitelteleníteni, félre állítani, földbe döngölni. 50 és néhány nap alatt – a semmiből jött! – Dr. Márki-Zay Péter történelmet írt a Fidesz egyik legsúlyosabb fellegvárában, ahol 1990 óta divat fideszesnek lenni, és ahol jó ideje Lázárnak hívják a mindenhatót. Remélem, Rogán azért már dörzsöli az enyves kezeit, höhö. Jegyezzük meg jól ezeket a számokat akkor is, ha egy egész gépezet próbálja éppen bagatellizálni a dolgot:
Az van, barátaim (és külön Lázárjános), hogy a Fidesz tegnap nem egyszerűen elveszítette a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást, hanem csúfosan elveszítette. Nem seggre estetek, hanem a taknyotokon csúsztatok. Nem a piszkos kampány győzött a tisztes munka fölött, ahogy a névtelen-súlytalan-szagtalan Hegedűs nevű Lázár-báb állította, hanem. Az egyházi hátszéllel megtolt erkölcstelenség, aljasság, hazugság, amiben bokáig, térdig, szügyig, kötésig benne álltok, alulmaradt egy hiteles, független, két hónap alatt felépített – és hangsúlyozom – keresztény-konzervatív, saját bevallása szerint jobboldali érzelmű jelölttel szemben. Márki-Zay Péter nem a balliberális pártok jelöltje volt, akárhogy is csűri-csavarja a szót a revolvermédia annak tudatában, hogy a balliberális szitokszóként fut a magyar köztudatban.
Mivel úgy láttam, hogy sem Lázár, sem Hegedűs, sem a csahosok nem értik (Bayer azért valamit megértett), leírom másképp is: sem az egyház, sem a Kubatov-lista, sem az ellenzéki szavazók listázása, sem az összelapátolt hazugságokra épülő karaktergyilkosság, sem a kihelyezett kamerák, sem a beígért milliárdok, sem a Soros-migráns hergelés nem voltak képesek megakadályozni, hogy Vásárhely nemet mondjon a korrupcióra, a gyűlöletre és a megfélemlítésre.
Hogy pontosan kikkel állunk szemben, azt mi sem példázza jobban, mint az állami hírügynökség és a salakmédia megkésett reakciói, no meg az a kínosan keserves sajtótájékoztató, amit az alulmaradt fideszes polgármester-jelölt társaságában tartott a kancellária minisztere. És akkor Mráz-Ágoston Sámuel gyorselemzésnek csúfolt trollkodását már nem is citálnám ide, mert a maga a tömény szégyen. De, azért is idecitálom:
Az most mindegy, hogy a vesztesek sajtótájékoztatójáról hamarabb sikerült anyagot kinyomni az MTI-nek, mint Márki-Zay egy órával korábbi sajtótájékoztatójáról, ez a köztudottan független és objektív közpénzszolgálatiság okán nem lehet meglepő. Az sem különösebben sokkoló, inkább szánalmas és nevetséges, hogy a szintén közpénzből működő fideszes lapok a kiskunhalasi elsöprő fideszes győzelemre kapaszkodva próbáltak úgy tenni, mintha Hódmezővásárhelyen semmi említésre méltó nem történt volna. Az egyáltalán nem zavarta őket, hogy míg Kiskunhalason képviselőt választottak egyetlen körzetben, addig egész Vásárhely polgármestert választott magának.
Még ehhez képest is van itt mejegyeznivaló:
Beérett a szélsőbaltól a Jobbikig terjedő hisztéria keltés. Márki-Zay Péter több mint 57 százalékot kapott, így ő nyerte a polgármester-választást Hódmezővásárhelyen. (Magyar Idők)
Az új hódmezővásárhelyi polgármester egyetlen ígéretét sem fogja tudni betartani. Ezt, akinek elemi ismeretei vannak az önkormányzati rendszerről, az tudja. Még a rá szavazók nagy része is tudja. A hódmezővásárhelyiek egy év balhét vásároltak maguknak és lehet, hogy ugyanilyen úri gesztussal fogják elküldeni az ígéreteit meg nem tartó polgármesterüket a sunyiba a következő önkormányzati választáson. (PS)
Vagyis ha jól értjük, akkor most jön a bosszú és a megtorlás? Mert ahol nem fideszes az elöljáró, ott úgy teszünk keresztbe, ahogy nem szégyellünk? Mert ez a fideszes önkormányzati rendszer? És még bele is toljátok a pofánkba, aha. Remélem, erre gondolt Lázár is, meg Hegedűs is, amikor arról beszéltek, hogy a város fejlődését tartják szem előtt, ahogy eddig is. Mondanám, hogy csodálkozom, de sajnos hazugság lenne.
Nem tudom, a Fidesznek és külön a bizonyítványát magyarázó Lázár Jánosnak (nem kaptak kevesebb szavazatot, mint 2014-ben, és ez mekkora nagy teljesítmény) sikerül-e Bayer mester tanácsait megfogadni:
Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni. Jószerével 2006 óta alig-alig veszítettünk el bármit is. Főleg nem, ha valódi tétje volt. Ez most tizenkét éve az első komoly vereség. Szimbolikus térben, szimbolikus időben, szimbolikus városban. (…) ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett. A részvételi arány magas volt. Nagyon magas. Szimbolikusan magas. (…) ne kezdjük el előkaparászni a négy évvel, nyolc évvel, száz évvel ezelőtti számokat, részvételi adatokat – helyette kaparjuk elő önmagunkat.
Afelől nekem semmi kétségem, hogy Orbánnak kötelező lesz most úgy tennie, mintha mi sem történt volna, és elhitetni a szurkolóival, amit Mráz is pofázott: nincs itt semmi látnivaló. Pedig van itt látnivaló bőven. Éppen ezért a levegőben simán benne van, hogy a frusztráció, a sértettség erőszakot és még agresszívebb riposztot eredményez. Akkor viszont sanszos, hogy áprilisig túltolják a falon a biciklit. Vásárhely nem kér a migránsozásból, sorosozásból, és bizonyára nincsenek ezzel egyedül.
Majd kiderül. Ami viszont most mindennél fontosabb, hogy az új polgármester azt mondta: ő még nem látott ennyi felnőtt embert sírni; azt mondta, ilyen a demokrácia nevű társasjáték; hogy Hódmezővásárhely reményt és erőt jelent az országnak; hogy le lehet győzni a korrupciót, le lehet győzni a Fideszt; hogy a szeretet hatalma legyőzte a hatalom szeretetét, hogy köszönjük, Vásárhely, van remény, Magyarország! Szeretet, békesség!
Elképzelhetetlennek tűnik, de a háború helyett most már muszáj lenne a békességet választani. Nem lesz egyszerű, kurva nehéz lesz, ehhez sok erőt kívánunk Dr. Márki-Zay Péternek! És azt, hogy minél többen megértsék: rajtuk múlik a változás, senki máson. Az ellenzéknek pedig bölcsességet: nem szükséges két téglával verdesni a mellüket, nagyon nem kellene.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.