Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Van még mit megkaparintani. Van még apró, amiért le lehet hajolni. Van még nyomorúság, amit meg lehet sarcolni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hétfő után kedd, emelkedett jóreggelt kívánok minden kedves és egyáltalán nem kedves olvasónknak! Szerencsére itt nem elvárás egyik sem, nem kell sem kedvesnek, sem undoknak lenni, nem múlnak ezen emberi életek. Úgy döntöttem, hogy kivételesen ma reggel sem foglalkozom a brit királyi családba beütött válság szappanoperájának éppen aktuális részével, van épp elég bajunk ezen kívül is. Ennek ellenére igyekszem csupa egyéb közérdekű pozitív hírt egymás mellé rakni, amiből kiderül, hogy nincs még egy ilyen jó hely a világon, mindenkiből a sárga, proletár irigység beszél, aki nem értékeli, hogy Európa legbiztonságosabb, tíz év alatt sereghajtóból a gazdasági növekedés motorjává avanzsált országában élhet.

Miközben Szijjártó Péter – még mindig toporzékolásügyi és külügyminiszter – Hongkongban, az Ázsiai Pénzügyi Fórumon előadta a Magyarország földi paradicsommá vált a Fidesz unortodox, merész gazdaságpolitikájának köszönhetően tolvajmesét (a Európa legalacsonyabb adóitól a diákoknak versenyképes tudást nyújtó duális képzés csodájáig), a KSH adataiból, amelyeket nem én hamisítottam, az látszik, hogy bár az átlag magyar évi 35 kilóval többet eszik, mint 2010-ben, csupán az emberek egyharmadának van annyi jövedelme, amennyit az átlagos megélhetéshez szükségesnek tart. Ja, és nem a szegényebb rétegek élelmiszer-fogyasztása (kenyér, krumpli, kevés zöldség, hús) nőtt, ellenben ők, azok, akiknek nemhogy hálapénzre nem futja, de kiadásaik nagy részét is a puszta létfenntartás viszi el. Megmondom én, mi a baj. Az a baj, hogy az emberek egyszerűen nem hajlandóak elégedettek lenni. Egyszerűen hiába tesz meg mindent a kormány erején felül, önmagát feláldozva értük (nőnek a keresetek, csökkennek az adók, mindenki állandóan léphet egyet előre, és egyre többet tud a tejbe aprítani), folyamatosan megy a rinya, semmi nem elég, és pláne nem elég jó.

A magyar néplélekkel van a baj, úgyhogy azt masszírozza Orbán Viktor 10 éve. Most éppen azt találta ki, hogy a cigányok, a jogvédők, a bíróságok ellen uszítja a társadalmat. Hogy változatos legyen a dolog. A szimpla sorosozásra már a legegyszerűbb szerkezetek is immunissá váltak, meg aztán októberben aprócska léket kapott a NER, felbomlott a centrális erőtér, valahogy vissza kell kapaszkodni a tutiba. Mert az nem lehet, hogy a Mészáros és Tiborcz nevű strómanjai visszafogják magukat harácsolásilag, hogy a propaganda helyét valóban a kormányzati aprómunka vegye át, tehát alternatív kommunikációs megoldásokra van szükség. A rohadt cigányok nem dolgoznak, lusták, bűnöznek, a semmire kapják a pénzt, miközben a keresztény, fehérbőrű magyar egész évben keccsöl a túlélésért. (Nem Farkas Flóriánra gondolt, mielőtt valaki félreértené. Ugyan őt is azér’ báncsák, mer’ cigány, ami elfogadhatatlan, de ez más.) Valóban létező társadalmi sérelmekre, kiválóan működő sztereotípiákra felkapaszkodva, az igazságosztó köpönyegébe belebújva, a cigányok felzárkóztatását ellopó Farkas Flórián gazdája, az ország miniszterelnöke 10 év rablókormányzás után ezt tudta kitalálni: gyártja egy etnikai konfliktus kirobbantásához szükséges puskaport, amelyben kiváló gyógyírt lát őelvetemültsége a Fidesz megtépázott, csökkenő népszerűségének kenegetésére. Aki kételkedik abban, hogy mekkora baj lesz ebből, annak ajánlom a Sajtóklub nevű pártpropaganda műsor legfrissebb adását.

Ámazonban visszatérve a földi paradicsomra, ahol a túlélésért küzdő széles néprétegek nem tudják kellőképpen értékelni a kormányzati jótéteményeket. Különben dehogynem tudják értékelni, hát éppen ez a legszebb benne: leginkább azok honorálják minden választáson a tömött sorokban a Fidesz jótéteményeit, akiket leginkább megaláz, kizsákmányol, periféria szorít, nem létezőnek tekint a kormány. Ez a legszebb benne.

Most pedig egy szerény felsorolás következik, ami szépen megmutatja, van még mit megkaparintani, van még apró, amiért le lehet hajolni, van még nyomorúság, amit meg lehet sarcolni, miközben a drága magyar ember a foteljében ülve, ökölbe szorult talpakkal fogyasztja a napi gyűlöletadagot:

  • 490,83 (közel félmilliárd) forintot kaszált Orbán vejének és gázszerelő haverjának penetráns szolgáltatásokat nyújtó két szállodája az Erzsébet-programon, amelynek keretében a rászorulók (alacsony jövedelemmel rendelkező nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők) államilag támogatott, kedvezményes nyaralását bonyolítja az önfeláldozó magyar kormány.
  • Orbán vejénél és gázszerelő haverjánál landolt a balatonfüredi vitorláskikötő, amely Orbán ex-haverjának (Simicska) tulajdonában volt.
  • Orbán vejének érdekeltségéből Orbán gázszerelő haverjának üzlettársához (Szíjj László) került az épülő visegrádi luxushotel, a NER-oligarchák egymás között adják-veszik a szajrét.
  • Másfél milliárdos (egészen pontosan 1 555 346 000 forintos) közbeszerzéssel kezdi az évet Orbán gázszerelő haverjának bizalmi embere (Jászai Gellért) és az ő NER-kedvenc informatikai cége (4iG), amely elnyerte az Emberi Erőforrások Minisztérium által kiírt Magyar Falu Program keretében az „Orvosi ellátást segítő orvosi eszköz mintaprogram” című alprogramhoz kapcsolódó informatikai rendszerek megvalósítására kiírt pályázatot.

Hát nem felháborító, hogy mindeközben egyesek mindenféle munkavégzés nélkül kapnak nagy jelentőségű, 100 millió forintos összeget? Arról meg végképp senki nem tehet, hogy fertőzés miatt műtétek maradnak el az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben, és különben is: az Orbán nevű néplélek-masszőr által meghirdetett kórházi Patyomkin-program (kifestik, kimázolják a rendelőket, kórtermeket, várótermeket, addig másra nem fussa) majd segít. Ha máson nem is, a rothadó egészségügyi rendszer rothadásának konzerválásán egészen biztosan. Vagy ha nem is, azt mindenki beláthatja, hogy sokkal jobb egy kifestett kórteremben kórházi fertőzést kapni, mint egy penészes falakkal

Ha jól értem, Matolcsy Rómeó is előkerült a rettenetesen boldog új év örömére, és hirtelen felbátorodott NER-társaihoz hasonlóan – Stumpf, Lázár és mások – alighanem kritikát fogalmazott meg az állampárt irányába. A magyar gazdasági tündérmese atyaistene egyértelmű kudarcnak nevezte a nemzetifideszes lakáspolitikát. Hova jutunk így, elvtársak, ha már Matolcsy alufóliasisakja alól is az el nem hajlított valóság foszlányai kandikálnak ki? Hogy azt mondja: fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.

… ahol a kizárólag a kereslet élénkítésére fókuszáló jószándékú családpolitikai intézkedések száguldó ingatlanpiaci inflációt eredményeztek, elégtelen új lakáskínálat mellett. 2014 óta országosan 104 %-kal, Budapesten 184 %-kal emelkedtek a lakásárak. Ma már 15 év kell ahhoz, hogy a medián jövedelemből megvásárolhassunk egy 90 négyzetméteres otthont.

Kár, hogy minden pártpolitikai kötődéssel nem rendelkező, de valamihez is értő szakember már a maga idején elmondta, hogy egészen pontosan milyen következeményekkel járnak ezek az úgynevezett jószándékú csok-os intézkedések. Hogy tudniillik ezek szépen meg fognak jelenni az ingatlanárakban, felrugdossák őket a csillagos égig, miközben a haveri ingatlanépítő cégek zsírosodnak az egészen. De ment itt is a hörgés, hogy a balliberálisoknak semmi nem jó, meg bezzegGyurcsány. (Annak a 15 évnek meg azért Matolcsy doktor helyében még utánaszámolnék, ha már így kijózanodott.)

Miközben az utóbbi napok elsőszámú kormányzati hazugságterjesztőjével az élen (Palkovics László) a kormány vergődve tagadja (cáfolat ezúttal sincs!) Budapest kivéreztetésének Brüsszelben is előadott tervét (valóban kitettek Brüsszelben a tárgyalóasztalra egy térképes prezentációt, amiben a főváros nem szerepel fejlesztési területként, de az nem is volt hivatalos anyag!!!???), Novák Katalin Berlinben vezető német politikusokkal tárgyalt. Fidesz-hívők számára: a Fidesz női princípiuma visszaöklendezte és hazaüzente azt, amit Orbán már korábban az arcukba hazudva a szájukba rágott, miszerint a Fideszt nem lehet csak úgy kitenni a Néppártból, továbbá egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt. Jól van akkor. Tanuljanak csak, mert nem hiába hanyatlanak már vagy 40 éve.

Aki túlélte a fentieket, annak minden jót kívánok!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.