Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Valami visszafordíthatatlanul elromlott

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jobb reggeleket kívánok mindenkinek! Például egészen nyugodtan lehetne ez már jobb, mint a tegnapi. Bár az is igaz, hogy elég sokat teszek minden áldott nap azért, hogy ez ne így legyen, de úgy gondolom, érdemesebb odanézni, mint elfordítani a fejünket. Csütörtök van, és bízom benne, hogy a méltatlanul elfeledett Lázár János Gulyás Gergely nevű méltó utóda a kormányinfó nevű műfajban, ma nem futamodik meg a feladat elől és beleáll a kötelezően elvárt lamentálásba. Kovács Zoltán egymagában távolról sem olyan szórakoztató ugyanis, mint amennyire dühítően, modorosan, kioktatóan tahó.

Különben tegnap este volt szerencsém megtekinteni az ifjú sztárjogászt valamelyik olyan csatornán, ahol még szabad (vagy legalábbis a szemfényvesztés kedvéért szoktak) valódi kérdéseket is feltenni, és ahova ennek ellenére állampárti politikus is bemerészkedik, és meg kell állapítanom: van még hova fejlődnie az arrogancia, impertinencia és rezzenéstelen pofa terén, bár egészen jól halad. Ellenben Orbán gagyi facebookos fejtörőjének poénját lelőtte. Nem a korrupcióra gondolt a miniszterelnök úr, hanem a vakációra. Nahát, micsoda meglepetés.

Pedig a korrupciónak legalább akkora hagyományai vannak az Orbán-dinasztia körében, mint Gulyás szerint az ellenzéki demagógiának. Ezt arra válaszolta minden jogászok kormányának gyöngye, hogy ellenzéki (és annak látszó) politikusok üresen kongó stadionokban szokták számolni az egyéb területekről hiányzó/ellopott pénzeket. Nos, ez valóban demagógia, kár, hogy Gulyás két demagógozás között nem győzött meg arról, hogy a nem létező futball országában faszért öntenek csilliárdokat ezekbe a fedetlen sportlétesítményekbe. De legalább azt elismerte, hogy a magyar foci (vagy amit annak neveznek) színvonala bődületesen szar. Nem maradt más hátra, mint a remény, hogy nem kell újabb 40 évet várni a felemelkedésére. Hát reménykedjenek benne! Igazán sajnálom, hogy a Donald Trump körüli obligát serteperte megakadályozta a miniszterelnök urat, hogy élőben lásson valódi focit. Mert az Anglia-Horvátország vb elődöntő az volt. Sajnálom azokat, akik az angoloknak szurkoltak, de a horvátok valami egészen lenyűgöző küzdelemben, megérdemelten vívták ki a történetük első vb döntőjében való részvétel jogát.

Na, akkor szerintem dobjuk föl a reggelünket valami finomsággal. Tudom, hogy szinte lehetetlent kérek, de vegyenek erőt magukon és tekintsenek bele ebbe a videóba. Csodát fognak látni. Morvai Krisztina ex-jobbikos, mára fideszes megmondóemberré és Fidesz-Orbán-rajongóvá avanzsált, migránsfóbiás hős matróna két nappal ezelőtti alakítása látható alant, amelyet az EP Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának ülésén adott elő. Az Európai Unió soros osztrák elnökségéhez intézett drámai hangvételű kérdésektől és az azokat felvezető expozétól a hideg borsóleves effektus lesz úrrá az emberen. Kegyetlen, tömény alternatív valóság, affektált, idegesítő, nettó hazudozás. Remélem, ezekért a színészi produkciókért hálából nem hagyják az út szélén ezt a rettegő fehérnépet. És néznek bennünket kultúrnépek…

Najó, de az még semmi ahhoz képest – kapjon mindenki a szívéhez – a Turul TV (atyaúristen) nevű internetes videócsatorna operatőre szúrta ki, hogy Soros György Alexander nevű fia és társaságában egy fekete férfi is felvonult a múlt hétvégi Budapest Pride-on. Videóval!óbégatja bele az egyik pártfaliújság a hívek aurájába. És tényleg ott van egy videó, meg a szörnyűség, idézem:

Korábban a Ripost írta meg, hogy Alexander Soros gyakran jár Budapestre, átvette apjától a magyar ügyek irányítását. Látogatásaira többnyire elkíséri legjobb barátja, aki a közösségi médiába feltöltött képek tanúsága szerint szerelme is, Maxwell Osborne. Ő is beleszól a magyar politikába. Olvasóink véleménye ugyanakkor megoszlik arról, hogy a videón látható fekete férfi és Osborne azonos személy-e (vélhetően nem.)

Szóval a Ripost-PS tengelyen azzal hülyítik az arra egyáltalán nem rászoruló olvasóikat, hogy Soros buzi fia átvette apjától a magyar ügyek irányítását, és ott tart már a dolog, hogy a fekete barátja is beleszól a magyar politikába. Tudom, hogy ezen röhögni kéne, de én tényleg elkeserítőnek találom ezt az elmebeteg, alufóliasisakos vergődést. És ha legalább valóban Soros fia lenne…

Ezzel összefüggésben ajánlom mindenkinek elolvasásra ugyanitt, hogy miután Bayer és a Magyar Idők választási kampányban prezentált ócska hazug, civileket érintő lejáratása mögül kilógott egy exkémekből álló izraeli magánhírszerző cég méretes lólába, és a Black Cube gyakorlatilag elismerte, hogy ők álltak a magyar civil szervezetek tavaszi megfigyelése mögött, hogyan védik a védhetetlen mocskot az elvtársak. Külön érdemes elolvasni, milyen az, amikor Bayernek ebben a mocskos ügyben tisztázó kérdéseket tesznek fel, és egyetlen érdemi válasz helyett büdöstapló vicceskedéssel üti el az egészet. Majd a végén ráteszi a pontot a jogosan érdeklődő újságíró megalázására:

Te figyelj! Te tényleg ekkora fasz vagy?

Sértegetés, mocskolódás, fennhéjázó sértődöttség kipipálva, de mégiscsak arról van szó, hogy magyar állampolgárokat idegen országok titkosszolgálatai révén vegzál a hatalom. Megint megkérdezem: valójában ki jelent itt nemzetbiztonsági veszélyt kire?

Végül is igen, ahol Esterházy és Spiró az ásatag múltat jelképezi a hatalmi kurzus szemében, és ezt hangosan, büszkén el is mondják, ott valami visszafordíthatatlanul elromlott. Pedig miközben jól fizetett talp- és tányérnyalók napi 24 órában hergelik a populációt és mossák az agyakat, a szép fehér keresztény magyar ugaron, a való világban is tombol az agresszió. De az nem téma. Pedig ahogy tegnap reggel is figyelmeztettem erre: időszerű volna a saját portánkon sepregetni, mert ez a virtuális háború, amit itt folytatnak ugyanis brutális következményekkel jár már most is.  Tegnapelőtt feldarabolt holttesteket találtak egy erdőben, tegnap egy családsegítőként dolgozó nőt (háromgyerekes anya) szúrtak le a munkahelyén, a kibaszott hivatalban, munkavégzés közben támadtak rá késsel. Lenne bőven mit munkálkodni a saját őshonos agressziónk körül, de arra nincs idő, mert lopni kell és hatalomban kell maradni az idők végezetéig. Ehhez meg új egyházat kell gründolni és építeni kell a dinasztiát, és állandó ellenségeket kell körbehurcolni a kéményen bambuló kisember előtt, hogy ne arra figyeljen, ami valóban fontos lenne.

Nem én mondom, a szakember mondja – bár lehet, hogy plebejuséknek Vekerdy Tamás sem elég szexi, hanem ő is az ásatag múlt része -, hogy a félelemre építő propaganda gyilkol:

Ha föntről elindul egy ilyen inkurzus, ez végig fut az országon, az embereken, és felszabadítja a bennünk lakozó szorongással teli, rettegő agressziót.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a nyomorúságos zalaszentmártoni, feketa kanokról és sárga veszedelemről szóló önkormányzati ámokfutás. Nos, az RTL Klub stábja elment Zalaszentmártonba, hogy megkérdezzék a polgármestert a kiírásról. Bár személyesen nem tudtak vele beszélni,  telefonon elérték. A település első embere azt mondta, nem ő írta a posztot, de szerinte nincs semmi kivetnivaló az írásban. A csatorna munkatársai több, a faluban lakó embert is megpróbáltak megszólaltatni, de szinte senki nem mert nyilatkozni, annak ellenére, hogy sokan nem értettek egyet a kiírással. Mint mondták, a legtöbben azért nem mernek beszélni, mert függnek a polgármestertől: szinte mindenki közmunkából él, más lehetőség pedig nincs is.

Van kérdés? Nincs kérdés. Minden jót, később folytatódunk!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.