December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Valaki nem tud számolni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megtartotta ülését a Fidesz bevándorlásellenes kabinetje, ahol Németh Szilárd elmondta, a határ mentén a 2015-ös helyzethez hasonló állapotok uralkodnak, ezért mindent meg kell tenni, hogy megvédjék az országot. Németh szerint csak idén eddig több mint 125 ezren próbáltak meg illegálisan átlépni a határokon. Nos ez a szám olyan magas, hogy gyorsan meg is néztem a rendőrség honlapján. Mit ad Isten? Németh hülyeségeket beszélt ismételten.

Forrás: Police.hu

Ebből az következik, hogy vagy a Police.hu munkatársai nem tudnak számolni, vagy Németh Szilárd nem tud. De hogy nem érkeztek 125 ezren a déli határhoz, az egészen biztos. Hogy ehhez képest a 2015-ös év hogy nézett ki a police.hu bontásában? Az engem is érdekelne, de érdekes módon nem elérhetőek az adatok. Biztos véletlenről van szó, és még véletlenül sem arról, hogy ok nélkül hergelik az embereket.

A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon – jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke.

Németh Szilárd elmondta, az ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatási államtitkára számolt be a migrációs helyzetről.

A fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kifejtette: 2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, naponta átlagosan 17-et. A tavaszi-nyári időszakban próbálkoztak többen, télen kevesebben. Idén viszont már november végéig több mint 125 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. Az elmúlt két hónapban pedig megemelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma. December elsején is 82 embert fogtak el a határon. A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.

Az elmúlt időszakban tehát nőtt a tiltott határátlépések száma. Minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva – ismertette az államtitkár, megjegyezve: a magyar rendőrök és katonák továbbra is magas színvonalon végzik munkájukat. A Helsinki Bizottság nagy erőkkel dolgozik, hogy ezeknek az embereknek jogi segítséget nyújtson – emelte ki Németh Szilárd. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strasbourgi bíróság világosan kimondta, a magyarországi tranzitzónák üzemeltetése biztonságos, ott nincs szó rabosításról.

A bevándorlásellenes kabinet ülésén a vajdasági magyarok képviselői is felszólaltak. Németh Szilárd közölte: ők is azt tapasztalják, hogy a 2015-öshöz hasonló a helyzet, „nagy a veszély, a lakosság fél”. Ráadásul mivel többségében fiatal férfiak próbálkoznak a határokon, a terrorveszélyhelyzet továbbra is fennáll – hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve: az illegális migráció és a terrorizmus között egyértelmű a kapcsolat.

A Vajdaságban azt várják a magyar kormánytól, hogy továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet – közölte. A műszaki és jogi határzárat fenn kell tartani, átjárhatatlanná kell tenni a határt, hogy a migránsok ne induljanak el ebbe az irányba – jelentette ki. Németh Szilárd azt mondta, hogy Törökországban 3,6 millió a regisztrált menekültek száma, de ezen felül 1-3 millió között van a nem regisztráltak száma is. Több mint 450 ezer embert tartóztattak fel Törökország déli és keleti határain, ami 60 százalékkal több, mint 2018-ban egész évben. Az emberek többsége afgán és pakisztáni, a szírek csak a harmadik helyen vannak.

A görög szigeteken is több tízezren tartózkodnak, őket folyamatosan hajóztatják a szárazföldre, jellemzően a Nyugat-Balkán irányába – közölte a HM-államtitkár, hozzátéve: a magyar kormány továbbra is azt képviseli, hogy a Nyugat-Balkán Európa és a magyar emberek biztonságának kulcsa.

Magyarország azért az egyik legbiztonságosabb ország, mert a határzár stabil. Ezt és ezzel együtt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet továbbra is fenn kell tartani – szögezte le Németh Szilárd. A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.