NEHAZUGGY

Vagy szégyenkezhetünk életünk végéig

Némák maradtunk, amikor a háború elől menekülő emberek ellen hónapokon át zajlott a félelem- és gyűlöletkeltés.

Nem szóltunk, amikor azokat, akik saját nemükhöz vonzódnak, egy vezető politikus másodrangú állampolgárnak nevezte. Aztán pedofilnak.

Akkor se lehetett hallani a hangunkat, amikor egy egész népcsoportra akasztották rá a bűnöző/ingyenélő címkét.

Aztán szegény sorsú embereket ültettek a vádlottak padjára, elítélve őket azért, mert szegények. És mi cinkosul, némán hallgattunk.

Amikor országos lapok listázták – azaz bélyegezték meg – különböző szempontok alapján honfitársaink tucatjait, köztük barátainkat is, alkalmat adva újra a kirekesztésre, gyűlöletre, bűnbakképzésre, ismét csak elfordítottuk arcunkat.

Egyszer aztán valakinek volt mersze minket rémisztő képződménynek nevezni. És akkor történt valami: felháborodtunk, és kimentünk az utcára, hogy kikérjük magunknak. Most mondjátok meg őszintén: kik vagyunk mi? Minek hívnátok minket? Szégyellem magam.

Jó reggelt kívánok, dicsértessék az Úr és az ő megpihenésének napja! Nem saját magamat idéztem, hanem Isten és a kereszténység egyik hűséges szolgálójának gondolatait, és ezúttal semmilyen pejoratív értelmet nem szánok a mondanivalómnak. Még ha az utóbbi években az összes többi mellett a hűség és a szolgálat szavaink értelme is megváltozott. Hogy úgy mondjam, hozzáaljasodott a lefelé tartó spirálba szorult közélethez.

A fent idézett szavak és mondatok viszont nem csak tegnapelőttig értek fel egy lórúgással mindenkinek, aki tíz éve tudatosítja magában, hogy márpedig szó szerint a fent leírt világban él, de ezután méginkább felérnek majd egy lórúgással. Sőt, több ló rúgásával. Úgy vélem, Hodász András atyát nem nekem kell bemutatnom, ezért meg sem próbálom. Viszont hagytam időt magamnak feldolgozni ezt a sztorit, amely pénteken azzal a felütéssel került nyilvánosságra, hogy „az élet úgy hozta…”. Szerintem nem az élet hozta úgy, vagy ha igen, akkor csak annyiban, hogy pontosításra szorul az élet, és erről lenne némi mondanivalóm.

Miután a Facebookról már korábban törölte magát, Hodász atya azonos nevű Instagram-oldala mellett Papifrankó néven népszerű YouTube-csatornát is vezetett, ahol sajátos, közvetlen, jófej módon, a fiatalok hangján szólva, fontos és érdekes témákat feszegetett. Olyan módon, ahogyan talán a politika szolgálólányának szerepében tetszelgő katolikus egyházban nem volt, alighanem soha nem lesz, és most sem ajánlott/szokás/illendő/elfogadott.

Fotó forrása: Facebook/Hodász András

Az élet pedig úgy hozta. Hogy a pap, aki a krisztusi, a bibliai, a keresztényi perspektívából nézve a legszorosabb értelemben vett lelkipásztori tevékenységet folytatott (még azt is elnéztem neki, hogy egy penetránsan vállalhatatlan közmédiás műsorban úgy vélekedett, a homoszexualitás bizonyos esetekben döntés kérdése, és ha valaki akar, lehet heteroszexuális), pénteken közölte a követőivel, hogy két társával együtt le kell állniuk a Papifrankó oldalak (Insta, YouTube) szerkesztésével. Elkövette ugyanis azt a hibát, hogy miután a Szemlélek blogon írt az Index beszántásáról, arra vetemedett, hogy az Index melletti tüntetésen is részt vett. Lássuk be, ez főbenjáró bűn, úgyhogy az állampárttal kéz a kézben pusztító hiénamédia a már mások esetében is jól bevált karaktergyilkos módszer alkalmazásával nekirongyolt. Méghozzá egy olyan teológus nyílt levele révén, akiről tudható, hogy a Fidesz-KDNP belső köreiben, fizetett állásokban politizál. Vagyis nem annyira teológus ő, mint amennyire pártkatona. Megrázóan aljas, mocskolódó álérvek gyűjteménye a mű (Soros is belefért, naná), aminek a lényege röviden, hogy „évezredes erkölcsi elveink alapján” egy pap ma vagy az állampárt mellett áll, vagy sehol. Mert aki a Momentum mellé áll (a Momentum szervezte a tüntetést, ahol szerintem mindenki az Index és a mellette álló ember mellett állt, de mindegy), az összeütközésbe kerül az erkölcsi elvekkel. De nem ez volt az egyetlen támadás az elvtársak részéről (ímhol egy másik gyönyörű darabja a keresztény pártszolgálatnak), ami aztán – mint ma már tudjuk – odáig vezetett, hogy Erdő Péter, Főtisztelendő Bíboros Úr elbeszélgetett (!) az atyával, aki a beszélgetés hatására leállította a közösségi oldalait, és immár interjút sem adhat, nem válaszolhat sajtómegkeresésekre.

Tehát az élet úgy hozta, hogy 2020-ban Magyarországon ez a helyzet. Hogy a keresztényi erkölcsi alapvetések szellemében ha valaki gondolkodásra használja a fejét, követi a lelkiismeretét, ha felelős polgárként véleményt fogalmaz meg, és esetleg egy tüntetésre is kimegy, akkor főbenjáró bűnt követ el. Előbb kiadják rá a kilövési engedélyt a propagandamocsárban (teológusnak álcázott pártkomisszárok), majd az egyház feje intézkedik az eltüntetéséről.

Nem, nem Beer Miklóssal kezdődött ez az ocsmányság, akinek a 2018-as választások előtt szóltak, hogy „fogja be a száját”, és akinek lényegében ugyanaz a bűne, mint Hodász atyának: nem a politikai bálványimádást tartja a keresztényi létezés alapvetésének, hanem a lelkiismeretét, a krisztusi tanításokat, az emberség és a jóérzés olyan minimumait, amelyek ma már egyáltalán nem számítanak evidenciának. Hogy mondjuk egy pap nem a kékplakátos gyűlöletpropaganda szólamait mantrázza és emberek szimbolikus kereszre feszítésének tapsol, hanem. Ez a dohos, fullasztó, sötét múltat idéző jelenség legkésőbb „Péter atya” elhallgattatásával kezdődött – akkor is, ha már régen elfelejtettük -, aki szintén népszerű videóblogot vezetett, és akit 2016-ban Udvardy György püspök és a Pécsi Egyházmegye vezetése tiltott el a nyilvánosságtól. Az ő bűne az volt, hogy az egyik videóblogjában feltette a kérdést az Orbán nevű önjelölt félistennek, hogy kicsoda is Habony Árpád.

Mert a 21. század Magyarországán csak a fideszkádéenpéhez lojális egyházi embereknek van joguk a szószékről arra buzdítani, hogy kire kell szavazni, különben a migránsterroristák felzabálják a keresztény gyökereinket. Ezek az emberek, a Péter atyák, a Beer Miklósok, a Hodász Andrások abban különböznek a Kiss-Rigóktól, Erdő Péterektől, Udvardy Györgyöktől vagy Veres Andrásoktól, hogy Jézus VALÓDI üzenetét olyanokhoz is eljuttatták, akik más módon nem találkoztak vele, akiket annak ellenére meg tudtak szólítani – fiatalokat és időseket -, hogy azok esetleg nem gyakorló hívők. Ezek az emberek, akiket a saját egyházaik látványosan üldöznek a hatalom iránymutatása szerint, abban különböznek az állampárt által zabáltatott egyház képviselőitől, hogy ők nem csak úgy néznek ki, hanem azok is: keresztények. Akiknek a kereszténység nem az üzletről, az anyagi haszonról, az egzisztenciális üdvözülésről, hanem az emberség parancsáról és a szeretetről szól. Akik nem döngetik a mellüket az erkölccsel, hanem erkölcsösen élnek és példát mutatnak másoknak is. Akik nem akarnak bűnrészesek lenni sem a közpénzekkel való visszaélésben, sem a gyengék, az elesettek eltaposásában. Akiknek a Tízparancsolat azt jelenti, amit szó szerint jelent. Akik a krisztusi szolgálatot nem tévesztik össze a hatalom szolgálatával.

Nem tudom megmondani, hogy mikor hallgattattak el Magyarországon utoljára papokat, de bárhonnan nézem, most újra visszatértünk oda. Pedig azt mondták, hogy ők soha nem vetemednének arra. Már nem csak háború elől menekülőket, nem csak a saját nemükhez vonzódókat, nem csak a cigányokat és a hajléktalanokat, nem csak a kritikus civileket és a libernyákoknak csúfolt válogatott ellenségeket, hanem a saját papjaikat is üldözik. Azokat, akik képesek megszólítani olyanokat is, akiket az Erdő Péterek áldásos tevékenysége távol tart az egyháztól. Fogalmam sincs, hogy innen hova képesek még zülleni, de mi már régen kifutottunk az időből. Választanunk kell az embertelenség és a korrupció ragacsos, álkeresztény mázzal leöntött kútmérgezése, valamint a saját lelkiismeretünk között. Vagy szégyenkezhetünk életünk végéig. Mert némák maradtunk, mert nem szóltunk, mert hallgattunk, mert elfordítottuk az arcunkat.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább