Október 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Trócsányi alaptörvényileg megvédi a te alkotmányos identitásodat is

Szombat reggel van. Aki teheti, lustálkodjon még egy kicsit. Aki már ébredezik, annak szép reggelt, kellemes hétvégét kívánok.

Én még kicsit félálomban vagyok, ezért nehezen tudom értelmezni Trócsányi László magvas gondolatait:

A nemzeti alkotmány teszi lehetővé, hogy részt vegyünk az európai integrációban – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a precedens.mandiner.hu portálon pénteken megjelent interjúban.

Az Európai Unió 28 tagállamának nemzeti alkotmánya teszi lehetővé az együttműködést, ezért hiba a föderális Európa támogatóinak részéről az, amikor fékező erőként tekintenek a nemzeti alkotmányokra – mondta Trócsányi László.
    Kitért arra is: az alaptörvény hetedik módosítását már korábban szerette volna elfogadtatni, holott nem nagy híve a gyakori alaptörvény-módosításoknak. Az alkotmányok stabilitását alapvetően fontos értéknek tartja, ellenben – mint mondta – egy túl merev alkotmány meggátolja a szükséges változtatásokat.
    “Fontos kiemelni az alkotmányos identitás terminológiáját is, amelyet mi helyeztünk az európai jogásztársadalom napirendjére. Ez a fogalom és a hozzá kapcsolt értékek garantálják azt, hogy alaptörvényünk egyfelől nemzeti, másrészt alkotmányjogi védelmet is kap. Az alkotmányos identitás kifejezést azóta annyira felkapták, hogy manapság már több ország alkotmánybírósága döntéseiben komoly érvrendszert sorakoztatott fel a fogalom elismertetése érdekében” – fogalmazott Trócsányi László.
    Azzal kapcsolatban, hogy megjelent az igény az alkotmányos identitás és szuverenitás védelmére, a miniszter hangsúlyozta: az Alkotmánybíróságnak elvi jelentőségű ügyekben kell erőt mutatnia, amelyek “az alkotmányos identitásunkkal összefüggenek”. (MTI)

Tehát mi, magyarok – pontosabban ők, magyarok – találták fel az alkotmányt. Sőt, ők annyira feltalálták, hogy el is törölték, helyette lett alaptörvény, amit azóta is folyamatosan toldozgatnak-foltozgatnak. Mert mindig kiderül, hogy benne maradt valami, ami a diktatúra teljes kiépítését még mindig gátolja, vagy nincs benne valami, ami a szabadrablást legalizálja. Ha jól értem,most ismét belekalapálnak valamit, ami az alkotmányos identitást védi. Kár, hogy gőzöm sincs, mi a búbánatos túró lehet az. Hogyan fogják alaptörvényileg védeni az én alkotmányos identitásomat és pláne a szuverenitásomat? Vagy csak a sajátjukat védik? Én nem tudom, ki hogy van ezzel, de én az emberhez méltó élethez, a szabadsághoz, az oktatáshoz, az információkhoz való hozzáféréshez, az egészséges élethez, a bírói függetlenséghez, a gondolkodáshoz, a szólás szabadságához való jogomat védeném inkább. Igaz, azt konkrétan tőlük kell védeni, tehát nem fogják belefarigcsálni a gányolmányukba.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat fideszes többsége veszettül elkezdte védeni a települést az eladósodástól. Leszavazták Márki-Zay Péter polgármester javaslatát, miszerint vegyen fel a város hitelt a strand korszerűsítésére, így költséghatékonyan lehetne azt üzemeltetni, mert jelenleg veszteséges az elavult technológiák miatt. A képviselők azonban váratlanul elkezdtek aggódni azért, hogy a város eladósodik, ezért leszavazták a javaslatot.Milyen kár, hogy ugyanezek a képviselők az elmúlt években nem gondolkodtak hasonlóan felelős módon. Kellett hozzá egy nem-fideszes polgármester. Ugye, hölgyek és urak?

Van baj gazdagon az olaszoknál is.

“Meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt kormányozzuk Európát” – jelentette ki az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter pénteken Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral Bécsben tartott találkozója után. (Index)

Már más sem hiányzik ennek a szerencsétlen országnak, de a kontinensnek sem. Tényleg remek lenne ha ez a két nagyszerű, tisztakezű, a végtelenségig becsületes, humánus, bátor, áldozatkész, az emberek szolgálata érdekében bármit feláldozni hajlandó erkölcsi mérce, sarokkő és világítótorony kéz a kézben megkaparintaná Európa vezetését. Azért én csak kiváltom lassan az útlevelemet, biztos ami biztos.

A közpénzből fizetett propagandaoldalak változatlanul harcban állnak. Mindenkivel, kivéve persze Orbán Viktort és a gönci bírót. A PestiSrácok szorgos oknyomozó munkájának gyümölcsével most találkoztam frontálisan.

Évi 25 millióért tolja az EU propagandáját az Index

A cikk úgy kezdődik, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament évi 25 millió forintot fizet azért az Eurológus című rovatnak, hogy az terjessze a propagandát (az számomra nem derült ki, miféle propagandáról van szó, ha csak a tájékoztatást nem minősítjük annak). A PS megkereste a két szervezetet, de mindkettő azt válaszolta, hogy nekik nincs keretük a sajtó támogatására. Végül a PS ügyesen kiderítette, hogy:

Portálunk megkereste az Európai Bizottságot is, akik saját bevallásuk szerint nem támogatnak magyarországi sajtóorgánumokat, azt azonban elmondták, idén tavasszal más, különböző uniós tagállamokból származó díjazottak mellett az Eurológus is – benyújtott pályázata alapján – az Európai Bizottság által az Európáról szóló ismeretek terjesztéséért kiírt Altiero Spinelli-díjban részesült.

Értem én, hogy a közpénzből kitartott szócsövek (tehát például a PS) dolga a kormánynak nevezett képződmény maradéktalan kiszolgálása. Ezért kapják a pénzt, merem állítani, hogy havi szinten több adóforint megy el ennek az egy portálnak a fenntartására, mint 25 millió forint. Márpedig ha valami, az biztosan nem érdeke a kormánynak, hogy a magyar választók ne az ő hazugságaikból, hanem a tényleges tényekből tudjanak tájékozódni. Kicsit szánalmas ez. Nagyon.

Aki akar, ébredezzen szépen. Mi is a lovak közé csapunk, hamarosan berúgjuk a biciklit. Az árokba.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.