Október 22,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Torka szakadtából ordít, mert retteg

Napsugaras szép reggelt, vidám napot mindenkinek. Unatkozni aligha fogunk mostanában, arról gondoskodik a járvány és a komplett kormány. Orbán Viktor most látta elérkezettnek az időt arra, hogy hadat üzenjen. Ezredszer. Mert neki lételeme a harc, persze lehetőleg olyan ellenfél legyen, akit maga talál ki, mert az eléggé nulla kockázattal jár. Azt nem nagyon szokta szeretni, ha magánál erősebb az ellenfél, mert annak komoly kockázata van. Ehhez képest most az van, hogy (ismét) kikiáltotta a fél országot ellenségnek, libernyákozik, hányja magára a keresztet ezerrel. Ebben még az sem gátolja, hogy például a pápa – a Vatikánban lakó illető – éppen most fogadott egy csoport embert (melegek és olyan szülők, akik családjában meleg gyerek van), akik keresztény, hívő emberek, és ez problémát okoz a számukra. Mármint az, hogy lehet-e meleg ember hívő. A pápa azt mondta, miért ne lehetne? Ha Isten melegnek teremtett valakit, akkor ő úgy tökéletes. Nem az egyház dolga ítélkezni, olyannak kell elfogadni mindenkit, amilyen. Ezt csak a kormánypárt és a kormánypropagandisták kedvéért mondom. Ha esetleg valamelyik sajtófigyelő (tudom, hogy igen) itt leselkedik, szóljon már a főnöknek, hogy ez történt. Hátha újdonság lesz.

Haladjunk tovább. Tehát Magyarország miniszterelnöke vette a bátorságot, és volt pofája libernyákozni a nem fideszes honfitársait, azokat az adófizetőket, akiknek a pénzéből működik a kormánya is, a pártja is. Sőt, ahhoz is volt képe, hogy felszólítsa a híveit: készüljenek, mert itt harc lesz, a baloldal és a jobboldal (holott nem, mert szélsőjobb) meg fog küzdeni a hatalomért. És nekik – a szélsőjobbos keresztény, konzervatív hazafiaknak, legalábbis így jelenik meg a történet a miniszterelnöki áriában – győzniük kell, mert különben mindmeghalunk. Ezzel szemben az a helyzet, hogy ebben az országban mindenkinek otthon kell lennie, akár jobboldali, akár baloldali, bármilyen és bárki az illető. Tök mindegy, politikailag hová sorolja magát, milyen vallású, milyen a szexuális beállítottsága, ez az ő országa. Ez a mi országunk. Nem Orbán Viktor, nem a Fidesz, nem a keresztények, nem a konzervatívok országa. Mindannyiunké.

Senkinek a világon nincsen joga sem libernyákozni, sem bármi más módon uszítani azok ellen, akik történetesen mást gondolnak a világról. A miniszterelnöknek határozottan, kifejezetten, és kiemelten nincs ehhez joga. Semennyi. Soha nem volt, soha nem lesz, most sincs. Ha mégis ezt teszi, akkor ő nem politikus, nem miniszterelnök, főleg nem becsületes ember, hanem egy aljas, cinikus, hatalommániás senkiházi aljadék. Pont.

Amivel azonban nem nagyon foglalkozik a miniszterek elnöke (holott kellene), például az, hogy a forint-euró árfolyam 362 fölött van. Például az, hogy aki elveszítette a munkáját, az nagyon kilátástalan helyzetbe kerül, és nincsen kormányzati segítség.

Az ország gondjainak megoldása helyett a miniszterek elnöke Salvini barátjának szurkolt. A tegnapi írott szónoklatban még az volt, majd most eldönti Olaszország, hogy Európa jobbra vagy balra kanyarodik. Ma reggelre megvannak a tartományi választások – nem hivatalos – adatai. Salvini nem tudott kormányt buktatni, nem lesz előrehozott választás, még három éven át Conte vezeti a kormányt (legalábbis papírforma szerint, mert az olaszoknál elég nagy mindig a politikai nyüzsi), úgyhogy ez a remény nem vált be.

Hogy legyen még egy jó (Orbánnak rossz) hír: nagyon úgy fest, hogy az uniós pénzek folyósítását a jogállamisági feltételek teljesüléséhez kötik. Ahhoz, amiről azt mondta Orbán, hogy ő akkor vétózni fog, és senki nem kap pénzt. De nem csak ez a fontos változás körvonalazódik, hanem egyéb téren is egyre forrósodik a pite. Például – erről volt már szó régebben, de a járvány mindent felülírt – meg akarja az EU változtatni a szabályokat (többek között a hetes cikkelyre vonatkozókat), hogy ne tudja egyetlen tagállam megbénítani az egész közösséget azért, mert egyedüliként vétózik. Most ugye úgy fest a helyzet, hogy a lengyelek védenek minket, mi őket, az EU meg kapja be. Na, ez nem lesz. Többségi szavazás lesz, és az elég tisztán látszik, hogy a többségnek rohadtul elege van Orbánból.

Nekem is elegem van Úgy gondolom, minden normálisan gondolkodó embernek elege van. Aki békében akar élni az országban, dolgozni akar és a munkájáért megfelelő bért kapni, aki vállalkozni akar úgy, hogy ne csak a NER hulladékában turkálhasson, hanem a saját esze és szorgalma szerint fejlődhessen (és ne álljon fenn annak a veszélye, hogy megcsinál az ember egy jól működő céget, mire jön valamelyik fideszmaffiózó és megveszi akkor is, ha nem eladó), aki maga akarja eldönteni, hogy követi-e a vallást vagy sem, aki nem állandó háborúban, hanem békében képzeli el a jövőjét, aki nem arról akar naponta olvasni, hogy a miniszterek elnökének milyen volt reggel a széklete, aki nem a politikáról akar hallani és beszélni reggeltől estig, aki nem akarja, hogy éppen az az ember hirdet ellene háborút, libernyákozza és mocskolja, akinek vezetnie kellene ezt az országot, annak elege van ebből.

Orbán most már torka szakadtából ordít. Ordít, mert fél. Ordít, hogy ne arra figyeljünk, ami a valóság. Ordít, hogy ne vegyük észre a szar kormányzást, és ne lássuk azt, hogy a súlyosbodó gazdasági bajok ellenére továbbra is gátlástalanul hordják haza a szajrét a NER-vitézek. Ordít, mert úgy tűnik, az Unió végre megtalálta az eszközt ellene, és szándékában áll használni. Akkor legyen inkább háború, hörgi. Szerintem meg ne legyen. Nyugodtan lehessen bárki jobboldali, baloldali, keresztény vagy nem keresztény, liberális, konzervatív vagy ami lenni akar. Legyen egy normális, becsületes, szakértőkből álló kormányunk, aki pedig idáig lopott, csalt, hazudott, visszaélt a hatalmával, az menjen a börtönbe, ahol a gazembereknek helye van. És soha többé ne engedjük meg, hogy egy hatalommániás geci libernyákokra és keresztényekre ossza ezt az országot. Mert sokfélék vagyunk, sokfélék akarunk lenni, ez a normális. Orbán pedig nem az. Pont.

Kellemes ébredezést!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!