November 28,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Természetesen mindenki Orbánt akarja jövőre is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,517,026 forint, még hiányzik 1,482,974 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az Alapjogokért Központ ismét felmért és arra jutottak, hogy az emberek továbbra is Orbán Viktort akarják miniszterelnöknek. Sőt, a felcsúti támogatottsága csak tovább nőt, miközben MZP-t véleményük szerint mindössze a megkérdezettek 16 százaléka szeretné a miniszterelnöki székben látni. Nyilván nem több ez, mint a Fidesz által megrendelt, előre lezsírozott “felmérés”, de azért vicces azt látni, hogy mennyire próbálkoznak annak elhitetésével, hogy Orbánt egyszerűen nem lehet megverni, kár is próbálkozni ezzel.

Míg októberben az aktív szavazók 66, addig novemberben már 69 százaléka mondta azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök győzelmét várja a jövő évi országgyűlési választáson – olvasható az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek részleteit szombaton tették közzé a Facebookon.

Azt írták, hogy az október 11-12. és november 15-17. között, 1000-1000 ember telefonos megkérdezésével készült kutatásból kiderült, “a kormányfővel szemben induló, baloldali pártok támogatását élvező, a rezsicsökkentést korábban ostobaságnak nevező Márki-Zay Péter” győzelmi esélyei csökkentek: 17-ről 16 százalékra. Mindez szerintük azt igazolja, hogy Márki-Zay Péter nem tudta a kormánnyal kritikus tábor méretét növelni. Hozzátették, a novemberi adatok alapján a választási részvételüket biztosra ígérő válaszadók több mint kétharmada, tízből hét megkérdezett (69 százalék) a jelenlegi kormányfőt tartja a legesélyesebbnek az új kabinet megalakítására.

“Orbán Viktor győzelmi esélyeinek megítélése tehát javult az elmúlt egy hónapban: Márki-Zay Péter hiába lett a hatpárti balliberális koalíció vezetője, kiválasztásával a hivatalban lévő miniszterelnök mandátumának megújítását prognosztizáló szavazók aránya 66-ról 69 százalékra nőtt” – fogalmaztak az elemzésben. Márki-Zay Péter elsőségét ezzel szemben kevesebb, 17 helyett 16 százaléknyi megkérdezett várja csupán. Ráadásul a kormánnyal kritikus szavazóknál sem vezet a hódmezővásárhelyi polgármester: a novemberi kutatás adatai szerint ugyanis az ő körükben Márki-Zay győzelmét 38, Orbán Viktor elsőségét pedig 41 százalék várja – írták. “Ez azt jelenti, hogy még a baloldali, kormánypártokkal nem szimpatizáló szavazók sem tartják esélyes, Orbán Viktort legyőzni képes politikusnak Márki-Zay Pétert” – áll az Alapjogokért Központ felmérésében.(MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!