Tovább, tovább, az alkony már erőtlen,
a partot sima hó fedi ragyogva,
s a láb alatt puhán ropog: előttem
sóhajom gőzöl ködbe gomolyodva.
rohan a hold a nagy, hólepte csöndben
dermedt felhők között, és egy mogorva
fenyő tört ágait a levegőben
torz árnyakat rajzolva szertedobja
csupa halálra vágyó gondolatként.
Végy körül, ó, tél, megdermesztve végre
kínjaim, melyek itt benn háborognak:
és mint hajótörött a mélyből, akként
merülj föl, gondolat, s kiálts az égre:
ó, éj, ó, tél, mit tesznek lenn a holtak?
Giosué Carducci
(Sárközi György fordítása)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!