Boldogságtól, vidámságtól, életkedvtől és optimizmustól túlcsorduló jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem utolsó sorban annak örömére, hogy elfogytak a hétfők erre a hétre. Már akinek elfogytak. Tudom, hogy ez így elég töményen soknak tűnhet, és ha még én is előállok a hülyeségeimmel, akkor még valószínűtlenebbnek tűnik majd, hogy ez így egyszerre összáll a boldogságtól fölfelé.
Főleg ha arra gondolunk, hogy a doktorúr tegnapi soros igehirdetésében gazdaságilag cudar állapotokról, nehéz évekről és a majom vízbe ugrásáról lamentált a közpénzből fideszes rádiójában. A kisebb-nagyobb ívű, már-már megszokottnak számító hazugságai, csúsztatásai és sorosozásai közül is kiemelkedően szórakoztatónak találtam azt a passzust, miszerint
a Fidesz még nem döntötte el, folytatjuk-e közös életünket az Európai Néppárttal.
Ez majdnem olyan tragikus, mint Matolcsy György szellemi erejét méltatni, vagy az adócsökkentés kormányának nevezni azt a gyülekezetet, amely 8 év alatt mégiscsak az uniós átlag duplájával növelte az általa beszedett adót. Hogy a sorok között Széchenyi Istvánhoz hasonlította magát, de legalábbis a Puskás Arénát a Lánchíd (és a Parlament) jelentőségével mérte, az leginkább a szellemi egészségéről állítja ki a sokadik bizonyítványt. Hogy emellett – a kormánya által a Helsinki Bizottsággal szemben nettó hazugságok miatt elbukott per kontextusában – azt bírta állítani: tények támasztják alá, hogy személyesen Soros György is meg akarta akadályozni Várhelyi kinevezését (de nem sikerült neki, a csatát megnyertük), annak a jele, hogy a helyzet valóban cudar, és ez már javulni nemigen fog, de legalább napról napra tovább romolhat. Most arról sem szólok részletesebben, hogy a felcsúti szerint aki megkérdőjelezi annak a 200 milliárd forintnak a betonba öntését (azt tudja valaki, hogy miért úszik napok óta éjjel-nappal totális fényárban a nemzet egy hete átadott stadion alakú temploma?), és ennek az egész megalomán stadionőrületnek a létjogosultságát, az nem szereti a magyarokat. Ennek az embernek lassan a faék is szalutál, olyan neoprimitív szintre züllesztette a közbeszédet.
De ez a Fidesz még nem döntötte el kezdetű ordas hazugság tényleg annyira abszurd, hogy még a NER tizedik évében sem tudom elhinni, hogy valaki ennyire képes beleszarni mindenkinek az arcába és hülyének nézni a teljes populációt. Azok után, hogy a felfüggesztésről is hazudott, midőn azt állította, hogy ő akarta így, nem meglepő, de kicsit mégis. Szerintem azért elkerülhető lenne egy újabb erkölcsi idegösszeroppanás (ahhoz hasonló, amit hétfőn előadott a parlamentben), ha szólnának neki, hogy a Fidesz nincsen döntési helyzetben, a magyar állampárt néppárti jövőjébe ugyanúgy semmi beleszólása nincs, mint ahogy a zágrábi kongresszusról sem azért maradt távol, mert ő nem akart odamenni, hanem mert a kutya nem hívta meg.
Az viszont már így tényként kezelhető – a felcsúti alternatív, posztvalóság tényeivel ellentétben -, hogy ha Putyin csahos ebét visszafogadják, és mindent megbocsátanak neki, akkor sokan mások viszont otthagyják a picsába a Néppártot. Ezt én nem nevezném világraszóló sikernek akkor sem, ha a szarkavarás, trollkodás, konfliktuskeresés, háborúzás nagymestere bizonyára rendkívül büszke magára, amiért végiglophatta az elmúlt évtizedet, felégethette a Magyarországot a Nyugathoz kapcsoló hidak nagy részét, és destabilizálhatta az Európai Néppárton keresztül az egész uniós intézményrendszert. Nahát.
Az, ahol ő ül, és naponta ívesen szarik a törvényekre, a jogállamra, a demokráciára, annak nem csak a Néppárthoz, de Európához sem sok köze van. Elég baj az nekünk. Mondom is a példát, hogy a rajongók is értsék: miután az országgyűlési törvényben előírt kötelezettségét – amely szerint tájékoztatnia kell az Országgyűlés ülését minden EU-csúcsot követően annak kimeneteléről – leszarta, és nem számolt be a parlamentnek az Európai Tanács június 20-21-i üléséről sem, amikor márpedig megvétózta a 2050-es uniós klímacélt, nem az van, hogy őfelségét számonkérik és felelősségre vonják ezért, hanem megszüntetik a beszámolási kötelezettségét. Vagyis hatályon kívül helyezik azt a jogszabályi előírást, amely a kormány európai uniós tevékenységének Országgyűlés általi ellenőrzését szavatolta. Tehát miközben minden mezei állampolgárnak (nagyon helyesen!) be kell tartania a törvényeket, addig ez a miniszterek elnökére nem vonatkozik, ellenben az úri kényéhez és kedvéhez igazítják a jogszabályokat. Vagyis Orbán szerint magánügy, hogy az uniós fórumokon mit miért művel.
Szép munka. És ne kapja el az embert a hisztérikus röhögés, amikor azt olvassa – apropó klímaváltozás, klímavédelem -, hogy a hazug nemzeti kamukonzultációk kormánya ez idő tájt is nemzeti konzultációt folytat a klímavédelemről, csak éppen elfelejtettek szólni róla azoknak, akiknek elvileg szól. Ezt nem verték nagy dobra, nem tapétázták ki vele az országot, nem ömlik az összes propagandafórumon, pedig hétfőig, november 25-éig lehet kitölteni a kormany.hu oldalon. Pedig ez állítólag egy társadalmi konzultációs kérdőív, amely a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiáról szól, és ebben fogja meghatározni a Fidesz által túszul ejtett Magyarország, hogy mi mindent kíván tenni/nem tenni a párizsi klímamegállapodásban foglalt célok eléréséért, tekintve, hogy ezt év végéig be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak. Ja, hogy ez valóban sok magyar életét közvetlenül befolyásoló, igen súlyos kérdés? Igen. Ja, hogy ezzel nem lehet hergelni, uszítani, háborús pszichózist fenntartani, mint a büdöstalpú migránsokkal való riogatással? Ja, hogy ez egy érdemi probléma, szemben a sorosozással? Igen. Akkor meg minek megkérdezni róla az embereket, nem? De.
Az már csak hab a tortán, hogy ezen a bizonyos kormany.hu viccoldalon még mindig nem találom azt a bocsánatkérő közleményt, amelyben megkövetik a Helsinki Bizottságot, amiért egy 2017-es, nagy dobra vert kamukonzultációs kérdőívben 8 millió embernek hazudták bele az arcába, hogy a civil szervezet valójában egy Soros által pénzelt bevándorláspárti szervezet. Pedig jogerős bírósági ítélet kötelezi erre a Rogán fejétől bűzlő hazug kormányt. Ehelyett tovább hazudnak, hazudnak, hazudnak.
És ne kapja el az embert a hisztérikus röhögés, amikor azt olvassa, hogy Polt Péter az Európai Bizottság szakértőinek magyarázza, hogyan küzd a korrupció ellen. Erről Polt elsikálóhivatala adott ki közleményt, amelyben azt írták: az Európai Bizottság szakértői megállapították, hogy a magyar ügyészség eredményeket ért el a korrupció elleni küzdelem területén és ígéretes trendek mutatkoznak. Igaz, a korrupciós bűncselekmények száma az előző évihez képest emelkedett; a bűncselekménycsoporton belül mind a hivatali, mind a gazdasági vesztegetések száma nőtt. Ja, hogy. Tehát úgy csökkent a bűnözés, hogy nőtt. Fasza, bazmeg.
És akkor elég csak a Borkai-ügy körüli remek bűnüldözési tragikomédiára utalni. Aminek lényege, hogy a Borkainak kellemetlen, korrupciógyanús ügyekben rohad a nyomozás, ellentétben a megzsarolása felderítésének (Póczik József- szál) lázas igyekezetével. És ezzel nem azt állítom, hogy ne lenne fontos kideríteni, hogy milyen körülmények között hogyan kerülhetett nyilvánosságra az a felvétel, pusztán azt állítom, hogy egészen röhejes, hogy közben a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségre Szabó Tímea országgyűlési képviselő által hivatali vesztegetés bűntette miatt tett feljelentését a nyomozó ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította; hogy közben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja, ezért nem indítottak nyomozást kábítószer-birtoklás miatt sem a Borkai-ügyben, vagy hogy közben a Központi Nyomozó Főügyészségen úgy tesznek, mintha nem értenék, miért hivatali visszaélés az, ha Borkai fia egymilliót kap egy semmilyen tevékenységet nem végző cég vezetéséért. Szóval tök jó, hogy lelkesen nyomoznak az elvtársak Borkai megzsarolásának ügyében, de undorító, hogy a felelőssége tisztázásának ügyében viszont távolról sem annyira lelkesek. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy váratlan csőtörés dokumentumokat semmisített meg Rákosfalvy Zoltán ügyvéd és másik orgiázó kurvapecér irodájában. Azok a kurva véletlenek, azok.
A végére egy legalja bulvárhír kívánkozik ide, de ha nem is, ideteszem. Rogán Antal befelé forduló, elmélkedő típus, felesége viszont imád pezsegni. Többek között ez vezethetett a váláshoz – állítja egy, a volt házaspárt ismerő forrás. Meg kell a szívnek szakadni. Olyannyira, hogy inkább nem is kommentálom, mert annak nem lesz jó vége. Viszont jó hétvégét kívánok mindenkinek!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.