A Szószóló a gyermekekért online akciónkban szülők és pedagógusok közösen fogalmaztuk meg oktatási rendszerünk rendszerszintű problémáit. A több mint 2300 szöveges visszajelzést – melyekben a szülői és pedagógus vélemények mellett diák üzenetek is szerepelnek – az ország térképére vittük, így bárki láthatja, hogy saját lakóhelyének környezetében mit tartottak a legfontosabb problémának a megszólalók.
Bár a bajokkal mindenki helyben, az óvodákban, iskolákban szembesül, a megoldás helyi szinten legtöbbször nem lehetséges. A problémák nagyon összetettek, de az látható, hogy forrásuk a pedagógusok gyalázatosan rossz anyagi és erkölcsi megbecsültsége mellett a hibás oktatáspolitikai döntések sorozata. A kormányzat megszüntette az érdemi szakmai párbeszédet: a gyerekeink és országunk jövőjét meghatározó döntéseket a spórolás és a hatalompolitikai érdekek határozzák meg, valódi szakmai vita, tervezés és egyeztetés nincs. A kormányzatnak most sincsen nyilvános oktatási programja, mint ahogy korábban sem volt.
Ezért kényszerültünk arra, hogy szülőként és pedagógusként a nyilvánossághoz forduljunk. Az eredményeket, a leggyakrabban előforduló bajok toplistáját honlapunkon tettük közzé. Az egyes problématerületekről egy-egy példa idézetet is bemutatunk. Szánjunk rá pár percet, és gondoljuk át, milyen jövő vár gyerekeinkre és az országra, ha nem tudunk változtatni, ha nincs szakmai megoldás azokra a problémákra, amelyeket már nem lehet elhazudni!
Közösségünk véleményét rövid videó üzenetben mondjuk el, mely az alábbi képre kattintva tekinthető meg.
Elmegyünk szavazni, mert gyerekeink jobbat érdemelnek!
Szülői Hang Közösség
szuloihang.hu, facebook.com/szuloihang
Kapcsolat: [email protected]
A Szülői Hang Közösséget az oktatási kérdések iránt érdeklődő önkéntes szülők hozták létre. Oktatási rendszerünk gyermekközpontú, szakmai alapokon nyugvó megújítására törekszünk, és aktív részvételünkkel képviseljük a szülői szempontokat a közoktatást érintő témákban. Ha szeretne értesülni híreinkről, akcióinkról, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.