December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szilárd úr, ezért tuti megsimogatja a fejedet a főnök

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jóreggelt, vidám hétfőt, derűs hetet kívánok mély tisztelettel és szeretettel mindenkinek! Mert ma jófej vagyok, szeretek mindenkit is, kitört bennem a világbéke. Najó, nem, de akkor is. Nézzük, miről érdemes szót ejteni ezen az előremutató hétfő reggelen. Jó, tudnék mesélni a tegnapi vébé mérkőzésekről, különös tekintettel Németország és Brazília váratlannak mondható szerepléséről, de nem ezt fogom tenni, a hozzáértők már úgy is megszakértették a kérdést.

Viszont az MSZP elnökválasztásáról lenne pár gondolatom, noha ennek a témának is vannak nálam sokkal nagyobb szakértői. Különös tekintettel a közpénzből kitartott napos oldalon. Egészen bravúros, ahogyan a lakájok egymásra licitálva, alig titkolható gúnnyal rontanak neki a Fidesz néhai váltópártjának. Természetesen az állampártnak – változatlan meggyőződésem szerint – elemi érdeke egy darabjaira hullott, gyenge, ám a demokratikus látszat kedvéért létező ellenzék, de azért vicces volt, ahogy a Fidesz egyik házi politológusa (igen, az aki Szili Katalin pályafutásában látta meg a baloldal egyetlen sikertörténetét, és azonnal könyvet is írt róla) megadta az alaphangját az MSZP ellen irányuló összehangolt gúnyáradatnak. A Galló Béla névre hallgató kiváló szakember már tegnap reggel beharangozta a Migráns1 csatornán, hogy az ország szempontjából, meg úgy mindenféle értelemben tökmindegy, ki lesz az MSZP elnöke.

Galló Béla szerint a szocialista párt régen betöltötte történelmi hivatását azzal, hogy az élelmes kádári nomenklatúra érdekeit képviselte a tulajdonviszonyok átalakítása során, mára ezek az érdekcsoportok zömmel elpártoltak az MSZP-től.

A szakember szerint ráfér az országra egy színvonalasabb baloldali politika, hiszen az nehezen cáfolható, hogy van 3 millió szegény Magyarországon, ami az uralkodó elitek közös felelőssége, az MSZP orbánozása azonban nem vezetett sehova, még az elhanyagolt szegények is inkább a Fideszt választották.

A baloldalon fordulatra lenne szükség a nemzeti érzékenységű szociáldemokrácia irányába, ám ehelyett továbbra is a liberális befolyásoltság érvényesül, és ha Tóth Bertalant választják, ez marad továbbra is. Tóth Bertalant a régiek támogatják, politikusként nem sok vizet zavar, megmondják neki merre az előre. Ez a tisztújítás a régiek bosszúja lehet Mesterházy Attila évekkel ezelőtti fiatalításáért. (MTI)

Viccesnek találom, hogy a nagy erőlködésben néha azért Freud kikönyököl ezeknek a fontosabb-jelentéktelenebb lefetyelőművészeknek a száján. Mélyen egyetértek Galló Bélával, ezért még a nevetséges önellentmondásaitól is hajlandó vagyok eltekinteni. Mert az mégiscsak nagy igazság, hogy az élelmes kádári nomenklatúra tartóoszlopai ma már legnagyobb számban, a lehető legnagyobb megbecsülés által övezve éppen a Fideszben csücsülnek, nincs még egy olyan párt, ahol az elvetélt rendszerváltás előtti időszak ennyi kulcsfigurájának ma is lapot osztanak (szevasz, Kövér!). Arról nem is beszélve, hogy ezek szerint mégsem sikerült maradéktalanul felszámolni a szegénységet, ahogyan azt minden alkalommal kikérik maguknak az urak. Ezek szerint mégiscsak igaz, hogy az ország legalább egyharmada nélkülözni kénytelen. Van ez így, néha az ellenség obligát ostorozása felülírja a propagandát.

Ezzel nagymértékben egybevág, hogy a lopott pénzből működő Magyar Idők egy ma reggeli cikkben harsogja, hogy minden gyermeknek jut meleg étel, az állam több mint 140 ezer rászorulónak segít a leghosszabb iskolai szünetben, ez a szám pedig jelentősen magasabb, mint amennyi 2010-ben volt. Amellett, hogy nyilván nem az állam, nem a kormány és nem a Fidesz segít, hanem az adófizetők, tehát nincs olyan, hogy ingyen ebéd, bámulatos, ahogyan megpróbálják minden alkalommal sikerként előadni, hogy nem csökken, ellenben évről-évre nő az éhező gyerekek száma. Márpedig ahol a gyerek éhezik, ott a család többi tagja hatványozottan éhezik.

De nem baj, mert az Orbán-klán fideszes ügyvédje például egyáltalán nem kényszerül nélkülözésre. A Bajkai Hajléktalanvegzáló István nevű lényről van szó, aki alapembere annak a cégnek, amelyik hatalmasat kaszált a Lázár-féle kancellária 2016 júliusa és 2017 február vége közötti tenderein (tanácsokat adtak ők 9 milliárdért). Ez az egyik legocsmányabb darabja azoknak a közbeszerzési eljárásoknak, amelyeket az Európai Bizottság auditorai megvizsgáltak és dobtak egy hátast. A jól fejlett Bajkai sikertörténete csak az egyik a 29 vizsgált közbeszerzési eljárás közül (25-ben súlyos szabálytalanságokat állapítottak meg a brüsszeli gazok!), amelyek miatt Brüsszel most alsó hangon 100 milliárdot vasalhat be a kéményen bambuló kisemberektől, azaz Magyarországtól. Oda se neki, még mindig jobb, mintha bezzegazelmúlt nyolc év bukott politikusai miatt kellene, nem igaz, híveim Orbán imádatában? Dehogynem.

Közben Lölö kartársnak is dübörög a vele született zsenialitásának köszönhetően prosperáló vállalkozói birodalma. A sokoldalúan fejlett disznószerelő most éppen a pénzügyi világ küszöbön álló informatikai megaprojektjeibe robban be. Két tőzsdei érdekeltsége, a Konzum és az Opus Global a minap megszerezte a patinás 4iG Nyrt. fejlesztővállalat 33 százalékát, s különféle – tőzsdén kívüli – opciós ügyletek révén hamarosan a többség is az övék lesz. Minden gázszerelőből lehet informatikus, nem? De. Legfeljebb nem minden gázszerelőnek miniszterelnök a haverja. De ettől még…

Alig van hajnali 8 óra, de a nap interjújánál erősebb tartalom ma már nem lesz. Németh Szilárd rezsicsökkentőből honvédelmi guruvá előléptetett intellektuális világítótorony a Magyar Hírlapnak arról mesélt: a mindenek fölött álló cél és nemzeti érdek az, hogy a térség legerősebb hadseregével rendelkezzünk erkölcsi, szellemi, fizikai felkészültséget tekintve egyaránt. Igaz, a hablaty-hamuka kicsit messziről indít:

–   Tavaly szeptemberben erdélyi csorbalevest, most júniusban pincepörköltet főzött a kötcsei pikniken. Ősszel mi lesz a menü, velős pacal?

–   Azon már túl vagyunk, korábban rittyentettünk pacalt, igaz nem velőset, hanem füstölt nyúljásat. Egyelőre nem tudom, mit készítünk, de az biztos, hogy nem vega-paleo-fitnesz kaja lesz. Most, hogy belegondolok, a paprikás krumpli nem lenne rossz választás, csettegős nokedlivel, füstölt nyelvvel, kolbásszal és almapaprikával.

–   Ez azért nem valami katonás étrend.

–   Dehogynem! Mindegyik étel, amelyet eddig főztem, gulyáságyúban is elkészíthető, úgyhogy a katonák gyakorlaton is tudják fogyasztani. Nem beszélve a tápértékéről!

Szerintem is főbenjáró bűn lenne, ha Szilusba és az összes többi arra egyáltalán nem rászoruló elvtársba nem jutna elég tápérték, zabáljanak csak bátran, van még hova hülyülni agyban is. Viszont addig is jó, ha minden alkalommal fény derül a nem túl pallérozott intelligenciával bíró suttyóságra. Emberünk így filozófál:

Azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik szerint a válsághelyzet fenntartása felesleges, javaslom, hogy az otthonuk körül bontsák le a kerítést, és nézzék meg, mi történik.

Tehát mit akart mondani a költő? Hogy olyan kurva nagy a közbiztonság Európa és az egész világ legbiztonságosabb országában, hogy ha az ellenzéki politikus lebontja az otthona körül a kerítést, a vandálok két perc alatt széthordják? Értjük, Szilus, ezért tuti megsimogatja a fejedet a főnök. Nem tudsz akkora baromságot mondani, hogy ne tudnál attól még nagyobbat.

És akkor végére egy övön aluli jó hír azok számára, akiknek Mészárosból sosem elég: sajtóértesülések szerint Orbán szükségét érzi a propagandagépezet átrendezésének, ezért a TV2 nevű, túléltékmégismeghaltak szennykanális – a Kisalfölddel és a Délmagyarországgal együtt – Vajna kaszinóprofesszor tulajdonából átkerül a mangalicaszerelőhöz. Ideje volt, nem? Szerintem is. Pláne hogy Orbán elégedetlen a TV2 működésével, mivel egyelőre megszorítani sem sikerült az RTL Klubot. Ráadásul a milliárdos állami hirdetésekkel kitömött csatorna kibaszott drágán is működik. Vagyis nem csak szar, de drága. Meg még az is van, hogy a Vajna kezében lévő Bors pedig „nem állt bele eléggé a kampányba”, mivel Vajna nem akart minden politikai kérést teljesíteni. Ez annyit tesz, hogy a bulvárlapot tisztán üzleti alapon akarta működtetni, és nem akart baloldali olvasókat veszíteni azzal, hogy a Lokálhoz vagy a Riposthoz teszi hasonlóvá a Borsot. Ez a NER-ben szerint tök értelmezhetetlen, úgyhogy most jön Orbán. Egy másik forgatókönyv is létezik, eszerint egy-egy cégbe szerveznék át az összes kormányközeli nyomtatott lapot, a rádiócsatornákat és a televíziókat is, hogy átláthatóbb legyen a rendszer működése. És most jön a slusszpoén: a Fideszből ajánlatot tettek Simicska Lajosnak, hogy megvásárolnák tőle a Publimontot, amely a közterületi reklámozásban a francia JCDecaux mellett az egyetlen jelentős szereplő. És képzeljük el, Simicska állítólag hajlik is az eladásra.

Egyelőre nincs több mondanivalóm, úgyhogy zenéljünk. Bár nem kifejezetten az én műfajom, de mi tagadás, nem olyan rossz ez a nóta. Ezzel kívánok mindenkinek sikerélményekben és Stop Sorosban gazdag hetet! Az utóbbit nem kell komolyan venni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.