Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó Pétert valaki felvilágosíthatná

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,314,946 forint, még hiányzik 685,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter fogadta az észt külügyminisztert, Urmas Reinsalut, akivel kedélyesen el is beszélgettek. A szintén populista vezetéssel rendelkező balti állam – ahol a hatalom megtartása érdekében a magát centrálisnak nevező Eesti Keskerakond párt szövetséget kötött a szélsőjobbal – sok politikai döntésben egyetért, ezért Szijjártó vélhetően büszkén mesélt a megállított több millió menekültről a déli határ mentén. A külügyminiszter szerint a két népet összeköti a finnugor örökség – ez mégis mi a búbánat lehet? mert sem múltunk, sem a nyelvünk nem köt össze bennünket semmilyen szinten – valamint az, hogy a NATO, valamint az EU tagjai is egyaránt.

A sok marhaság mellett egy igazán erős mondatot is elejtett Szijjártó, miszerint a két ország egyetért továbbá a keresztény közösségek védelmének fontosságában is. Ez már csak azért is érdekes, mivel Észtország a világ egyik legkevésbé vallásos országa, ahol a lakosság mindössze 14 százaléka tartja a vallást a mindennapi élet fontos részének. Akkor már csak az érdekelne, Szijjártó vajon mégis mi a búbánatról beszél? 

Magyarország és Észtország közösen lép fel azért, hogy a migrációs folyamatokat a nemzetközi közösség ne ösztönözni, hanem megállítani akarja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: Magyarország szoros szövetségese Észtország, és nemcsak azért, mert mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, valamint a közös finnugor örökség is összeköti őket, hanem mert a világ és az EU jövője szempontjából fontos dilemmákban azonos álláspontot képviselnek.

Kifejtette: egyetértenek, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja veszélyes dokumentum, azt nem tekintik kötelezőnek országukra, mert a migráció kérdése a nemzeti szuverenitás kategóriájába esik. Ugyancsak egyetértenek a határok megvédésének jelentőségét illetően – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte: a két ország között folyamatos a szakmai és politikai együttműködés abban az ügyben, hogy az ENSZ „lopakodó módon”, részleteiben próbálja átnyomni a globális migrációs csomagot, ha már nem sikerült egyben. Magyarország és Észtország más országokkal együtt közösen lép fel, korai figyelmeztető mechanizmust működtetnek, figyelik a benyújtott dokumentumokat, és ha hivatkoznak a migrációs csomagra vagy nemzetközi jogi hivatkozássá akarják tenni, megakadályozzák, hogy a csomagot kötelezővé tegyék – magyarázta.

Arról is beszélt, hogy a migrációs csomag alapvetése szerint minden ország kiinduló-, cél- vagy tranzitországa a migrációnak. De ez nem igaz, van ugyanis egy negyedik kategória is: azok az országok, amelyek egyik sem akarnak lenni. Ilyen Magyarország is, mi akarjuk eldönteni, kit engedünk be és kikkel akarunk együtt élni – hangoztatta.

Úgy látja, ebből a szempontból fontos időszak a mostani, mert a migrációs nyomás nő a Nyugat-Balkánon, az EU és Törökország megállapodása kihívásokkal néz szembe, és télen a migrációs útvonalak áttevődnek a szárazföldre.

A külügyminiszter kitért rá: Magyarország és Észtország egyetért a családok fontossága tekintetében is, szerintük a demográfiai kihívásokat nem migrációval, hanem a családok támogatásával kell kezelni. Egyetértenek továbbá a keresztény közösségek védelmének fontosságával is – fűzte hozzá. Szijjártó Péter elmondta: fontos az EU bővítése, ezért csalódottak a folyamat lassúsága miatt és együttműködnek annak felgyorsításáért.

Közölte: a két ország között szoros a biztonságpolitikai együttműködés is, ami azért is fontos, mert 2020-tól Észtország tagja lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának.Megjegyezte: Magyarország az idén négy hónapon át részt vett a balti térség légtérvédelmében.

Urmas Reinsalu kiemelte: nincs nyitott kérdés a kétoldalú kapcsolatokban, és a két ország megközelítése hasonló a nemzetközi kérdésekben. Egyetértenek a nemzetállami szuverenitás jelentőségében a migráció kezelését illetően – mondta. Hozzátette: ebben a kérdésben a hatékony határvédelemnek nincs alternatívája. Az észt külügyminiszter megköszönte Magyarország hozzájárulását országa biztonságának fenntartásához. – MTI

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.