Augusztus 10,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó Péter: Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel

Szijjártó Péter ismételten megszólalt egy olyan ügyben, amiben nem biztos, hogy meg kellett volna. Egyrészről ugyanis nem feladata külföldi politikusok megvédése, másrészről pedig nem annyira jó üzenet az Európa felé, hogy a magyar kormány értelmezése szerint Matteo Salvini lényegében egy hős. A Liga vezetőjének nemrégiben az olasz parlament felsőháza megvonta a mentelmi jogát, amelynek oka az volt, hogy még belügyminiszterként megtiltotta az Open Arms kikötését az Olaszországhoz tartozó Lampedusán. Emiatt a hajó három hetet töltött a tengeren 164, tengerből kimentett emberrel a fedélzetén. Ez egy konkrét eset volt, de több alkalommal is hasonló döntéseket hozott, amely nem feltétlenül képviselte az európaiak véleményét az üggyel kapcsolatban. Az pedig, hogy megtehette-e, amit olasz belügyminiszterként megtett, azt a helyi bíróság el fogja dönteni. Addig is lássuk Szijjártó szánalmas kiállását egy igen kétes emberért:

Matteo Salvini köszönetet, nagyrabecsülést és kitüntetést érdemel – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután az olasz parlament felsőháza előző nap megvonta az ellenzéki Liga párt vezetőjének mentelmi jogát.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, a liberális mainstream sajtó diadalittasan tudósít arról, hogy megvonták a mentelmi jogot “attól a Matteo Salvinitól, aki nem akarta engedni, hogy az illegális bevándorlók, az embercsempészek és szövetségeseik, az úgynevezett NGO-k kinevessék az olasz és az európai törvényeket, és minden létező szabályozást megsértve, önkényesen kikössenek Olaszországban, ezáltal illegálisan bejöjjenek Európába”.

Mint írta, Salvini úgy döntött, megvédi Olaszországot és megvédi Európát. Úgy döntött, hogy bebizonyítja: amit Magyarország megtett a szárazföldön, az megtehető a tengeren is, azaz igenis lehetséges Európa külső határainak megvédése szárazon és vízen egyaránt – tette hozzá a miniszter. Matteo Salvini ezzel egy óriási brüsszeli hazugságról rántotta le a leplet – fogalmazott a politikus. Mást sem lehetett hallani az elmúlt években, mint hogy a tengeri határok védhetetlenek – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy Salvini bebizonyította: Európát meg lehet védeni a tenger felől is. Ehhez csak komolyan kell venni saját szabályainkat és érvényt kell szerezni nekik. A határok átlépésének szabályai vannak, amelyeket mindenki köteles betartani – írta Szijjártó Péter. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!