Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó: A siker kulcsa az ország újraiparosítása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott. Nyitott a NER vállalkozói és a külföldi befektetők előtt, noha ezt persze a külügyminiszter nem tette hozzá. Szerinte több hazai vállalat vált naggyá és stabil beszállítójává a legnagyobb multiknak, ami mindenképpen óriási siker. Az mondjuk tény, hogy Európában kevés más olyan ország van, amely ennyi multinacionális vállalat összeszerelő üzemének adna otthont, ráadásul ilyen jó feltételek mellett.

A külügyminiszter azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy véleménye szerint a siker kulcsa az ország újraiparosítása. Tehát ismét a vas és acél országa kívánunk lenni? Előre a lenini úton, kedves barátaim!

A magyar gazdaság kicsi, de rendkívül nyitott, ezért a nemzetközi nagyvállalatok nagy szerepet játszanak teljesítményének alakításában, ugyanakkor a lelkét mégis a magyar cégek adják – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kovács Kft. pénteki gyáravató ünnepségén, Mezőkövesden.

Szijjártó Péter kiemelte: az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy több hazai vállalat vált naggyá és stabil beszállítójává a legnagyobb multinacionális társaságoknak. Ezek a magyar családi vállalkozások kiállták az idő és a verseny próbáját, mennyiségben és minőségben egyaránt folyamatosan világszínvonalat nyújtanak – közölte, megjegyezve: teljesítményük és folyamatos fejlődésük a legbiztosabb alapja annak, hogy a magyar gazdaság a következő években is fenntartsa jelenlegi bővülési ütemét, és mindig legalább 2 százalékkal meghaladja az uniós gazdaság átlagos növekedését.

Nagy lépés ezen az úton a Kovács Kft. 9,5 milliárd forintos beruházással felépült és legalább 60 további munkahelyet teremtő új kovácsoló üzeme, amelyhez a kormány 1,1 milliárd forintos támogatást nyújt – közölte a miniszter. A fejlesztés a gazdaság dimenzióváltása szempontjából is jelentős, hiszen a cég a legmodernebb svájci kovácsológépet állítja üzembe, amelyből egész Európában 5-6 darab működik és Közép-, illetve Kelet-Európában egyedülálló lesz. Az új technológia az eddigi 2 millióról 25 millió egységre emeli a társaság gyártókapacitását – tette hozzá.

Elismerését fejezte ki a társaság tulajdonosainak azért is, hogy a kft. meghatározó szerepet tölt be a helyi szakképzésben.Szijjártó Péter a magyar gazdaság teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, míg 2010-ben „az európai szégyenpadon ült”, ma már 5 százalék feletti teljesítménnyel a leggyorsabban növekvő címért van versenyben.

Eközben 12 százalékos munkanélküliségről indulva  eljutottunk a teljes foglalkoztatás állapotáig – mondta. Emlékeztetett: 5 éve folyamatosan dőlnek meg az export- és beruházási rekordok. A siker kulcsa az ország újraiparosítása – jelentette ki, rámutatva, hogy az ipar tradícióira és az emberek szorgalmára, hozzáértésére alapozva 800 ezer munkahelyet teremtő gazdaságpolitika valósult meg.

Az ipari 2018-ban 32 ezer milliárd forint termelési értéket állított elő, ami másfélszerese a 2010-es nek – mondta. Az év első 7 hónapjában a tavalyinál 8 százalékkal magasabban, 20 ezer milliárd forinton állt ez a mutató, amely megközelíti 2010 egész éves teljesítményét – közölte. A miniszter szerint ebben a fejlődésben a vezető szerep a 176 ezer embert foglalkoztató autóiparé. Az itt megtermelt áru a legdurvább versenyhelyzetben is versenyképes, eladható és megfelelő minőségű – mondta. 

Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a visszaesésről szóló világgazdasági előrejelzéseket megcáfolva Magyarországon januártól július végéig 13 százalékkal bővült az autóipar teljesítménye, amely év végére – eddig példátlan módon – várhatóan meghaladja majd a 9 ezer milliárd forintot. Fekete Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a Kovács Kft. 470 dolgozónak ad munkát, a település egyik legjelentősebb vállalkozása. Örömét fejezte ki, hogy a helyi társaságok egymás után jelentenek be új fejlesztéseket, amelyeknek köszönhetően 2015 óta folyamatosan nőnek a város iparűzésiadó-bevételei. (MTI)