Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szegény ifj. Lomnici Zoltánnál mikor is volt házkutatás?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt! Már véget is ért a hét, pedig az előbb még a hétfőnek (nem)örvendeztünk, erre máris itt a vasárnap. Tegnap sikerült eldöntenie a kormány(fő)nak, -nek, hogy Budapesten is enyhítenek a korlátozásokon. Én eddig úgy tudtam, nem csak a fővárosban, hanem a megyében is érvényben maradtak a szigorúbb intézkedések, de most nem nagyon esett erről szó. Aztán túrtam egy kicsit, erre kiderült, hogy pénteken bejelentették a megyei enyhítést, csak én maradtam le róla. Budapesten még töprengett Orbán, de szombaton megbeszélte a szakértőkkel és Rogán Antallal, abban maradt magával, hogy nem célszerű túlfeszíteni a húrt. Így aztán egyszerre enyhül a fővárosban és a megyében, de sikerült belőle külön hírt generálni. Meg is ünnepelte magát a mester, hogy milyen fenemód ügyes volt ő.

Novák Katalin megint előkerült valahonnan, és ragyogó szemekkel örvendezett annak, hogy majdmindjárt megint bevezetik a tizenharmadik havi nyugdíjat, és majd akkor, amikor bevezetik – négy év múlva – 150 ezerrel többen fognak ilyet kapni, mint az átkos elmúlt nyolc év előtti elmúlt nyolc évben. Ez gondolom annyit jelent, hogy annyival több lett az időskorú. Vagy tévednék? Ha nem tévedek, akkor ez miért akkora diadal? Már a nyugdíjasokat is drágajó kormányunk gyártja?

Ennyi Tamás nagyon fel van háborodva azért, mert az ellenzéki pártok nincsenek felháborodva. Ugyanis Vadai Ágnes feljelentette álhírterjesztésért ifj. Lomnici Zoltánt, és még volt büntetőeljárás is, végül ártatlan báránykának bizonyult a jóember, de nincsen hőzöngés ellenzéki körökben, amiért meghurcoltak egy ártatlant. Nem mondom, hogy nem szép próbálkozás, mert de. Nem lesz egyszerű mártírt faragni ifj. Lomniciból, de van pontértéke a dolognak. Tudom, hogy feleslegesen, de azért leírom: ifj. Lomnici Zoltán nem magánemberként írta le a véleményét a magán Facebook oldalára, hanem a közpénztévében szakértett. Úgy vélem, van némi különbség aközött, hogy valaki, vagy valakik civil emberek posztjait lesik, és akár feljelentésre, akár magánszorgalomból odapofátlankodik a lakására 4-8 rendőr házkutatást tartani, vagy valaki szakértőnek adja ki magát, és a kormánypropagandát nyomató tévében ilyen minőségében tényként állít dolgokat. Arra meg egyáltalán nem emlékszem, hogy akár Ennyi Tamás, akár a Fidesz, akár a KDNP – amennyiben feltételezzük, hogy van ilyen nevű párt – hőbörgött volna, amiért civileket zaklatnak a rendőrök. Ja, jut is eszembe! Szegény ifj. Lomnici Zoltánnál mikor is volt házkutatás? Fent van a videó, nyilvánosan elérhető? Amin ifj. Lomnici lakása tekinthető meg. És bevitték a rendőrségre szegényt? Rabosították is? Hogyha nem, miért nem? Mi a különbség a mezei polgár és Ifj. Lomnici között, aminek az alapján eljár a rendőrség?

És akkor folytatom is a rendőrséggel. Terjed a neten egy videó – az Indextől kezdve mindenhol megtalálható -, amin egy nőt próbálnak igazoltatni a rendőrök, mert az kerékpárral áthajtott a piroson, szegény, ártatlan, gyenge nőt vegzál két tagbaszakadt rendőr, ó istenem. Legalábbis a megosztott videóhoz csatolt szöveg egy része már itt tart. Nohátakkor. A rendőrség közleménye szerint a nő áthajtott a piroson (jelzem, rengeteg kerékpáros tesz így, meglehetősen természetes módon függetlenítik magukat a KRESZ-től), nem állt meg, amikor a rendőrök megállásra szólították fel, nem igazolta magát, majd amikor mégis, akkor hazudott, hamis adatokat diktált be, ellenállt, rugdosott, a videó tanúsága szerint ordított, mint a sakál. Attól függetlenül, hogy néhány sorral feljebb mondtam el a véleményemet azokról a rendőrökről, akik részt vállaltak a hamisan megvádolt emberek zaklatásában, ezzel fenyegetést sugároztak az ellenzék, a más véleményt megfogalmazni merők felé (és ott is a rendőrök személyes felelősségét, a szabad döntés jogát feszegettem, ugyanis bármennyire hihetetlen, ilyen a rendőrnek is van. Az is igaz, hogy következményei is vannak a parancsmegtagadásnak, az már csak bátorság, vagy gyávaság kérdése, ezt felvállalja-e valaki), azonban a rendőr az rendőr. Ha megállít, akkor megállok, ha kérdez, válaszolok, ha igazoltat, igazolom magam. Ha megbírságol, elfogadom, vagy nem fogadom el, és panaszt teszek. De nem szegülök ellen, nem rugdoskodom, nem hazudok és nem üvöltök. Nem szükséges kedvelni a rendőrséget úgy általában, egyes rendőröket példányonként, de a törvényeket be kell tartani még akkor is, ha nem értünk egyet vele. Legalábbis szerintem így van. Úgyhogy – szintén szerintem – a kérdéses felvételen nem a rendőr volt az, aki sügérként viselkedett, hanem a nő.

Végül – hogy véletlenül se maradjunk napi bölcsesség nélkül – itt egy kis Varga Judit:

Facebook/Fidesz

Azt hiszem, ebben a propagandaanyagban (itt szeretném megköszönni, hogy fizethetjük ezt is. Érdekelne, mennyiért gyártja ezeket az iparos, tehát mibe kerül darabonként nekünk, adófizetőknek) minden benne van. Az igazságügyminiszternek kinevezett hölgy amazonosan bámul bele a kamerába, ócsárolja azt az Európai Uniót, melynek Magyarország is tagja – ismétlem: nem elszenvedője, ahogy volt a szocialista tömbhöz tartozás időszakában, hanem önkéntes részese -, hivatkozik a soha nem volt kétharmadra – a parlamenti kétharmad nem fedi a Fidesz támogatottságát -, és hazudik egy velőset, amikor a magyar emberek nagy többségének nem létező támogatása mögé próbál bújni. Tökéletes lenyomata a jelenkori magyar állapotoknak.

Kellemes ébredezést, nyugodalmas vasárnapot! Veszem a búcsúmat, egyben átadom a stafétabotot a kollégának. Pápá!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.