December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Semjén Humorbomba Zsolt, az áldozat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudtuk? Ha Soros emberei kerülnek kormányra még nyáron elkezdenék a betelepítéseket? Nem? Pedig igaz. A Fidesz-KDNP mondta.

És azt tudtuk, hogy nem Semjén helikopterezett, hanem a jávorszarvas? Ez is pont annyira igaz, mert megírta az Origo. És mert Rétvári Bencus is azt mondta.

Igen, az az Origo írta meg, amelyik azt is röhögve megírta, hogy Hadházy Ákos tulajdonképpen gyilkos. Erre a kanálisra hivatkozva vicceskedik alOrbán úr, ímhol:

semjen

Bevallom, ettől a kirobbanó humortól, ettől a jól odapörköltem nektek, simicskisták megmozdulástól nem csapdostam a seggemet a földhöz jókedvemben. Nem, nem találom viccesnek. Sőt, én azt sem vágom még mindig, hogy egy magát férfinek tartó ivarérett egyed milyen perverz gyönyörűséget érez ártatlan állatok lemészárlásában, de ez legyen az én kínom. A feketeöves, hardcore keresztényeknek biztos ezt is meg tudják beszélni a lelkiismeretükkel.

Egyetlen kérdésem lenne nekem: az, hogy Semjén Humorbomba Zsolt szerint nem ő, hanem a nyomorult szarvas helikopterezik, mit változtat a tényeken?

Olcsóbb volt az eltitkolt, óvintézkedések mellett tető alá hozott, évente egyszer megejtett kiruccanás?

Akkor nem igaz, hogy Semjén és kísérete 40 fős szállodát bérelt azért, hogy még véletlenül se találkozzanak magyarokkal a hanyatló Nyugaton?

Hadházy Ákos luxushobbiján veritek a nyálatokat, de az hogy Semjén évente pár nap alatt 4-5 millió forintnak megfelelő svéd koronának ver a seggére, az nem téma? Mert nektek lehet a magánéletre és a családra hivatkozva kenegetni a szart. Mert a magánélet szentsége csak rátok érvényes. Ha mások magánéletében kotorászva hazudoztok, rágalmaztok, az rendben van.

Lejárató cikk, ferdítés, Semjén? Csak azért mert nem tetted a seggedet a helikopterbe? Nem látok egy rohadt cáfolatot, csak hogy ifjabb Matolcsy szennylapja mosdatja a szerecsent.

Nem baj, mert ami késik, az jön. Ez a fennhéjázó, arrogáns, kihanemén típusú ordenáré lenézése az embereknek… ez fog maga alá temetni benneteket. Ha ti csináljátok, akkor a rongyrázás, a sunnyogás, a nemzet arcába hányás munkaköri kötelesség. Azért ide rakom a vagyonnyilatkozatodat, remélem, perverz szenvedélyed oltárán nem éhezik a család. Sőt, azt is remélem, hogy fővadászságod sosem tudja meg milyen érzés űzött vadnak lenni.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.