Augusztus 13,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Rohadtul ideje lenne már ezeket is feljelenteni uszításért, hazugságok terjesztéséért aljas indokból

Jó reggelt! Szerda van, december, ebből eredően tél és még mindig Orbán Viktornak hívják az embert a várban, aki úri kedve, érdekei és aktuális mentális problémai szerint rángatja az országot. Teszi mindezt a mi pénzünkből selyemtapétával bevont falak között, mert ez a minimum, amit elvár. Szokva van hozzá. Ilyenkor szokott jönni az áldott advent, készül-e otthon bejgli és hasonló görénységek az érdemi válaszok helyett. Mert ezt is megteheti és mert megérdemeljük. Az megvan, hogy az volt az indok a várba költözésre és az ezzel kapcsolatos kurvasok pénzt elverésére, hogy a kormánynak ki kell takarodnia a Parlamentből, mert a szigorú, de igazságtalan portás kivágja őket onnan? Azóta is azon agyalok, hogy akkor most mi a búbánatos lófasznak kellett négy terem a csútinak a Parlamentben. Már nem dobja ki a kollégiumi szagtestvér?

Holnap választanak a britek. Ahogy most áll a helyzet, semmi nem fog változni. Johnson nagyon erőlködik – naná, miniszterelnök szeretne lenni -, be is veti a szokásos populista dumát, hogy a rohadék külföldiek miatt nincs munkája a drágajó brit polgároknak és akinek van, annak is alacsony a bére, mégpedig az európai migránsok miatt. Ugyanezt mondja Nigel Farage, de ő még tetézi is. Ugyanis névre szóló kampányanyagot küldözget, arra kérve a címzettet, hogy rá szavazzon. Ezzel nem is lenne baj, de az ott élő – bűnbaknak kikiáltott – magyar migránsoknak is küld (gondolom a lengyeleknek és a többieknek is), hogy szavazzanak rá. Azért ehhez már elég hülyének kell lenni szerintem. Akkor is, ha nem a saját kicsi kezével címezgeti ezeket. Biztosan leverik egymást a migránsok (főleg akik nem is szavazhatnak, mert ilyenek is megkapják a kedves levélkét), hogy egy ilyen populista jóember döntsön majd a sorsukról. Aki egyfeszt az Unió ellen hörög, de azért indul a választásokon és vígan veszi fel a fizetését az Unióból. Jólvanakkor. Akár fideszes is lehetne.

Ismét frappáns válaszokat adott Orbán Viktor az Országgyűlésben az azonnali kérdések órájában, amikor ellenzéki képviselők igyekeztek fogást találni a miniszterelnökön.

Ezt a Magyaridők Nemzet izzadta ki, egészen pontosan Bákonyi Ádám. Hát nem gyönyörű? De. Frappáns válaszok, meg a bánatos lótúró, az. Nem azért van ott a felcsúti, hogy lábszagú vicceskedéssel kitérjen a válaszok elől. Ne legyen frappáns, nem azért fizetjük. Vagy legyen, ha nagyon akar, de előbb mondjon le, ülje le a jussát és ha még nem érte el a száz éves kort, amikor szabadul, elmehet másodállásban füvet nyírni a kertvégi stadionba, ott szellemeskedhet. A stílust soha nem is tudta levetkőzni, úgyhogy újat sem kell tanulnia. De ameddig a mi pénzünkből habzsidőzsi, addig lesz szíves válaszolni a neki feltett kérdésekre, ugyanis ez a dolga.

Kovács Zoltán zárt ülésről küldözgetett tweetjeiről volt már szó a tegnapi jóéjtben, most nem akarom ezen felhúzni magam. Azt azér csak elmondom, hogy Kovács éppen olyan büdöslábú bunkó, mint a teljes magyar kormány, és amilyen a fideszes politikai elit. Lehet ám, hogy maguktól nem lennének ilyen ócska tahók, de meg kell felelni a gazda elvárásainak. Hát ő meg is felel. Az új finn elnökség mintha karakteresebb lenne az előzőnél, mindenesetre nem vették jó néven a zárt ülésről folyamatosan publikált posztokat. Felajánlották a fideszeseknek a nyitott ülést, de ők elzárkóztak tőle,  ragaszkodtak a zárthoz, kifejezetten kérvényezték, hogy zárt legyen, majd Kovács onnan közvetített élőben. Jó fideszes szokás szerint alattomos, pofátlan, suttyó és hazug stílben nyomták Európa megmentői. Igazán nagyon gratulálok, mert ezzel is minket, többnyire normális országlakókat járatnak le. Ráadásul – mert ha tahó, legyen nagyon az – beismerni és feladni sem fogja.

Facebook/Kovács Zoltán

Amit Kovács és Varga Judit művel hisztéria-, cirkusz- és hazugságügyileg, abból egyrészt kiderül, hogy igazán összeillő párost sikerült kitenyészteni, másrészt nem úgy alakul az eljárás, ahogy azt a kőbányász fia szerette volna. Fosnak az elvtársak, előre magyarázzák a bizonyítványt a híveknek.

Ha már hazug fideszes propaganda:

Tegnap este kilenckor bőgték bele a turulszaros magyar birkalegelőbe G. Fodor Gábor alkalmazottai, hogy a szipogós gipszfaragó, Orbán mindösszes szellemi tőkéjének tulajdonában lévő V4NA nemzetközi hírügynökség (óhogyne) szerint Svédországban a rohadék migránsok ölik a karácsonyfát. Habony álhírgyára már közben javított, kivette a szövegből, hogy Svédországban történt volna az eset.

Akkor lássuk az igazságot. A felvétel nem most készült, és valószínűleg nem is Európában. A fára mászó emberek nem őrjöngenek és rombolnak. Ott az a szokás, hogy a fa csúcsára apró ajándékokat és édességeket, mézeskalácsot és egyéb finomságokat rejtenek, amiért a bátrabbak felmásznak és ledobálják az alant várakozó és örvendező nőknek és gyerekeknek. Ha valakinek több esze van, mint egy átlagos tengerimalacnak, akkor legalábbis eltöpreng azon, miért van kialakítva úgy a karácsonyfa, hogy vidáman feltrappolnak rá sokan, mit szedegetnek ki a fából, mutatnak fel diadalmasan és dobnak le az alul várakozóknak? Az is látszik az egyik videón, hogy az egyik famászó véletlenül lesodor alul egy fényfüzért, amit az ott állók gyorsan visszaszerelnek a fára. Nálunk vajon fel lehetne mászni bármelyik nyilvános karácsonyfára, pláne tömegesen? Úgy vannak megépítve? Nagyonhülyék. Itt van egy közel négy éves publikálása egy ugyanilyen videónak. Ezen – a megosztó szerint –  muszlimok tombolnak a fán, mégpedig Irakban, a kurdok pedig félnek. Holott ugyanaz a népszokás látható – állítólag egy kairói áruházban -: a pasik felmásznak a fa csúcsához – a legbátrabb egyenesen a csúcsra, ami varázslatos módon megtartja a férfit -, kutatnak a díszek között, diadalmasan felmutatják az elrejtett apróságokat, amit sikerült megtalálni, aztán ledobják az ott várakozóknak. Bármennyire szokatlan ez magyar szemmel – valószínűleg másoknak meg a húsvéti locsolkodás vagy a májusfa állítás pontosan ilyen fura -, szemétség ebből uszító kampányt csinálni.

Akit érdekel a Habony művek-G. Fodor Gábor és a magyar kormánypropaganda összefogásával létrejött uszító hazugságlánc – fideszesek biztosan ezzel díszítik a karácsonyfájukat -, az itt megtalálhatja a forrást és a valóságot.

Rohadtul ideje lenne már ezeket is feljelenteni uszításért, hazugságok terjesztésért aljas indokból, és ami még belefér ebbe a témakörbe. G. Fodor Gábor az ELTE egykori tanára igazán büszke lehet arra, hogy lesüllyedt a nyugdíjasokat hasba rugdosó Habony Árpád hírgyárának szintjére. Orbán Viktor pedig büszke lehet erre az egész szarra, amit létrehozott maga körül, és amit ráadásul a mi pénzünkből finanszíroz.

Ja, néhány szóval bemutatom az oly sokszor hivatkozott V4NA  nevű fostengert, hátha valaki nem ismeri:

V4 News Agency (V4NA) néven indult új nemzetközi hírügynökség Habony Árpád befolyási övezetében. A központi médiaholding tavalyi bejelentése óta ez a legnagyobb kormányközeli sajtóprojekt: az üzem londoni székhellyel, félszáz újságíróval indul, és a magyar mellett angol nyelven is sugároz. A Válasz Online úgy tudja, a V4NA kiadójának tulajdonosai 57–40–3 arányban a New Wave Media Group Kft. (melynek legismertebb terméke az Origo), a Habony Árpád-féle Danube Business Consulting és – hogy a sztori még „államibb” legyen – Magyarország rendkívüli és meghatalmazott londoni nagykövete. (Válasz Online)

Hazug gecik.

Mára befejeztem, majd jön valaki a beszólással. Remélhetőleg nyugodtabb állapotban, mint amilyenben én most vagyok. Nem szokásom, de kivételesen pár szót a reggeli muzsikához.

A zene. Tudom. Nem tökéletes sem a felvétel, sem semmi már. Nem dal ez. Egy nagy harcos csatája a napokért. Csata, amit végül megnyert. Fel tudta nevelni a gyerekeit. Újra színpadra állt. 17 éven át küzdött. Itt a dal már nem úgy szól. Az énekesnő állni nem tud, félig vak, alig hall. És mégis. A közönség hihetetlen. Le a kalappal.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!