NEHAZUGGY

Rohadtul dühös vagyok

Napsugaras, madárfüttyös jó reggelt! Remélem, mindenki a lehető legjobb egészségnek örvend, jól bírja a karantént, akinek dolgozni kell menni, az vigyáz magára és mások is vigyáznak rá. Ezt kívánom és ezt remélem, de azért mesélek valamit. Tegnap kénytelen voltam elmenni vásárolni, egy hónap után először. A házhoz szállítás felénk gyakorlatilag elérhetetlen, képtelenség időpontot foglalni a hagyományosan használt áruházláncoknál. Lehet persze más kiszállítóktól is rendelni, de mindent nem. Ha elfogy a mosószer, nem sokat segít, hogy fagyasztott zöldborsót speciel tudok venni a neten. Szóval felkészültem illendően. Doboz gumikesztyű – takarításhoz eddig is ezt használtuk, szerencsére volt itthon két dobozzal a vírus előtti időkből, mert azóta nem lehet kapni -, kézfertőtlenítő, maszk. Elméletileg déltől a 65 éven inneni korosztály mehet vásárolni, én azért ráhagytam egy órát, biztos ami biztos.

Az úton éppen akkora volt a forgalom, mint egy hónappal, vagy fél évvel ezelőtt. Ezt még arra sem tudtam fogni, hogy ők azok, akik kénytelenek dolgozni, nem lehet távmunkával megoldani a dolgot. Mert ki és hová megy dolgozni délután egykor? Főleg ekkora tömegben. Az is feltűnt, hogy az autósok többsége, de minimum fele – az a fele biztosan, akiket a pirosnál volt alkalmam megcsodálni – egészen biztosan 70 éves körüli. Gondoltam, most mennek haza a vásárlásból. A meglepi az üzletben ért. Kevés fiatalabb, szinte mind maszkban-kesztyűben, a szemmel látható többség bőven túl azon a bizonyos koron, akik számára a délelőtt van fenntartva. Biztosan én voltam rosszkor, rossz helyen és máshol nem ez a helyzet, de én egyetlen idősebb honfitársamon sem láttam maszkot. Ellenben láttam, hogy komplett baráti csoportok sétálgattak az üzletben csacsogva – 2-3 házaspár, jó hangulatban, természetesen teljes szélességében elfoglalva a polcsorok közötti területet -, láttam olyat (nem egyet), aki minden árucikket leszedett, megfogdosott, körbetapogatott – otthon felejtette a szemüvegét -, majd visszarakta a polcra. Sőt, láttam néhány idős párt unokákkal vásárolgatni.

És tudom, megint én leszek a rohadék, aki nem tudja, nem is akarja megérteni az idősebbeket, én vagyok az, aki gyalogsági ásóval mélyítem tovább a generációs szakadékot és rohadjak is meg, ahol vagyok. De azért mégis megkérdem: azok, akik a nem számukra fenntartott időben mennek vásárolgatni úgy, hogy szó sincs arról, reggeltől mostanáig dolgoztak, ezért kényszerhelyzetbe kerültek, hanem szabadidős programként lődörögnek városszerte, akik annyi fáradságot nem vesznek, hogy egy valamilyen, akár legolcsóbb maszkot felvegyenek, ugyanők lesznek azok, akik nagyon határozottan kikérik maguknak, ha nem jön időben a mentő, amikor szarul vannak?

Sőt, mást is kérdezek. Az az idős úr, aki roppantul életrevalónak érzi magát akkor, amikor a pénztári sorban bepattan a sor elejére-közepére, mert biztosan azért van ott kihagyva két vásárló között két méter, mert mindenki hülye, közben gondosan előveszi a kissé használtnak tűnő textilzsepit, akkurátusan szétrázza – addig is köhög a szélrózsa minden irányába – beletrombitál a rongyiba, megtörölgeti a kezét, zsebre teszi a zsepit, majd szeretettel végigsimogatja a bevásárlókocsi fogantyúját, de előtte már a szemem láttára végignyomkodta a zsemléket, mire kiválasztott hármat és egyesével fogdosta végig az almákat, melyek egységdobozban vannak, tehát nem is lehet darabra venni, csak dobozzal, szóval ennek az embernek a kedvéért ürítették ki a kórházi ágyakat? Miatta küldtek haza beteg embereket? Komolyan?

Ha egy ilyet látok, ha három ilyet látok, az még nem lenne ok a hőbörgésre. Előfordul, belefér. De rohadtul sok ilyet láttam. Ahol vásároltam, az egy hatalmas raktáráruház, nem volt korlátozva a vevőszám. Nem volt éppen tömeg, de volt annyi ember, amennyi vírusmentes időben is szokott lenni. És nem tudott nem szemet szúrni, hogy a döntő többség ott sem lehetett volna és éppen ez a döntő többség semmit nem tartott be az egészségügyi előírásokból. De semmit. Ezzel szemben több idős úr és hölgy szájából hallottam a fülemmel (olvastam már több helyen, de nem akartam elhinni), hogy neki aztán senki nem szabja meg, mikor és hová megy, tisztelni kell a korát és amúgy is, valamiben meg kell halni.

És nem azért, mert én utálom az időseket, erről szó sincs. És még csak nem is azért, mert úgy gondolom, az idősebbek terjesztik a vírust. Nem hiszek ilyen hülyeséget. Azt azonban bárkitől – időstől és fiataltól – elvárom, hogy amennyire csak lehet, próbálja betartani az előírásokat. Az egy dolog, hogy ameddig be nem következik a baj – ami a legnagyobb gondosság mellett is bekövetkezhet, ám az esélye sokkal kisebb -, addig csakmegkellhalnivalamibenhöhö. Amikor egyszer nem működik a tüdő, nem jön a levegő, akkor is ezt fogja mondogatni a kedves, tiszteletet követelő honfitársam? Akkor nem fogja terhelni a problémájával a mentőszolgálatot, a túlterhelt egészségügyi dolgozókat, hanem csöndesen kiheveri a bajt? Kötve hiszem.

Mielőtt valaki félreértené: nem az a bajom, hogy akkor és ott osztoznom kellett a vásárlás felemelő érzésében és helyében idősebb honfitársammal. Nem zavart. Eddig sem, soha életemben nem zavart. A felelőtlen viselkedésük zavart, de az nagyon. Nem vagyok biztos abban sem, hogy jól vannak kiosztva az időpontok. De abban teljesen biztos vagyok, hogy lehetetlen lenne úgy kiosztani, hogy az mindenkinek megfeleljen. Alkalmazkodni kell a 65 év alattiaknak is, a 65 év felettieknek is. Ez nem arról szól, hogy jól meg kell szívatni az időseket, hanem arról, hogy amennyire lehet, el kell őket különíteni a nagyobb tömegtől. És nem azért, mert ők fertőznek, és tőlük kell védeni a többieket, hanem pontosan azért, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben. Őket kell védeni a legjobban. De ez csak akkor megy, ha ők is partnerek ebben.

Nem vagyok paranoiás. De féltem azokat, akikhez hazajövök. Nem akarom megfertőzni a szeretteimet. És én hiába vigyázok rájuk és hiába vigyázok másokra is, ha mások sem önmagukra, sem rám nem hajlandóak vigyázni. Mert ők jobban tudják. Mert őket tisztelni kell. Mert nekik aztán senki ne mondja meg. Lehet jönni azzal, hogy máshol meg a fiatalabbak viselkednek így. Lehetséges. Akkor ez nekik is szól. De én most azt tapasztaltam, amit leírtam.

Rohadtul dühös vagyok.

Kellemes ébredezést!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább