NEHAZUGGY

Programzenék

Hadd mutassak egy fantasztikus muzsikust, hátha nem hallottak még róla – hogy sűrűn fogják hallani, abban egészen bizonyos vagyok.

Natalie Schwamovának hívják, 1999-ben született Prágában, most a gyerekkori felvételei közül választottam ki hármat. Elsőnek mindjárt egy látszólag könnyű-könnyed zongoradarabot, valójában technikailag is, de főképp értelmezésének alapján igen nehéz művet Mozart érett, felnőtt, bölcs korszakából, már 20 éves is elmúlt, amikor a 12 Variáció egy francia gyermekdalra című csodát írta. A magyarul „Hull a pelyhes”-ként ismert dal eredetijében nincs semmiféle télapó, szerelemről szól, ha tetszik, egy bánkódó szerelmesről, aki éppen nélkülözni kénytelen a kedvesét, és erről panaszkodik a mamájának.

Tessék majd megfigyelni, amikor a 10. és 11. variációban romantikus hangok jelennek meg a zongorán, mint egy különlegesen fájdalmas huszadik század közepi slágerben, mit tesz a zeneszerző utol nem érhető zsenije, és mit egy nem egészen 12 éves kislány kongeniális játéka. A C-Dúr alaptémát egy óvodás is el tudja játszani, ami azután következik az egyre nehezedő változatokban, azt már a pódiumképes koncertzongoristák közül sem mindenki. Úgy, ahogyan Schwamová, nagyon kevesen.

Nem is annyira a manuális rész bonyolult, a váltott kezű trillákat azért más is el tudja játszani, a komplementer ritmizálás (az egyik szólam ütemszüneteinek egy másikkal való kitöltése, azaz a ritmus folyamatossága) sem annyira borzasztó, csak ahogy ez a kislány játssza, úgy nagyon nehéz, de az igazi próbája a szellemi azonosulásra való képességnek a 8. variáció, ahol Mozart egyszercsak ellágyul és átmegy mollba. Nem tudom, miért mondok ilyeneket, nincs rá bizonyítékom, de az az érzésem, hogy ennek a Natalie Schwamová nevű gyereknek nem egy fölnőtt szólt, hogy vigyázzon, ez itt moll, ezt másképp kell, ezt ő magától formálta olyanná. Azért gyanítom, mert majd figyeljék meg a Beethoven műben, ott is felfedezhető a prágai leányka filozófiai érettsége. Igaz, amikor azt játszotta, már 13 éves volt.

Még valami, mielőtt elmerülnek ebben a káprázatos előadásban. Én itt olyan történeteket mesélek, amilyeneket a programzene kapcsán szokás elmondani, a programzene (eltekintve a Mozart-kortárs Le Sueur – még sehogyan sem nevezett próbálkozásaitól) csak a 19. század közepén vált ismert gyakorlattá, amikor elkezdtek zenén kívüli műalkotások megnevezésével, azaz versek, festmények, olykor építészeti alkotások, sőt kertek, szökőkutak által ihletett eseménysorokkal már megjelenített „sztorizenét” írni. Mozart – és ahogy mindjárt látni fogják, Beethoven is – ebben ugyanúgy megelőzte a jövőt, mint annyi másban. Jöjjön Mozart.

Sajnos a videó nem beágyazható, IDE kattintva megtekinthető.

Nem egészen egy évvel későbbi felvétel Beethoven 129-es opusz számú Rondo és capriccio-ja, ami Az elveszett garas miatt támadt düh kitombolása fantáziacímet viseli. Azaz programzene ez is, bár – az iménti Mozart-darabhoz hasonlóan – itt sincs előre megírt mese, csak azt tudjuk, milyen történés váltotta ki a késztetést, ami miatt ezt a művet meg kellett írni. A rondó formát éppen az ilyen „történetekhez” találták ki, mint majd mindjárt hallják, egy főtéma váltakozik különféle epizódokkal, esetünkben inkább különféle érzelmekkel, azaz a forma a verstanból ismert betűkkel írható le: a b a c a d  és így tovább (ez különben majdnem ugyanaz a „külalak”, mint az iménti Mozarté, csak annak nem rondó az előírása. A capriccio esetünkben (azt hiszem) inkább csak hangulatot jelöl, mint zenei előírást (a capriccio szeszélyt, szenvedelmet jelent olaszul).

Figyeljék ennek a kislánynak milyen drámai érzéke van a más-más hőfokú indulatok kifejezésére. A g-moll főtémából olykor minden átmenet nélkül csap át a (helyenként E-Dúrra változó) melléktémába, máskor meg-megáll, elgondolkozik, mi mindenre lett volna jó az a pénz – ajánlom tanulmányozásra az egyik ilyen váltást, kotta híján másodpercben megjelölve: 4 perc 20 másodpercnél egy pillanatra szinte elomlik, valami nagyon kívánatos dolog jut eszébe, annál nagyobb a mérge 4 perc 40-nél, hogy az a rohadt garas elveszett.

Videó ITT.

Végül egy nagyon helyes darab, ez már igazi programzene, Rahmanyinov Piroskája. Megint csak Schwamová drámai érzékét ajánlom figyelmükbe, ahogyan a basszuson megjeleníti a farkast, a magasabb hangokon az ugrándozó Piroskát. Igaz, ez a felvétel már nem egy kisgyerekkel készült, amint látható is, Natalie itt majdnem 14 éves, komoly felnőttként ült le a zongorához.

Videó ITT.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább