Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés.
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját.
A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről szóló beszámoló elfogadásáról. Elfogadhatják a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről szóló beszámolót is.
A képviselők szavaznak az előterjesztő kormány által közlekedési alkotmánynak nevezett, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról.
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosításával mezőgazdasági idénymunka esetében 2026. január 1-jétől az ezen foglalkoztatás keretében ledolgozható munkanapok száma a jelenlegi legfeljebb 120 napon túl még 90 nappal egészülhet ki.
Döntenek az egyes állami tulajdonban lévő részvénytársaságokkal kapcsolatos törvények módosításáról, amely a Magyar Export-Importbank Zrt.-vel és a Magyar Fejlesztési Bankkal kapcsolatos változtatásokat tartalmazza.
A képviselők szavaznak Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosításáról, valamint azzal összefüggésben egyes törvénymódosításokról. Kormánypárti képviselők kezdeményezésére rögzíthetik az alkotmányban, hogy a gyermekek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelme, valamint a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogának védelme kiemelt jelentőségű alapvető jog, és ezzel arányos védelmet élvez.
A más állampolgársággal is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága határozott időre felfüggeszthető lenne, és alapvető jogként rögzítenék a készpénzzel történő fizetést. Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos – egészülhet ki az alaptörvény. (MTI)
Cuki ez a feltételes mód. A parlament szavazHAT erről, arról, mindenféléről. Ez hülyeség. A Fidesz által egyedül uralt parlament azt szavazza meg, amit a vezérük parancsba ad. Ott nincsenek egyének, nincsen véleményük sem akaratuk. Nyomják a gombot parancsra, legtöbbször nem is tudják, mit fogadnak el, mit utasítanak vissza. El sem olvassák az előterjesztést, mert minek. Senkit nem érdekel, ők mit gondolnak, ezért aztán nem is gondolnak semmit, az fizet a legjobban. Az alaptákolmány ismételt átfarigcsálása már nem is meglepő, de alighanem fognak még rajta módosítani a következő választások előtt. Hiszen semmi nem számít, az ország sem számít, a demokrácia sem, az sem számít, hogy mi a jó az embereknek és az sem, hogy mit jelent a becsület. Egyedül a hatalom megtartása fontos, az bármi áron, bárkin átgázolva elsődleges. Pontosan ezért, a mohóságuk, becstelenségük, gátlástalanságuk miatt fognak bukni. Mert az élet mindig egyensúlyra törekszik.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.