Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Pont erre volt szükségünk…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Toroczkai László bejelentette az új Gárda megalakulását, mely szerinte nem a korábbi jogutódja, viszont annak szellemi örököse, jelentsen is ez bármit ebben az esetben. A Nemzeti Légió néven futó csoportosulás a Mi Hazánk Mozgalom vezetőjének beharangozója alapján egy honvédelmi és hagyományőrző szervezet, amelynek feladatai közé tartozik majd a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve a katasztrófahelyzetekben történő vagyonvédelem. Emellett kiállnak és megvédik a kilakoltatásra váró magyar családokat is.

A megalakulás hírének bejelentése azért esett Toroczkai szerint a mai napra, mert száz évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével „megtisztította az országot a kommunistáktól”. Ezt követően természetesen kitért a cigányság helyzetére is és arra, hogy a Nemzeti Légiónak az is feladata lesz, hogy erőt demonstráljon, mint azt korábban már megtette a Nemzeti Gárda. Stratégiai szövetségesük a Betyársereg lesz, csak hogy tovább fokozódjon az elmebaj.

A korábbi, Magyar Gárdával szembeni rendőrségi, valamint állami fellépés vélhetően a Nemzeti Légió esetében el fog maradni, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom ideológiája hasonló a Fideszéhez, a különbség csupán annyi, hogy utóbbi visszafogottabb a kérdéses témákban. A Mi Hazánk Mozgalmat a kormány eddig nem ítélte el, sőt. Ezért ne lepődjünk meg azon, ha a Légió megalakulását követően szabadon garázdálkodhatnak majd Magyarország városaiban és falvaiban.

Nemzeti Légió elnevezéssel honvédelmi, hagyományőrző szervezetet hozott létre a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. 

A Nemzeti Légió nem a korábban az MSZP és a Fidesz által aljas módon betiltott és a Jobbik által elárult Magyar Gárda jogutódja, de eszmeiségének és szellemiségének örököse – fogalmazott Toroczkai László. Azt mondta, az egyesületi bejegyzés alatt álló szervezet alapvető missziója a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem.

Kijelentette, az elmúlt évtizedben nem szűntek meg, sőt súlyosbodtak azok a tényezők, amelyek korábban a Magyar Gárda megalakulásához vezettek. Vagyis az elszánt, magukért tenni akaró magyar embereknek joguk van ahhoz, hogy megszervezzék saját védelműket – értékelt. Toroczkai László szerint aktualitást ad a légió létrehozásának, hogy éppen száz éve alakult meg a Nemzeti Hadsereg, amely Horthy Miklós vezetésével „megtisztította az országot a kommunistáktól”. Csakúgy, mint száz évvel ezelőtt, ma is az anarchia felé halad az ország, hiszen van olyan cigány párt, amelyik cigány tartományt akar leválasztani Magyarországról és olyan település, Törökszentmiklós, ahol cigány klán tartja rettegésben a helybelieket – mondta.

Kijelentette, az anarchia, a bűnözők elleni fellépés mellett a légió feladatának tekinti, hogy támogassák azon magyar emberek ezreit, akiket jogtalanul kilakoltatnak. Ezért jelen lesznek a kilakoltatásoknál is. Toroczkai László közölte, a rendőrségi tiltás ellenére mindenképpen megtartják a Törökszentmiklósra meghirdetett demonstrációjukat.

Arról is szólt, hogy a Nemzeti Légió zászlóbontása június 1-jén Szegeden lesz. A szervezet vezetője Födelmesi László, a Francia Idegenlégió volt katonája lesz, stratégiai szövetségesük pedig a Betyársereg. A sajtótájékoztatót terepszínű egyenruhás „légionáriusok” gyűrűjében tartotta Toroczkai László. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.