NEHAZUGGY

Pár mondat az elfogadásról

Napsugaras, trópusi szép reggelt mindenkinek! Remélem, szépen érik a banán, zöldülnek a rizsföldek és a bőrünk a mohától. Vagy mi van ilyenkor.

Tulajdonképpen a jóreggelt – vagy a jóéjt – elég jó kis kommunikációs lehetőség. Ha nincs ellenetekre, megpróbálok reagálni néhány kommentre a tegnapi jóreggelt kapcsán. Ha ellenetekre van, akkor is, annyira azért nem interaktív a dolog. Aki nem kíváncsi erre, tovább görget. Nem fogok kiemelni egy hozzászólást sem, inkább egy rendszeresen felmerülő kérdésre adom meg a magam válaszát. Ez nem azt jelenti persze, hogy ez lenne a megfellebbezhetetlen, atomszilárd, egyetlen igazság. Mindössze annyit jelent, hogy én így gondolom.

A rendszeresen felbukkanó kifogás/kérdés valahogy így hangzik: nekem nincs bajom a melegekkel, senki szexuális élete nem érdekel, nem zavar, de ne hirdessék, ne reklámozzák, ne tüntessenek vele, ne követeljenek előjogokat, ne legyen külön zászlajuk, ne legyen felvonulásuk. Rájuk tartozik, hogy mit csinálnak az ágyban, engem nem érdekel, ne kérkedjenek vele. 

Kezdjük ott, hogy bár valóban a szexualitásból fakad az egész történet, mégsem arról szól. Egy picit visszamegyek az időben, hogy érthető legyen, mire gondolok.

A nők jogaiért küzdő feministák – akiket ma ismét jó buli szapulni akkor is, ha nem feministák – akciói és követelései nagyjából hasonló módon zajlottak, mint most a melegek jogaiért folytatott kampányok. Hasonló reakciókat is váltottak ki. Az egyik első nőt, aki felszólalt a nemi alapú megkülönböztetés ellen, nemes egyszerűséggel lefejezték a francia forradalom után.

Szervezettebb formában csupán a tizenkilencedik század végén, a huszadik század elején indult meg a küzdelem. A feministák mindenféle extrém, addig elképzelhetetlen ötlettel álltak elő. Például azzal, hogy a férfiakkal azonos jogok illessék meg őket is. Jöttek sorra a megbotránkoztató szörnyűségek. Ezek között bőven voltak olyanok is, ami mindenkinek a magánügye, senki nem kíváncsi rá, csinálja a négy fal között. Igen, voltak szexuális jellegű, vagy valami módon a nemiséghez, testiséghez kapcsolódó kérdések is. Fűző, melltartó, szüzesség, szexuális vágyhoz való jog, kielégülés, szabad párválasztás, a szerelem joga. Csupa olyasmi, amiről addig nem illett beszélni, nem is beszéltek. Otthon sem, nemhogy nyilvánosan.

Azokat a nőket nagyon sokszor meghurcolták, megalázták, bebörtönözték. Mert nyíltan kimondták azt, amit előtte soha. Magyarországon mindössze 102 év telt el azóta, hogy a nők egy szűk rétege szavazhatott, általános szavazati jogot alig 75 éve kaptak a nők. Sokunk szülei, nagyszülei olyan korban születtek, amikor a nők még nem szavazhattak. Nemvolt az olyan régen, ugye?

Ma már természetes, hogy minden nő szavazhat, hogy joga van párt választani, hogy élvezheti a testi szerelmet, tanulhat, dolgozhat, élhet akár egyedül, nem kötelező fűzőt hordania, sem melltartót, sem a haját nem kell eltakarnia. Ezek lényegében nagyon új vívmányok, és közülük a legtöbb olyasmi, ami valójában nem tartozik másra, és nem is érdekel másokat. Azonban a nők elnyomása, a kiszolgáltatottságuk éppen nemi alapú, tehát egyszerűen nem volt más megközelítése a problémának.

Ami most a melegjogi mozgalmak körül történik, valami hasonló. Legalábbis szerintem hasonló. Bármennyire nem akarjuk, akkor is tudomásul kell venni, hogy a baj gyökere éppen a szexualitásban keresendő. Egyszerűen nincs mód megkerülni, ahogy a feminizmus kezdetén sem volt mód erre. Nem kell kedvelni a Pride-ot, de akkor nem kell odamenni. Vagy az is megoldás, ami más országokban történik: az emberek egyszerűen gigabuliként fogják fel. Kimennek idősek, fiatalok, családok gyerekkel, nagyszülők unokákkal és táncolnak, örülnek az életnek.

Ha lehántjuk a külsőségeket a melegjogi mozgalmakról – az olykor túlzó, provokatív külsőségeket is -, akkor azt fogjuk látni, hogy semmi mást nem akarnak, csak azt, ami mindenki mást alanyi jogon megillet. Azt akarják, hogy nyíltan vállalhassák önmagukat, hogy ne kelljen bujkálniuk, hogy ne tegyék ki magukat zaklatásnak, támadásnak akkor, ha megfogják egymás kezét az utcán úgy, ahogy azt egy férfi és egy nő bármikor megteheti. Azt akarják, hogy ne kelljen félteniük a munkahelyüket, ha kiderül a dolog, hogy élhessenek éppen úgy családként, ahogy bárki más azt megteheti. Semmi többet és semmi mást nem akarnak, mint azt, ami mindannyiunk számára magától értetődő módon jár.

Amikor természetes lesz, hogy sem a politika, sem a társadalom nem támadja őket a szexualitásuk miatt, akkor el fog csitulni ez az egész hajcihő. De addig még hosszú az út. És azt az utat végig kell járni, máshogy nem megy. Talán majd 50-100 év múlva, az akkori generáció nem is fogja érteni, hogy lehetett ez másként, miért lenne kevesebb vagy megvetendő bárki azért, mert a saját neméhez tartozót szeret. Ma még ott tartunk, ahol tartunk. Meggyőződésem, hogy ez lassan változni fog, de most nem szerencsés álszent szemérmeskedéssel olyan irányba sarkítani ezt a problémát, ami nem a megoldáshoz, sokkal inkább az ellentétek kiélezéséhez vezet. Én így gondolom.

Kellemes ébredezést, szép napot!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább