November 26,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Papok és lelkészek nélkül Magyarországon az élet is megállna

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,560,868 forint, még hiányzik 439,132 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem tudom, az MTI véletlenül felcserélte-e Kásler Miklós nevét Benkő Tiboréra, mindenesetre ma az is kiderült, hogy lelkészek nélkül már egészséges katonák sincsenek ebben az országában. Benkő egy budapesti ünnepségen fejtette ki, micsoda hatalmas szükség van arra, hogy ezek a szent emberek lássák el a magyar katonákat, akik – elmondása szerint – közéjük viszik a szeretetet és törődést. Azonban ez még önmagában nem elegendő, ugyanis a katonáknak szükségük van hitre is. Nagyon úgy tűnik, hogy ebben az országban vallás és papok/lelkészek nélkül megállna az élet.

A katonáknak szükségük van a hitre, amely megkönnyíti szolgálatukat, és szükségük a van a tábori lelkészekre, akik közéjük viszik a szeretetet és a törődést – mondta a honvédelmi miniszter a tábori lelkészi szolgálat újraalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kedden Budapesten.

Benkő Tibor hangsúlyozta: 25 éve a katonai tábori szolgálatot “nem parancsszóra alapították újra”, hanem “belső indíttatásból”, abból a felismerésből, hogy a katonáknak szükségük van a lelkészek támogatására. Rámutatott: a tábori lelkészek munkáját “ugyanaz az odaadás, tenni akarás” jellemzi ma is, mint 25 éve. Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte a résztvevőket. Azt írta: a honvédségben az egyházi jelenlét nem pusztán a vallásukat gyakorlók támasza, hanem “felekezeteken túli lelki gondozás, a sajátos élethelyzethez alkalmazkodó egyedi pasztoráció”. (MTI)

Azt nem tudom, hogy jelen pillanatban mehet-e valaki katonának úgy, hogy nem vallásos, mindenesetre nem lepne meg ebben a keresztényi áhítattól burjánzó országban, ahol már a miniszterelnök dolgozószobáját is egy érsek szenteli fel. Egyre inkább sugalmazzák azt, hogy aki nem vallásos, az annyit is ér. Azt már meg sem kérdezem, hogy mi van a pszichológusokkal, akik szakmájukból adódóan tudnak segíteni azokon, akik erre rászorulnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!