Az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum az összefogás eredményeként közös polgármesterjelölteket állít Budapest legtöbb kerületében. Ezzel a tervek szerint a legtöbb kerületben egyetlen jelölt indul a kormánypárti jelöltekkel szemben, amely szorosabbá teheti az önkormányzati választások eredményét. A korábbi években ugyanis – több helyen is – akár 4-5 jelölt indult a Fidesz-KDNP ellenében, ami felaprózta az ellenzéki szavazatokat. Természetesen nem mindenki örül az ellenzék összeborulásának, és itt nem csak a kormánypártokra kell gondolni. De előbb lássuk a közös polgármesterjelöltekben megegyező pártok közleményét:
Közös polgármesterjelölteket állított Budapest legtöbb kerületében az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum – jelentette be Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szombaton sajtótájékoztatón.
Elmondása szerint ez politikatörténeti pillanat. A személyekről pár hónapos tárgyalások után állapodtak meg. A jelölteket közösen támogatják, ők a kerületekben a legesélyesebbek arra, hogy leváltsák a Fidesz „embereit”, és az összefogás résztvevői támogatni fogják a főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójában nyertes jelöltet – mondta.
Hozzátette: ők olyan Budapestet szeretnének, ahol a civil társadalmat partnernek tekintik, az önkormányzatiság érték és nem legyőzendő feladat.
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, egyesíteni akarják azokat, akik nem akarnak egy Tarlós István vezette Budapesten élni, akik nem akarják, hogy olyan főpolgármester vezesse a városukat, aki nem képviseli az emberek érdekeit. Hozzátette: a budapestieknek elegük van abból, hogy nem, vagy alig részesültek a minden eddiginél több uniós forrásból.
Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja azt mondta, Budapest változást akar, ezért „kutya kötelességük” olyan modellt kitalálni, amelyben esély van leváltani a Fideszt. Mivel az LMP egyelőre távol maradt a megállapodástól a Párbeszéd maradt a zöld párt a szövetségben, ezért fő céljuk a budapesti zöldterületek növelése, a légszennyezettség csökkentése.
Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, a törésvonalak nem pártok, hanem az államhatalom és az ellenzéki pártok között húzódik meg, a Momentum azon dolgozott, hogy hidat képezzen a civilek és a pártok között, akiknek elsődleges célja, hogy demokratikus útra tereljék az országot. Hozzátette: sajnálja, hogy a megállapodásban nem vesz részt minden ellenzéki párt..
Molnár Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, az LMP-t mindenképpen várják az összefogásba. Velük a tárgyalások nem jutottak olyan szintre, hogy budapesti szintű megállapodást kössenek, de a 23 kerület többségében vannak helyi megállapodások. A Jobbikkal kapcsolatban azt mondta, helyi szinten lehetőséget biztosítanak a megállapodásra, de polgármesteri szintű egyezségre nem látnak lehetőséget. (MTI)
A teljes lista itt tekinthető meg.
A Jobbik és az LMP egy közös nyilatkozatban ellenzi az összefogást, szerintük ugyanis ezek ugyanazok:
A kétharmad okozóival nem lehet leváltani a kétharmadot
Jobbik és az LMP budapesti elnökei, illetve a Sétáló Budapest csapata szomorúan veszik tudomásul, hogy Budapesten az MSZP és a DK tudatosan az ellenzék megosztására játszik. Nem beszélnek programról, nem egyeztetnek Budapest jövőjéről, hanem kizárólag pozíciókkal seftelnek. Ezzel ellehetetlenítik a teljes ellenzéki együttműködést.
A ma bemutatott polgármesterjelöltekkel és a mögöttük álló pártszövetséggel nem lehet leváltani a Fideszt, hiszen éppen ők okozták a kétharmadot, és számos esetben a mai napig helyi szinten kollaborálnak a narancsuralommal. Ez a megállapodás nem a változást és nem az ellenzéki győzelmet szolgálja, hanem a parkolási maffiát és a korrupt szocialista világ túlélését. (OS)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.