Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Orbán bajban lesz, amennyiben a finnek komolyan is gondolják, amit mondanak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Finnország július elsejétől az Unió soros elnöke, Romániától vette át a stafétabotot. Noha az elmúlt időszakban nem igazán látszott az, hogy bármi jelentősége is lenne annak, ki az EU soros elnöke, azonban úgy tűnik, a finnek ezen változtatni akarnak. Fontosnak tartanak ugyanis egy rakás olyan kérdést, amely a román elnökség idején mintha senkit sem érdekelt volna. Ilyen például az, hogy az Európai Parlamentben felszólaló Antti Rinne finn elnöke szerint a legfontosabb kérdések ma többek között a közös uniós értékek megőrzése, a jogállamiság tiszteletben tartása és a versenyképesség fokozása. Nos az első kettő gondot okozhat Orbánnak, arról már nem is beszélve, hogy a finn elnökség folytatni kívánja a tárgyalásokat arról, hogy az uniós alapokat hogyan lehet a jogállamisági szabályok betartásához kötni. 

Ideje lesz felkötni a gatyát, Viktor, a finnek ugyanis úgy tűnik, komolyan is gondolják azt, amit mondanak. De lássuk az MTI beszámolóját a miniszterelnök beszédéről:

Az Európai Unió feladata az átfogó biztonság és a béke megőrzése, „ez a legfontosabb kérdés”, amelynek érdekében hosszú távú és egységes megoldást kell találni a migrációra – jelentette ki Antti Rinne finn miniszterelnök Strasbourgban, a finn uniós elnöksége célkitűzéseiről folytatott európai parlamenti vitában szerdán.

Az unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke kiemelte, az emberek a biztonság szavatolását várják, amelyhez stabilitásra van szükség az uniós politikában, valamint szorosabb együttműködésre az unión kívüli országokkal és gazdasági fejlődésre a migráció kiinduló országaiban.

A finn elnökség által legfontosabbnak tartott területek, köztük a közös uniós és európai értékek megőrzése, a jogállamiság tiszteletben tartása, a versenyképesség fokozása, a társadalmi integráció és a nemek közötti egyenlőség kérdése, jó kezekben van az Európai Bizottság részéről Ursula von der Leyen elnökké választásával – húzta alá a finn kormányfő.

Antti Rinne kijelentette, az EU értékei – a demokrácia, az emberi jogok, az egyenlőség – nyomás alá kerültek. Nő a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenség, terjedőben van a populizmus és erőre kapnak a szélsőséges nézetek. Az EU egységét próbára teszi továbbá az Egyesült Királyság kilépése. Fontosnak nevezte, hogy az EU jövője szociális, gazdasági és környezetvédelmi szempontból is fenntartható legyen. Véleménye szerint a fő prioritások között kell lennie vezető szerepének biztosítása az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

A finn elnökség 2019 végéig meg akar állapodni a közös uniós forgatókönyv fő elemeiről, hogy a 2050-re kitűzött célok, köztük a klímasemlegesség, megvalósulhassanak – szögezte le. Beszédében arra emlékezetett, hogy az emberi jogok, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság mind olyan értékek, amelyeket a tagországok vállaltak, hogy a közösség tagjává válhassanak. Mivel ezen értékek sarokkövei az unió minden fellépésének, a jogállamiság kérdésének kiemelt szerepe van a finn elnökség programjában.

„Az EU az értékek közössége. Nem lehet szabadon válogatni a szólásszabadság és az emberi jogok betartása között. Nem így működik a nyugati demokrácia” – fogalmazott. A jogállamiság tiszteletben tartása nemcsak a polgárok jogainak megvédését jelenti, hanem azt is, hogy Európa megfelelően működjön és hitele legyen a világban – emelte ki. Hozzátette, Finnország célja az unió jogi keretének megerősítése és jogi eszköztárának kiszélesítése. Fontos ugyanis, hogy hatékonyan lehessen elérni azt, hogy az EU közös értékeit a tagállamok betartsák – mondta.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy finn elnökség folytatni kívánja a tárgyalásokat arról, hogy az uniós alapokat hogyan lehet a jogállamisági szabályok betartásához kötni. A 2021-től érvényes, hétéves uniós költségvetéssel kapcsolatban elmondta, a finn elnökség az év végéig tető alá akarja hozni annak végleges változatát, amelynek az uniós prioritásokat és a hagyományos értékeket kell tükröznie, hogy Európa elérje közös céljait. Finnország július elsején vette át az Európai Unió soros elnökségét Romániától. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.