Július 5,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Őket sem érdekli, hogy te már 10 éve nem voltál nyaralni, az a te magánügyed

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 101,701 forint, még hiányzik 2,898,299 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Harmatos jó reggelt mindenkinek! Aki látott harmatot mostanában, annak egyrészt gratulálok, másrészt irigylem is cefetül. Csütörtök van, és már megint nagy napra virradtunk, bizony. Hatalmas nap lesz ez a felcsúti győztes hadvezér életében, következésképpen az egész nép életében is, miután Orbán Viktor nem tegnapelőtt óta egyenlő az egyetemes magyarsággal.

Ezúttal őpuritánságának Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság nem oly régen megválasztott, decemberben hivatalba lépő elnökével lesz randevúja. Brüsszelben. Azt nem tudom, hogy ezúttal is fapadon repül-e, vagy a honvédségi nem kormánygéppel, vagy gyalog megy, netán hajóval, illetve bánom is én. Mondjuk azt nem értem, miért kell ezen lovagolni, hogy miért fapadossal húzott Olaszországba és Oroszországba, és azzal is jött vissza. Turistáskodás címen. Már ha muszáj volt mindenképpen visszajönnie. A kérdés inkább az, hogy ilyen rövid idő alatt miért pont ebbe a két országba húzta oda a szíve, midőn szakítva a 30 éves jó szokásaival (hogy tudniillik minden tetves futballmeccsre luxusmagánhonvédségifasztudja mivel repül, eddig is, ezután is), jól ráfanyalodott a Wizzair kényelmetlen járataira.

Ha engem kérdezne valaki, és nem Gulyás Gergelyt (aki kormányinfófelelősi fennállásának egyik, ha nem a legerősebb produkcióját mutatta be tegnap, ezért marhára megérdemli, hogy a migránsok által lepuszított Franciaországban töltse el a pihenőszabadságát), akkor azt mondanám: el sem tudjuk képzelni, micsoda disznóságok mehetnek a háttérben, amit a Wizzair járatára várakozó, az egy közülünk szerepbe belepréselt miniszterelnök című valóság-szimulációval lepleznek. Ha el tudjuk képzelni, az még rosszabb.

Szóval ma Ursula asszony négyszemközt megadja magát Európa DNS-ének, és megígéri, hogy soha, de soha nem báncsa mimagyarokat, mindig a tisztelet talaján állva tűri majd, hogy a pofájába röhögjenek. Najó, igazából nem tudom, miről csaocsogna majd, és abból főleg mi tartozik a nyilvánosságra, de talán nem oly nehéz kitalálni: Orbán győzött, a magyar emberek 53%-os felhatalmazásával a hátizsákjában garanciákat kényszerített ki az EB elnökéből arra nézvést, hogy tovább lophat, csalhat, hazudhat ide nem jönnek migránsok és nem pofáznak bele a szuverén belügyeinkbe. Vicceltem. Elvileg Trócsányi biztosi székének van igazán tétje pillanatnyilag, és amennyire az elnökasszony eddigi európai uniós turnéját és udvariassági látogatásait nyomon követtem, ma sok minden nem fog eldőlni. Ursula asszony szóvivője is valami ilyesmiről beszélt. Ismerkedni fognak a felek. Azaz még a szokásosnál is keményebben lehet tolni utólag a győztünk dumát. Mindegy, két dologra kell figyelni: a plafonig felrántott kéz csókdosására és arra, hogy nőügyekkel a szükségesnél mélyebben nem kell foglalkozni.

Ha jól értettem, akkor nem is igaz, hogy a magyar külügyminiszter nem ért rá fogadni német kollégáját, ezzel szemben az igazság az, hogy Berlin mondta le a találkozót. Mivel ezt Szijjártó Péter beosztottja, Menczer Tamás mondta, azaz hogy Heiko Maas belpolitikai időponttorlódás miatt mondta le budapesti látogatását, én feltétlenül elhiszem. Nekem minden tagadás felér egy cáfolattal. Ha ők azt mondják, hogy nem igaz, akkor nem igaz. Józan ésszel gondolkodva – ez nem azonos a szuverén szabadságharcos magyar gógyival – szerintem valóban sincs Szijjártó abban a helyzetben, hogy ne érjen rá, ha Németországról van szó. Különben meg érkezik augusztus 19-én Angela Merkel, aki a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról Orbánnal közösen emlékezik meg Sopronban. Nem tudom, hogy ennek az elvtársk mennyire örülnek, de Merkel gyepálása a sakálmédiában töretlen. Úgyhogy jó étvágyat kívánok az összeboruláshoz.

Németországról jut eszembe, hogy nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt. Amivel kapcsolatban két dolgot szükséges megjegyezni. Egyrészt nem azért kapta a díjat, mert elhunyt: a díj odaítéléséről határozó testület még június elején, Heller Ágnes halála előtt hat héttel döntött úgy, hogy az idén neki adják át az elismerést, mert a világnak azon a felén Heller Ágnest az egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodónak tartják. Másrészt hogy mindeközben Magyarországon egy kétsoros részvétnyilvánítás sem fért bele a kormánynak. Ez akárminél többet elmond arról, hogy hol tartunk és ők hol tartanak. 

Mert itt a szelektív megbecsülés illiberális mezején, ahol dúl a keresztény szabadság, teljesen mások a prioritások. Például idén is lesz melldöngető tűzijáték Budapesten 222 millió forintból augusztus 20-án. 9 helyszínről lövik fel és több mint 26000 látványeffektet használnak ahhoz, hogy a szemfényvesztés tökéletes legyen. Soha nem fogom megérteni ezt a perverz szórakozást, és nem is azért, mert át akarnám számolni a 222 millió forintot kórházi fertőtlenítőre. Kovács Zoltán tűzijáték felelős így is azzal vagánykodott, hogy idén kevesebbe kerül, mint tavaly. Mindegy, így is megadjuk a módját mimagyarok. Végül is jó hír, hogy olcsóbb lesz, mint a budapesti vizes vébé. Ami nem mellesleg KÉTSZER annyiba került, mint a most véget ért dél-koreai. Nem tudnak azok semmit. Pedig tanulhatnának tőlünk némi kultúrát, biztos eszükbe sem jutott, hogyan lehet minden idők legdrágább vizes vébéjét összehozni úgy, hogy az még évek múltán is dráguljon. Naugye.

Ezzel szemben az oktatásból van mit kiszivattyúzni, szivattyúznak is vadul az elvtársak. A felsőoktatásban például a kormánynak nem kedves egyetemeken számos oktató van a kiérdemeltnél alacsonyabb munkakörben foglalkoztatva. Csak azért, mert a kocasportolókból és sufnijogászokból álló kormánynak az oktatás véres rongy. Onnan mindig el lehet venni. És akkor olvasom, hogy azt mondja Lovász László, hogy a helyünkön maradunk, és harcolunk. Hát ez igen hervasztó. Mert minden ebből következik. Hogy mindenki marad a helyén, mindenki a helyén marad, mintha mi sem történt volna, és fogalmam nincs, hogy még miben bízik.

Mindeközben. 3,7 millió ivarérett magyar ember soha nem megy nyaralni (de ezek szerint nem olyan nagy baj ez neki). Ehhez képest úgy hallom, hogy titkolják a miniszterek, ők hova mennek nyaralni. Merthogy az RTL Klub körbekérdezett a minisztériumoknál, hogy hova utaznak a miniszterek, de sablonválaszt kaptak mindenhonnan, miszerint a miniszterek

szabadságának helyszínét és tartalmát a magánélet védelméről szóló törvény alapján magánügynek tekintjük.

Nahát, titkolják, mekkora kibaszott nagy meglepetés. Jó, Gulyás nem titkolja, hogy idén sem Szibériában nyaral, hanem a rothadó Franciaországban. Dehát ennyike, drága kéményen bambuló magyar kisember! Közöd hozzá? Semmi. Őket sem érdekli, hogy te már 10 éve nem voltál nyaralni, az a te magánügyed. És körbeértünk. Az ő magánéletük védelmét a te magánéleted szétcseszésén keresztül gyakorolják. Demokratikusan. Neked meg így is jó.

Úgyhogy nem is húzom már a húzhatatlant. A végére egy kis humoros hírrel szolgálhatok. Ettől Szili Katalin is megnyalná a szája szélét, pedig szájnyalogatásban nem ő tartja az országos világcsúcsot. Az utóbbi hosszú hónapokban méltatlanul keveset emlegetett Simicskó István nevű levitézlett honvédelmi miniszter és előléptetett, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos a zánkai Erzsébet-táborba látogatott. Ahol is a patrióta életérzést és a szülőföldhöz való kötődést akarják kialakítani és megerősíteni a gyerekekben. Simicskó (via Magyar Nemzet):

Az ember közösségi lény, ezért is fontos, hogy a szülőföldhöz való ragaszkodást erősítsük – hangsúlyozta a politikus, aki szerint az igazi hazafi sohasem lehet nacionalista vagy soviniszta, mert a hazaszeretet nem mások lenézését vagy hátrányos megkülönböztetését jelenti.

Akkor én most megyek és ünnepélyesen felkötöm magam. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!